MÜLLER SÁNDOR

(1903-1966)

1903. október 12-én Aradon született. Kolozsvárott végezte középiskolai tanulmányait, majd 1921-ben a felvették a Eötvös Collegiumba és a budapesti tudományegyetem természetrajz-vegytan szakára. Később Zemplén Géza műegyetemi professzor hallgatója lett, akivel a Tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet kutatóvegyészeként a Balaton vizének vizsgálata mellett szénhidrátkémiai kutatásokkal is foglalkozott .Elkészíti bölcsészdoktori értekezését, és már ebben az évben tanári oklevelet is szerzett. Ezt követően magyar állami ösztöndíjjal Berlin-Dahlenbe került, ahol egy esztendeig Hess professzor munkatársaként dolgozott.

Hazakerülve 10 évet töltött az akkor alapított tihanyi Biológiai Intézetben, de időközben több alkalommal járt külföldön ösztöndíjasként. 1923-ban a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Gyárban vállalt kutató-vegyészi állást, majd 1935-ben a Budapesti Tudományegyetem Szerves Kémia Intézetének adjunktusává nevezték ki. Tudományos és oktatómunkájának elismeréseként 1940-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki. 1942-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet nyert.

Később egyetemi intézeti tanárként, majd 1952-től kezdve az elméleti szerves kémia professzoraként egész idejét a tudományos kutatásnak és egyetemi oktatásnak szentelhette. Tudományos munkássága elismeréseként 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1957-tõl 1965-ig másodállásban a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szerves Kémiai Tanszékét vezette, majd átvette az Akadémia Sztereokémiai Kutató Csoportjának vezetését.

Müller Sándor kutatói tevékenységének első jelentős szakaszában szénhidrát kémiai kérdésekkel foglalkozott. Ide tartozik legelső dolgozata, Zemplén mellett készített bölcsészdoktori értekezése is. Ebben mutatta be a cellobióz példáján azt a fontos módszert, amely a szakirodalomban csakhamar Zemplén-féle lebontás néven vált ismeretessé és nevezetessé, s amelynek alkalmazása révén Zemplén és munkatársai többek között két igen jelentős diszacharid, a maltóz és cellobióz szerkezetét megtudták világítani.

Szerves kémiai kutatásainak második szakaszában a propenil-oldalláncú fenoléterek dimerizációjának, valamint a dimerek szerkezetének vizsgálata válik ki. A hazai szerves kémiai kutatás vonatkozásában úttörő jellegűek voltak ezek a vizsgálatok, mert az eredmények értékelésében nálunk első ízben alkalmazták a korszerű elméleti szerves kémiának, azaz az atomkapcsolat elektronelméletének a sztereokémiával párosult szemléletét. Az egyetemi oktatásban Ő karolta fel kezdeményezőként a nálunk azelőtt teljesen elhanyagolt elméleti szerves kémia oktatásának ügyét.

Díjai, elismerései:

Kossuth-díj (1953)

Főbb publikációi:

Eljárás kidolgozása a cellobiose lebontására (1926)

Über Alizarin-glykosid und Alizarin-bioside (társszerző, 1929)

Untersuchungen an partiell acylierten Zucker-alkoholen (társszerző, 1932–34)

Die Waldensche Umkehrung in der Zucker-gruppe (társszerző ,1935–39)

Über die Dimerisation des Isoeugenolmethyläthers (társszerző ,1942)

Die Synthese des Diisohomogenols (társszerző ,1944)

Dimeric Propenyl Phenol Ethers (társszerző ,1947–54)

Untersuchungen an dimeren Propenylphenoläthers (1952)

The reaction of 1-aryl-isobenzpyrilium salts with ammonia (1966–67)

Lakkipari műgyanták (1946)

A vegyérték a mai kémiában. Az atomkapcsolat a szerves kémiában (1948)

Zur Schreibweise der organisch-chemischen Strukturformeln (társszerző, 1963)