Tóth Ágnes
Levelek álma

Ó, mily szívtelen szerető az ősz,
lecsókolja a leveleket a fákról,
majd rozsdás kardjával hasogatja,
míg vérszínt gyöngyözve lángol
a sok szűz avar a fák alatt.
És zörögve sírnak mind,
izzadnak fanyar szagokat,
Elpihennek az anyaföld ölén,
S álmukban visszavarrják
az ágakra magukat.. . .

Őszi képregény

Sír október, halkan felzokogva,
vért hullat a csipkebogyókra,
felhőket sebez kardjával az ősz,
s anyám kertjében jócskán elidőz.

Csókolja a krizantém ajakát,
mint pártában maradt szűz nyakát
a megbódult szerelmes vénlegény,
s a kert akár egy őszi képregény.

Heveset dobban szíve a fáknak,
ára lesz minden dobbanásnak,
szél zörög át a száraz bozonton,
míg ellángol a Nap a horizonton.

Aztán színes gyöngyszemként lepereg,
s éjjel a kert ölén szendereg.
a sok elsárgult, barnult, rőt levél,
s reggel mind arra ébred, hogy fehér.