Ambrus Attila

3 videó
Ambrus Attila (Csíkszentlélek, 1967. október 6. – ) a „whiskys rabló” néven hírhedtté vált egykori jégkorongozó. Bankrablásairól ismert, legtöbbször elmaszkírozott arccal, és „álruhában” rabolt. Közel 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat. Egyes helyszíneken többször is rabolt. Az esetek legnagyobb részében taxival, mint utas indult rabolni és távozott, úgy, hogy a taxisofőr mit sem sejtett. Nevét onnan kapta, hogy közvetlenül a rablások előtt, a helyszínekhez közeli kocsmákban 1-2 deci whiskyt ivott. Utolsó rablása során, menekülés közben társát elfogták. A kihallgatás során a társa "elárulta" a whiskyst, így tudták elfogni menekülés közben a román–magyar határon az ártándi átkelőnél. Egyszer meg is szökött az előzetes letartóztatásból a Gyorskocsi utcából.
1988-ban szökött át Magyarországra, miután bűnöző életmódja miatt otthon kiközösítették. 1994 és 1999 között közepes jégkorong-kapusi karriert futott be főként az Újpesti TE csapatában.
A posta- és bankrablásai során valamivel több mint 142 millió forintot zsákmányolt Ambrus Attilára 2002-ben 17 év börtönt szabtak ki, azonban jó magaviselete miatt 2012 januárjában szabadult. 2003-ban ügyvédje, dr. Magyar György beadványt nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, mivel Ambrus nemhogy gyilkossági kísérletet nem követett el, inkább megakadályozta a vérontást azzal, hogy magához vette a banki biztonsági őrök fegyverét.
Az elfogása előtti időszakban rövid ideig bizonyos népszerűségre tett szert. Sok rajongója van/volt, Csala Zsuzsa segítségével pl. a börtönben leérettségizett, kerámiakészítéssel foglalkozott, angolul tanult és haditudósítónak készült. A Dunaújvárosi Főiskolán kommunikációt tanult, 2009-ben le is diplomázott. Julian Rubinstein könyvet írt róla A viszkis rabló balladája címen, filmet is készített róla, amelyet az Investigation Discovery tévé Szökésben c. sorozatában 2010. április 25-én adott le.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Ambrus Attila : Börtönnapló - Fegyverről és saját magáról



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2012. január 31. Nézettség: 675

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

kedd, 2012. január 31. 06:51
Forrás: MTI | 2012. január 31. kedd 05:19 |
Ambrus Attila kedd kora hajnalban jött ki a sátoraljaújhelyi börtönből, hét év alatt 200 milliót rabolt, 17 évet kapott, tízet ült.

Szabadlábra került Ambrus Attila, a viszkis néven elhíresült rabló keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott, a 46 rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi hajnali 3 óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet. Az intézet hátsó kapuján távozott, beült egy mikrobuszba, majd az elhajtott vele.

Tíz évvel ezelőtt, 2002. szeptember 26-án az akkori Legfelsőbb Bíróság (LB) másodfokú, jogerős ítéletében tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte Ambrus Attilát, az ítélettel az LB két évvel súlyosbította a Fővárosi Bíróság első fokon kiszabott 15 éves szabadságvesztés büntetését, valamint a jogi minősítést is több ponton megváltoztatta.

Az eljárás adatai szerint Ambrus Attila posta- és bankfiókok, utazási irodák ellen elkövetett támadásaival összesen mintegy 200 millió forintot rabolt 1999-ig hét év alatt. Az elmúlt tíz évet fegyházban töltött férfi sajtóinformációk szerint érettségit szerzett, és több szakmát is kitanult. Jó magaviselete miatt szabadulhatott idő előtt. Ambrus Attila elhíresült nevét - viszkis rabló - onnan kapta, hogy mielőtt egy-egy akcióhoz hozzáfogott volna, a kiszemelt pénzintézet közelében lévő kocsmában lehörpintett egy pohár whiskyt.


nyirhir.com/index.php?option=com_content&view=article&id=120388:ambrus-attila-kiszabadult&catid=36:hirek&Itemid=58
1 megjegyzés | 1 / 1 oldal