Erzsók néni felkelt, s mezítlábasan, pendelybe, kiment a pitvarba. Legugolt a búbos kemence előtt, megpiszkálta a hamut, mint már életében annyiszor és elkezdte megrakni a tüzet. Hántalékot dugott a forgácsok alá és meggyújtotta. Odakint terhes, őszi köd nehezedett a falura. A tűz lángja erőre fogott, s már érezni lehetett a levegőben a meleget.

   Ugatott a kutya, szinte letépte láncát, úgy fogta az öregembert, aki botjára támaszkodva jött felfele az udvaron. A lószekere az utcán, a gyeplője a kapu sasfájához kötve. A kovács kinézett a műhelyből, figyelte a vendéget. Meglátta kint a szekeret, a lovat, gondolta patkoltatni jön. Ahogy megérkezett a vendég a műhely ajtójába, illendően beköszönte a „Jó napot!”-ot.

   Reggel van, a hajnali derengésben párás, ködös az udvar. Dübörögnek a gépek, folyik gőzerővel a termelés a részlegeken. Különösen nagy a zaj a présrészlegen. Tegnapelőtt véglegesítettek egy nagy rendelést Nyugat-Németországból a brassói Traktorgyárba. Sepsiszentgyörgyön működik ez a kis üzem.

   Amikor az ember a völgyeket járja irígykedve néz fel a hegyek csúcsai felé. Ha ráveszi magát és felmászik egy nagyobbacska oromra, onnan már más hegyeket láthat ismét újabbakat és újabbakat, amelyek létéről a völgyben jártával még csak nem is tudott.

   Aki felhők fölött jár, közelebb van az éghez, s ha valaki messziről jön, kénytelen felhők fölött is járni. A kis csapat messziről jött. Tizennyolcan voltak, tagjai egy Új-Zeland-i földrajzi expedíciónak. Mikor Aucklandból elindultak éjfél után egy órakor trópusi nyár volt. Ugyanazon napon számítottak eljutni este hétre a ferihegyi repülőtérre.

   A hajnali derengés az úton találta a mestert. A keleti ég alján világosodott. Látni lehetett az utat, kivehető volt a traktornyom az út porában. Bakancsa szürke volt a portól, kabátja, nadrágja kék. Azazhogy kék volt, amikor új volt, s annak már másfél észtendeje. Szeretett mindig tisztába járni, de erre csak reggel volt lehetősége.

   Szentannai Ferencnek hívták. A Mezőségen, Kolozson tanított. Székely ember volt. Végzettségileg román nyelv és irodalom tanár! Hát ilyent azért egy személyben székely emberről ritkán hallani. Érdekes, hogy abban az időben, amikor minden nyakkendős ember elvtárs volt, őt mégis mindenki „tanár úr!”-nak szólította, erre bizonyítékul álljon itt egy idézet.