TÓTH ÁGNES
A KATÁNGKÓRÓ MEG ÉN

Csak pár sor arról, hogyan múlatom az időt, amikor gyötör a a vese-mese bajom és mint nagyszerű gyógyszert ajánlják nekem a katángkóró szárát, amit teaként kell fogyasztani. Szóval a nyáron elmentem katángkórót szedni. Találtam is a Körös parton. Már a csípőmig nőttek. A szép kék szemű virágok rémülten mustrálgattak, vajon mi a fenét akarok, látva, hogy harciasan közeledem feléjük. Nos, becserkésztem, megközelítettem, aztán elkaptam az egyik derekát, de sehogy sem tudtam letépni, mert baromi erős volt. Nem adtam fel. Ott birkóztam a növénnyel legalább húsz percet, folyt rajtam a víz, felettem tűzött a nap, előttem elmosódtak a virágok szirmai, mögöttem kamaszok vihorásztak, talpam alatt jókora kutyaszar lehelte ki a lelkét.. Végül sikerült letörnöm pár csenevészebb hajtást... de többre volt szükségem. Hazamentem ollóért. A tömbházunk mellett, az egyik erkély alatt nagyra nőtt katángkórók kínálták magukat. Odaléptem és simán, minden erőlködés nélkül levagdostam a szárait, amikor a csatornából a nyakamba szakadt egy tálnyi halpikkelyes lé.... Nem káromkodtam, nyugi voltam, a zavaros víz jól lehűtött. Hazamentem, megmosdottam, megmostam a növényeket is és kitettem a teraszra száradni.
Aztán elolvastam az interneten, hogy a katángkórónak csak a gyökere fejt ki gyógyhatást. Legközelebb többedmagammal megyek, hogy ki tudjuk húzni a földből. . mint öregapó a csodaretket. Hát ennyit a katángkóróról, meg rólam.

Tóth Ágnes
Söralátét-vers

Ha tikkad a nyelved
A hideg sört nyeljed,
Tavaszban nyárban,
Kocsmában, bárban,
Gurítsd le meló után,
Hörpöljed nyár délután
Iszogasd este,
Ha bámulsz a meccsre
Nem kell szebb élvezet
Üvegen két kezed
Hasadban sör kotyog
Ajkad egy dalt motyog
Tudatod így hasad
S lesz egy nagy sörhasad

Tóth Ágnes
Tömegközlekedési-dal

Buszon metrón, villamoson
A lábadat letaposom
Oldaladat jól megbököm
Hegyezve van a könyököm
Ne vicsorogj rám ha lehet
Mert kinyomom a szemedet
Nincsen jegyem se bérletem
Az ellenőrt pofán verem
Magam után nyomot hagyok
Szétköpködöm a tökmagot
Akkor vagy igazán peches
Ha rokkant vagy netán terhes
Esetleg vén trottyos nyanya
Törjön ki a jó nyavalya
Vághatsz akármilyen pofát
A helyemet nem adom át
És nem kérek tőled bocsit
Ha nem tetszik vegyél kocsit!

Tóth Ágnes
TÖKÖS VERSIKE

Tök a fejem nagy és kerek
Az egész kert rajtam nevet
Apámra a tökre ütök
De nem vagyok tökkelütött
Nevethet e zöld csőcselék
Leszek én még tökfőzelék

Tóth Ágnes
Dupla Axel

Nem tudom, melyik városban mi a szokás, de megfigyeltem, hogy Váradon zárás után az élelmiszerüzletek többségében nyári beidegződés szerint az eladók néhány veder vízzel nyakon öntik a cementet, aztán kiseperik az utcára a szemetet a vízzel együtt, aminek esőre emlékeztető illata van, amelybe túró, tejfel és szalámi szaga keveredik. Nos, a szemetesvíz-kiseprés tavasszal, ny...áron és ősszel nem okoz különösebb problémát. Tavasszal azért nem, mert egybefolyik az aranyat érő esővel, nyáron a rekkenő hőségben direkt üdítő érzés belelépni a hűvös lébe, ősszel pedig már mindegy, mert úgyis mindenütt vizesek a járdák. A baj akkor kezdődik amikor beköszönt a zimankós tél. Ilyenkor az élelmiszerüzletek előtt megnyílnak városunk korcsolyapályái. Kis emelkedők, hosszú lesiklók, kitűnő kéz- és lábtörési lehetőségek. Belépéskor a rálépés ingyenes. A kilépés viszont annál drágább, minél több árut, különösen törékenyet vágnak a vevők magukkal együtt a pályához, annak vonz(ó) ereje és síkossága miatt. Akik nem harapják el a nyelvüket, azok dühösen káromkodnak. Az izgága emberek feljelentéssel fenyegetőznek. A jóindulatúak figyelmeztetik az eladókat, hogy ezentúl sózzanak meg jól minden veder vizet kiseprés előtt, hogy ne fagyjon oda. A bölcsek viszont csak azokat a családtagokat küldik vásárolni, akik már hibátlanul meg tudják csinálni a dupla Axelt!

Tóth Ágnes
Festeni kellene

Apám mondta festeni kellene
Mondtam jó, csak öcsém volt ellene
Sajnálta nagyon azt a húsz graffitit
Amit a szobában a négy falra írt

Nagyanyám szólt, nem kell az időt húzni
Olyan festőt hívj, ki jól tud csíkot húzni
Hát hoztam másnap egy profi krapeket
Ki előre kérte az előleget

De hiába vártuk, nem jött el másnap
Nagyanyám szegény egész belesápadt
Apánk őrjöngött, két rendőrt is hívott
De pénzünkkel a festő elhúzta a csíkot

Másik festőt hívtunk, úgy negyven lehetett
Azon, hogy átvertek, jó nagyot nevetett
Először ivott, aztán uzsonnázott
Majd elkérte a bringám és elkarikázott

Budai földet hoz, kiáltotta hátra
Családom két hétig hiába is várta
Azóta már biztos Budán festeget
Nem hagyott mást hátra, csak egy ecsetet

Gyanús volt nagyon a harmadik mázoló
Olyan volt akár egy kopott házaló
Létrát is hozott meg festékes vedret
Kaparta a falat szappanozott, festett

Három tojást vettünk naponta az enyvbe
Esküszöm szagától nem mentünk a mennybe
A festékbe tejet, a festőbe rumot
Addig állt a létrán amíg le nem bukott

Zöld, zöld, zöld fal kel az nyugtat, esküdött az égre
Máig sem értjük, miért festette kékre
Elment végre festőnk, a nagy filozófus
Azóta jár hozzánk három pszichológus

Tóth Ágnes
Régi mérleg csupa méreg

Feldobta a kiszolgáló
a kolbászt a mérlegre
S kifizettél hét ötvenet
A legnagyobb mérgedre
Otthon aztán újra mérted
Mennyit nyom a felvágott
S rájöttél, hogy az eladó
két lej tízzel átvágott

Tóth Ágnes
Talp Nyalás balladája

Talp Nyalás az úton rostokolt,
s mert éppen munka nélkül volt,
saját talpáról nyalta a port.
A forró pusztaságon csak
ketten voltak, ő s a Nap.
- Mennyi aranya van – sóhajtotta,
s ez adta az ötletet, hogy
elszegődjön hozzá talpnyalónak.
Bár sejtette, talpa tüzes lehet,
nem számít, hisz nyalt ő már
kellemetlenebb helyet.
Az égre nézett s beszédet intézett
a Naphoz: - Ó, fényes úr,
minden hódolatom az öné,
milyen szépen kiszárította a termést,
hogy fognak örülni az emberek,
megmentette őket a rágás fáradalmától
s ezentúl nem kell egyenek.
Emelem kalapom e dicséretre méltó
tett előtt - szólt, s hogy levette fejéről a kalapot
idétlen tuskókén dőlt a porba
s azonnal elhallgatott.
A Nap talpa igen csiklandós lehetett,
mert rövid szolgálatáért Talp Nyalásnak
tüzes fejbe rúgással fizetett.

Tóth Ágnes
A jó üzletember

A váradi nagyáruház előtt várom a villamost, ahol a stopnál összegyűlt autók kipufogógáza olyan sűrű, hogy megáll benne a kés és a szívverés.
Elkeseredetten rágódom azon, hogy azok a régi szép idők, amikor még tiszta volt a levegő, amikor még nem jártunk bokáig szemétben és folyóink hűs vizét nem szennyezte kőolaj, más vegyi vacak, hamar belevesztek a modern technika végtermékeibe. Valami megoldás csak kell legyen egészségünk megóvásának érdekben, mondom a mellettem álló kollégának, mire ő valami egészen elképesztő dolgot súg a fülembe. Azt mondja, mivel a környezetvédők képtelenek bármit is tenni a probléma megoldására, az Egészségügyi Minisztérium azt fontolgatja, hogy kötelezővé teszi a gázálarc viselését Románia nagyobb városaiban.
Bármilyen hihetetlennek is tűnik a dolog, lehet benne némi igazság, mert butikos barátom, aki jó üzletember és kapcsolatai vannak felső körökben, nem sokkal később áthívott a raktárába, nézzem meg a legújabb árukészletét, amit most hozatott nyugatról. Hát mit mondjak? Földbe gyökerezett a tűsarkúm. Volt ott vagy százféle gázálarc.
- Nézd csak – dicsekedett. – Ezeket a rajzfilmfigurákkal teleragasztott
mini gázálarcokat gyerekeknek rendeltem. Imádni fogják, nekem elhiheted. Ezekben élethűen eljátszhatják majd kedvenc horror- és scifi történeteiket. A hölgyek pedig a színskála minden árnyalatát megtalálják nálam. Hát nem pompás? Na, idesüss! Ez a szép türkizkék darab éppen neked való. Csodásan megy a szőke hajadhoz. És nem is drága. Alig másfél millió régi lej. Jövő héten kapok ugyanilyen színű retikült és cipőt is hozzá. Bolondulni fognak utánad a férfiak, akiknek a nagyobb méretű, kicsit sötétebb tónusú szmogszűrőket ajánlom majd és hozzá ugyanolyan árnyalatú nyakkendőket és diplomata táskákat. Nos, mit szólsz?
- Megáll az eszem – mondom -, de mi a fenének raktál közéjük ennyi ronda fekete gázálarcot?
- Azért – súgja -, hogy mindazok, akiknek hozzátartozói mégis elhunynak a szennyezett levegő miatt, méltón gyászolhassanak.. .

Tóth Ágnes
Pösze vers a káposztáról

- Kérem, ez a nagy poszta? -
kérdezte a káposzta.
- Feladnám a leveleim,
lakjanak jól a a feleim
egy kisz töltött káposztával,
itt szembe’ a nagy posztával.
- Elmondtam már tizeneccer! -
ordított a poszta meszter –
Húsz isz kell rá, nem cak bélyeg!
- Van bennem egy tucat féreg -
válaszolta a káposzta, sz
leveleit lehámozta.
- Ha van húsza, az rögtön mász.
Fogja össze, mert mind szét mász –
könyörgött a poszta meszter,
sz kikiáltott: - Nosza Eszter,
szemétbe a mákosz tállal,
jóllakunk ma káposztával!