Fehér lapokat lobogtat a csend,vörös folyamként iramlik a rend,a végtelen kékre tör fel a zöld,feketén,sárgán ringat el a föld. Szürkülő szemekben tükör a kék,lilafény hajnalok vágya ha égpiros pipacsok nyitják a szirmukatperzselő lángok, mint a gondolat. A barna bőrű fák alattbíborszínű lepke száll.Csak addig él amíg a napa szivárvány napsugár.

Szép a sírom igen szép,és a hossza, pont mint én.Fekete föld a takarója,háborgó lelkem nyugtatója. És kik felettem állnak egyszer,azt sem tudják miért temettek.Nem tudják, hogy kit vesztettek,nem tudják, hogy kit temetnek. Voltam én is pajkos gyermek,voltam olyan kit nem szerettek.De voltam olyan kit imádtak,és az is voltam kit utáltak.

Most állj velem szembe,és hunyd be szemed .Kezed a kezembe tedd le,és vesd le az elnyűtt éveket.Így......................Most várj egy kicsit ,várd a varázst, a csodát:Ma újra visszatér az ifjúság.  Ma visszaperegnek az évek.Olyan leszel mint azon a képenott akkor ott éppen ,a roskatag ágy felett.Tudod amit hiába kértem,és azóta biztos elveszett. De bennem maradt.

Papirra száll a gondolatmadár,szópihe tollait rendbe szedem.Ha vers lehetne,dalt dúdolna már,világnak szépet,nyugtatót nekem. De nem lehet,mert sanda holdsugárbolyong az áloméji tengeren.Hiába űzöm,vissza-visszajár,hazug varázsa gyilkos gyógyszerem. Madárka rebben,két szeme tágul,megfagy a szíve az éji igézet,félelemátoktól bénul a lélek.

Édesanyám!Kicsi fiadhívogat egy pillanatra.Ha megöltél már önmagad,fogadj be az álmaidba! Fiad szólít,akit egyszerszíved alól kivetettél.Visszahívnál tán ezerszer,mégis,mégis megölettél. Véres cafat lett az arcom,pici testem terhes holmi.Hívó szavad így nem halloms nem tudok így mosolyogni. Pedig bújtam volna hozzád,tapsikoltam volna néked.

Már semmi sem őrziaz őskori egyszerűséget.Akkor az emberi horda még összefogottés vermeket ásott két tenyerével,állati bőrben hordta a földets zöld levelekkel fedte a csapda ölét Akkor az emberi horda még össze fogott.

Ki mondja meg nekemhol terem a remény?Az élet-végekenmit ér e költemény? Ki mondja meg nekemha fáj,hogyan tovább?Győz e az értelem?Gyógyul-e a világ? Ki mondja meg nekemközel-e a messze?Negyvenkét évemenisten áldás lesz-e? Ki mondja meg nekemmi marad utánam?Virágzik -e versemlelkek udvarában? Ki mondja meg nekem?Érdemes -e hinni?Túl az üveghegyenlehet-e szeretni? Ki mondja el ne...

Milyen furcsa lesz egyszer sehol se lenni,nem enni,nem inni,sehova se menni,látni se,szólni se és szót se hallani,állni se ülni se,karom se nyújtani-milyen furcsa lesz egyszer,ha semmi se fáj,milyen furcsa lesz egyszer a vég,a halál. Milyen furcsa lesz ahogy minden elmaradamikor a lelkem a Styxen áthaladés kővé merevül ,ha közben visszanéz.

Már csak a képzelet élteti bennem,de képe ma újra megújul a szívemben.Ha fáj ez az élet,e büszke magánytéged idézlek édesanyám Most tudom azt,hogy csókjaid ízeMilyen lehetett,ahogy ajkadon égveremélte, hogy egyszer az ajkamig ér.Ha akkor a csókod a sírba kísér- Hol van a jog,mi ezért elítél?De életed adtad az életemértHogy el ne raboljon a kór,a ragály.

Csillagos hólepel ráfagyott az égrehalál orgonája,festi vér színére. Hófehér mezőbe fekete föld dombja,ásó kérges nyele tenyeremet nyomja. Föld testébe vájok,sebet ások rajta,embernyi az árok embernyi a hossza. Fagyos téli földben alig méter mélye,fehér lepel alatt halál feketéje Halál feketéje:árva család gyászaédesapám álmát örökké vigyázza. Miatyánk.....Üdvözlégy.........