TÓTH ÁGNES
A NAGY VARÁZSLAT

Már éppen indultam haza a piacról, amikor hirtelen lázba jöttem. Megpillantottam ugyanis e kora tavaszi délelőtt legpirosabb és legolcsóbb paradicsomkínálatát. Többen is pályáztak rá, de én türelmesen kivártam a soromat. A fekete kalapos, vörös orrú ember berakta a szép érett gyümölcsöket a szatyromba én meg derűsen indultam haza. A madarak vígan énekeltek, a nap melegebben cirógatott, sőt a lépcsőházfelelős is visszaköszönt. Egyszóval a paradicsom még mielőtt funkcióját betöltötte volna, máris felderített.
Ám a jókedvem csak addig tartott, míg ki nem pakoltam a kerti gyümölcsöket az asztalra. Megdöbbenve néztem, milyen halványak, sárgácskák lettek. Úgy tűnt, teljesen belesápadtak abba a tíz percnyi útba, ami a piactól a lakásomig tartott. Nem bírták a levegőváltozást, a megrázkódtatást vagy mi a szösz. Sehogy sem értettem mi történt, ezért visszamentem a paradicsom- standhoz.
Ott állt az én emberem a hatalmas orrával, és kínálgatta a gyönyörű vérvörös paradicsomait. Kíváncsian nyúltam a ládájába és addig-addig forgattam a a legszebb példányt, míg ki nem esett a kezemből és el nem gurult. Utánaléptem, felemeltem és nem akartam hinni a szememnek. A kis piros gyümölcs öt másodperc alatt belesápadt az esésbe!
- Hohó, állapítottam meg, - itt valami nagy disznóság van a dolog mögött!
Zavartan néztem fel és abban a pillanatban rájöttem, hogy a disznóság nem a dolog mögött, hanem fölötte van.
A paradicsomokat ugyanis, piros napernyő alatt árulta a ravaszdi árus.