Tóth Ágnes
Szösszenetek
Tengerem

Kifordított zsebem
Vitorlájával átszelem
Fuldokló iszapos tengerem


Szórakozottság

Az ősz postára tette a fák leveleit,
de nem címezte meg őket és
tavaszra visszajöttek.

Relativitás

Mikor gyermekszemek tágra nyílt tükrében
Látom óriás magam
Törpévé szelídülök

Folt

Az eső absztrakt ábrát
sírt a mennyezetre
. . . mint mások goromba
szavai bennem

Öregasszony

Szoknyájáról a ránc
arcára költözött

Bánat

A bánat fekete ruhában jár
agyon gyötör ha rád talál
a fegyver ellene oly kevés
de végez vele egy nevetés

Tóth Ágnes
O, sole mio...

márványok szürke gyöngysora a város,
áznak a szobrok, a galambok, a sármos
giovannik, signorák, és emlékeim a múltból,
valahol turisták halásznak érméket egy kútból,
ma nem lesz semmi sírás és visszagondolás,
épp a Canal Grande-n visz egy ifjú gondolás,
ódon paloták közt evez, és oly imádni való,
ahogy ajkáról felcsendül az „O sole mió”..

Tóth Ágnes
KÉP

Macskakövek kuporognak
Az öreg utca hátán
Ablakából anyó les ki
Unokáját várván
Kerítésére akácfa borul
Döngicsélnek a méhek
Árnyékában az eresznek
Három fecskefészek
A ház előtt apóka ül
Pipázgat a padon
Minden olyan megnyugtató
Mint egy kép a falon