Tóth Ágnes
Szekrénymanó

Szekrényajtón éjjel,
a furníron át,
gonosz manó figyel,
feni a fogát.
Orra mint uborka,
szakálla veres.
Kérdeném, ha tudnám,
hogy itt mit keres.
Kérdeném, de félek,
csak úgy remegek.
Hínár szerű karja
felém tekereg.
Tátja odvas száját,
be is kapna tán,
ha nem toppanna be
drága jó anyám.
Megsimogat, s kérdi
igen kedvesen:
- Miért kiabálsz éjjel
kicsi gyermekem?
Meggyújtja a villanyt.
Most mit mondjak én?
Csak a festék kopik
a furnír közepén.

Tóth Ágnes
Zireg zörög

Házunk előtt minden reggel
húsz villamos mérges kedvvel
zireg-zörög, zakatol.
Benne zötyög sok-sok ember,
az is mind-mind álmos szemmel,
lökdösődik, panaszol.
Még a szerelvény is ásít,
egész a végállomásig,
s mint a csiga araszol.

Öreg járgány

Fáskamrában öreg járgány,
efelejtve, búsan, árván,
rozsdásodva szendereg.
Amíg új volt szeretgették,
hogy öreg lett elfeledték,
s kacatok közt kesereg.
Ő a rozsdás vén bicikli,
a két lába karika,
elől húzza öregapám,
hátul tolja Marika.
Úgy liheg a dombra tartva,
mint egy kehes taliga,
de a dombról lefelé, már
ő a tüzes paripa.


Üveg alma

Hajdanában Boncidában
találtam egy kertet,
ahol egy vén vadkörtefán
üveg alma termett.

Arra jött egy suszter legény,
felmászott a fára,
szakajtott két üvegalmát,
s húzta kaptafára.

Nem fecsérelte az időt.
Faragott két üveg cipőt.
Kész lett vele éjfél előtt.

Hazavitte, polcra rakta,
kit szeretett, annak adta.
Ma se tudja az a csalfa,
hogy cipője igazából,
körtefán nőtt üvegalma.


Bodri

Bodri kutya nagy legény,
ül a pajta tetején.
Úgy üvölt a Holdra fel,
az meg visszafelesel.
„Holdkóros vagy vén eb,
még nálam is vénebb,
ha nem hallgatsz rögtön el,
a farkadra lépek.“
Bodri nagyot mordul,
semmit nem ért Holdul,
Hold sem tud kutyául,
tovább nem is bámul,
s hogy ne lássa az ebet,
ül inkább fonákul.