Archívum

TÓTH ÁGNES
A NAGY VARÁZSLAT

Már éppen indultam haza a piacról, amikor hirtelen lázba jöttem. Megpillantottam ugyanis e kora tavaszi délelőtt legpirosabb és legolcsóbb paradicsomkínálatát. Többen is pályáztak rá, de én türelmesen kivártam a soromat. A fekete kalapos, vörös orrú ember berakta a szép érett gyümölcsöket a szatyromba én meg derűsen indultam haza. A madarak vígan énekeltek, a nap melegebben cirógatott, sőt a lépcsőházfelelős is visszaköszönt. Egyszóval a paradicsom még mielőtt funkcióját betöltötte volna, máris felderített.
Ám a jókedvem csak addig tartott, míg ki nem pakoltam a kerti gyümölcsöket az asztalra. Megdöbbenve néztem, milyen halványak, sárgácskák lettek. Úgy tűnt, teljesen belesápadtak abba a tíz percnyi útba, ami a piactól a lakásomig tartott. Nem bírták a levegőváltozást, a megrázkódtatást vagy mi a szösz. Sehogy sem értettem mi történt, ezért visszamentem a paradicsom- standhoz.
Ott állt az én emberem a hatalmas orrával, és kínálgatta a gyönyörű vérvörös paradicsomait. Kíváncsian nyúltam a ládájába és addig-addig forgattam a a legszebb példányt, míg ki nem esett a kezemből és el nem gurult. Utánaléptem, felemeltem és nem akartam hinni a szememnek. A kis piros gyümölcs öt másodperc alatt belesápadt az esésbe!
- Hohó, állapítottam meg, - itt valami nagy disznóság van a dolog mögött!
Zavartan néztem fel és abban a pillanatban rájöttem, hogy a disznóság nem a dolog mögött, hanem fölötte van.
A paradicsomokat ugyanis, piros napernyő alatt árulta a ravaszdi árus.

Tóth Ágnes
Vonaton

A menetiránynak háttal ülő öreg parasztasszony hirtelen felriadt, bő szoknyájának zsebéből előhalászott egy gyűrött zsebkendőt és erősen belefújta az orrát, olyan hangot hallatva, mintha a távoli mozdony sípja szólna az alagút előtt. A műveletet többször is megismételte, majd a vászondarabot visszagyömöszölte a zsebébe. Feje felett a csomagtartóban nagy kosár és vászonzsák púposodott, amolyan igazi parasztszagot eregetve, melyben a padláson tárolt egérszagú gabona, a savanykás túró és avas szalonna aromája keveredett.
Cserzett arcában sok-sok ránc között hunyorgott fakó kék szeme. Eres, bütykös kezével lassan kibontogatta elemózsiás csomagját és fogatlan ínyével kitartóan majszolni, rágni kezdte a barnára pirult csirkecombot, miközben az állán végigfolyt a zsír és lecseppent hímzett bekecsére. Amikor végzett, újra előkotorta szoknyája zsebéből a még nedves, gyűrött zsebkendőt, és jól beletörölgette petyhüdt száját, állát. Kicsit még nyámnyogott, apró maradékot forgatott a nyelvével, szopogatta egy ideig, mint csecsemő a tápszert, aztán lenyelte. Mivel az evésben igen kifáradt, verejtékcseppek ültek ki a homlokára, ezért újra előhúzta a rongydarabot. Lassan már egy fillérnyi hely sem maradt az ábrázatán, amin végig ne szántott volna vele. Miután ily módon rendbe tette magát, szorosabbra kötötte álla alatt fekete kendőjét, lehunyta a szemét és ráejtve fejét a rohanó póznák árnyaira, elszundított.
Elnéztem, ahogy pihent megkopott népviseleti ruhájában, békés vén ábrázatával. Éppen arra gondoltam, hogy van benne valami megnyugtató ősi, barázdaszagú paraszti egyszerűség, amit még nem érintett meg a civilizáció, amikor hirtelen felcsörrent a zsebében egy mobiltelefon, ő pedig felriadva előkapta és nagyot sipítva belehallózott. . .

Fűtés helyett hűtés

2012 február 9.-én Nagyváradon a lakásokba is beköszöntött a hideg. Egész lakónegyedek maradtak fűtés és meleg víz nélkül, mert a Hőerőmű(CET) nem bírta a terhelést. Évek óta technikai gondokkal küszködnek, de a városvezetés rossz energiapolitikája és a pénzhiány lassacskán tönkre vágta. A lakásokban és intézményekben a hideg elviselhetetlen, ezért Váradon és négy Bihar megyei településen szünetel a tanítás. Legjobban a kisgyermekes családok és a beteg idős embererek vannak kitéve a megfázás veszélyének. És hogy megidézzük még jobban az aranykorszakot, tegnap este egyórás áramszünet tetézte a lehetetlen helyzetet, valószínűleg azért, hogy a sötétben ne lássuk mennyire fázunk! (tótági)
ui. A képen a befagyott Sebes Körös

Tóth Ági
Hajnali koncert

Szürke, egyhangú betonrengetegben élek. Ablakomból csak kopott panel házakra, egy román pünkösdista imaházra, két szemeteskonténerre látni, valamint annak az omladozó öreg háznak az udvarára, ahol egy félig kiszáradt diófa küzd a derékba törés ellen és amit most megszépít a fehéren ragyogó hótakaró. Itt hajnaltól késő estig autók, motorok, villamosok zöreje és a közeli építkezésen zajló munkálatok, gyilkolják a csendet.
De nyáron a kora hajnali órákban, valamivel a város zajáradata előtt, csodálatos trillázás ébreszt. Bármilyen álmos vagyok, nem tudok visszaaludni, annyira magával ragadó a madárka dala.Úgy érzem magam, mint egy hűs, lombos erdőben. Egyik kora reggelen aztán észreveszem a kedves kis feketerigót, amint a haldokló diófán megkezdi koncertjét. Bekapcsolom a riporter-magnómat és kiteszem az ablakpárkányra, remélve, hogy még a város zaja előtt sikerül rögzítenem szívhez szóló énekét. Húsz perc múlva visszatekerem a szalagot, hogy meghallgassam a rigófüttyöt. Most hallgassák meg önök is:
„Trillala-Trillala...töf-töf- töff. Trillala.tril...-bumm! Triiiila- trill - khrr-töf-töf, brrr,brrr, khrr, zakataka-zakataka-kling-klang, klong, Trill...döngödöngö-döng! Dang! zakataka, za-ka ta-ka, khrr…nínó-nínó- nínóóó...

Tóth Ágnes
Kereskedői morál

Árult két éve a nagyváradi Decebal piacon egy nagyszájú, közönséges asszonyság, Ha végig mentem a sorok között, mindig hallottam a hangját. Cseppet sem volt szimpatikus, gondolom másnak sem, mégis sokan vásároltak tőle, lévén az ő árui a legolcsóbbak. Egyik napon rákényszerültem, hogy tőle vegyek francia barackot. Villámgyors mozdulatokkal rakta a mérlegbe az árut, de észrevettem, hogy két rothadt darabot is belecsempészett. Kértem cserélje ki, mire rám ordított, hogy mit válogatok. Mondtam, hogy a megdolgozott pénzemért jó minőségi árut akarok venni. Kivettem a két rossz barackot a mérleg tányérjából és választottam helyettük két épet, mire az asszonyság akkorát csapott a kezem fejére, hogy elejtettem a gyümölcsöket. A megdöbbenéstől nem kaptam levegőt, miközben ő azt kiabálta, hogy ki nem állja a válogatós vevőket, mert az ilyenek miatt fog ráromlani az árú és most már azért sem szolgál ki!! Hirtelen felelevenedett bennem az átkos aranykorszak, amikor nem volt választási lehetőségünk és ki voltunk szolgáltatva az eladók kényének-kedvének, akik minden szart eladtak nekünk. Ez a némber abból a korszakból maradt ránk a kommunista kereskedelmi moráljával együtt. Mérgemben azt kiabáltam neki, hogy törjön el a keze, amivel megütött.
Nehezen bírtam túltenni magam a történteken, ezért két hétig a közeli ABC-ben vásároltam meg a szükséges árut.
Aztán muszáj volt újra kimennem a piacra friss petrezselyem levélért. Csodálkozva látom, hogy egy helyes fiatalember árul a nagyszájú helyén. Kérdem tőle, mi van az asszonysággal, mire közli, hogy most ő helyettesíti Marioara naccságát, mert eltört a keze, amikor ráesett egy láda a teherautóról. . .
Azóta nyugalom van a piaci sorok között. No meg a lelkemben is.

Tóth Ágnes
Vendégszeretet

A fiatalember hátrahajtott fejjel ült, és szemével szinte falta a tovasuhanó tájat. Nem lehetett több húsz évesnél. Fekete hajú, barna szemű, erős állú, csontos orrú srác volt, sűrű sötét szemöldökkel. Olyan mint a legtöbb székelylegény. Felette a hátizsákja úgy feküdt a csomagtartóban, akár egy összegömbölyödött gyerek a függőágyban. A vonat kerekei csattogva falták a végtelennek tűnő sínpárt és lassan álomba ringatták az utasokat. Én is fáradt voltam, de nem bírtam aludni. Zavart a folytonos kattogás, a peronról beszűrődő cigarettafüst, a részeges gajdolás, az illemhelyről idáig szivárgó orrfacsaró vizeletszag és a sűrűn benyitogató koldusok óbégatása. Szóvá is tettem, mire a fiú nagyot nevetett.
- Ha a helyemben lenne hölgyem, akkor most nem elégedetlenkedne. Én
ugyanis végtelenül örülök, hogy ilyen balkániak a körülmények, mert ez azt jelenti, hogy újra itthon vagyok. És esküszöm az élő Istenre, hogy egyhamar nem megyek külföldre vendégségbe. Alig várom, hogy újra a csíkszeredai ágyamban alhassak!
Nagyokat bólogatott, mintegy nyomatékul az elhangzottakra, aztán harsányat tüsszentett. Látva érdeklődő tekintetemet, előkotort a farzsebéből egy fényképet, melyen az Eiffel torony előtt áll, nyúzott képpel, egy tarkaruhás középkorú házaspár társaságában. – Hű, ha -, mondtam – szóval Franciaországban járt. Ez nagyszerű. De mi volt a probléma?
- Cserenyaraláson voltam Párizsban. A hét nap alatt megevett a fene.
Esős időt fogtam ki és nagyon meghűltem. Olyan rosszul voltam, hogy alig bírtam megállni a lábamon. De ezek a hülye franciák le se szartak. Csak az átkozott macskájukkal voltak elfoglalva, aki felzabálta az asztalon felejtett sült májat, és megrontotta a gyomrát. Mindent összehányt. Még azt az egy pár bőrcipőmet is, ami még egyszer sem volt a lábamon, mert csak különleges alkalomra tartogattam. És miközben én harminckilenc fokos lázzal kókadoztam, és úgy éreztem nem érem meg a másnapot, ők csak a büdös kandúrjukat féltették és rohantak vele az állatorvoshoz, nekem meg egy aszpirint sem hoztak. Arról nem is beszélve, hogy miközben az egész család kényelmes ágyakban aludt, nekem a földre tettek egy matracot meg egy plédet. Azon nyomorogtam egy álló héten át. Az Isten se érti ezt! Mert, ha hozzánk jön valaki látogatóba, akkor mi épp fordítva csinálunk mindent. Vagyis, mi alszunk a földön, és a vendéget fektetjük a jó puha ágyba. Sőt, még a szélfúvástól is óvjuk, nehogy baja essék. A macskát meg kivágjuk az udvarra, ne tekeregjen a lába körül.
- Hát ezért örülök, annyira, hogy újra itthon vagyok. Megérti, ugye?

Tóth Ágnes
A hóember

A kórház udvarán hóember álldogál. Többen is megcsodálják. Az emeleti ablakokból betegek mosolyognak le rá. Láthatóan gyógyító hatással van rájuk.
- Istenem – mondja mellettem a felkötött karú asszony – milyen aranyosak ezek az egészségügyi dolgozók, hogy ily módon kedveskednek a szegény, fájdalomtól szenvedő betegeknek. Máris kezd elmúlni a hasogatás a karomból.
- Én csak azért nem sírom el magam, mert kontakt lencsét hordok – kapcsolódik a beszélgetésbe egy epe műtéten átesett finom úri hölgy.
- Hát ami igaz, az igaz – szólalok meg én is. – Ezt a hó csodát nem akárki formálhatta, hanem egy pályát tévesztett szobrászalkat. És milyen eredeti. Fazék helyett báránybőr sapka van a fején. Igaz, a seprű hiányzik a kezéből, de istenien áll neki a kockás szatyor.
Már sokan tapasztják homlokukat az ablakokhoz. Lassú pelyhekben hull a hó. Belepi a várakozó mentőautókat. A hóembernek csak vörös paprika orra virít . Az ortopédia sürgősségi osztályáról éppen gipszelt karú férfit kísér ki a nővérke, amikor a hóember nagyot tüsszent.
- Jesszusom, - sikítja az ápolónő – a Józsi bácsit itt felejtette a fia!

Tóth Ágnes
Fokozatok

Csengettek. Az asszony ajtót nyitott. Ott állt egy tizenkét év körüli kislány, nagy fekete szemmel, fekete göndör hajjal és fehér mosollyal.
- Tessék adni agy kis darab kenyeret, mert éhes a testvérem.
Ezzel a mondatával megfogta. Ha azt mondja adjon neki pénzt, akkor
becsapja az ajtót. Egy kis darab kenyér az más.
Az asszony levágott egy darabot a kenyeréből és odaadta.
Egy hét múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis darab kenyeret és még valamit, mert betegek a
szüleim és öt testvérem van.
Levágott egy darab kenyeret, kis szalonnát és odaadta.
Öt nap múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis kenyeret, szalonnát és még valamit.
Adott egy kis kenyeret, szalonnát és egy tasak száraz laskatésztát.
Négy nap múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis kenyeret, szalonnát, száraztésztát és még valamit,
mert anyukám kórházban van a kicsivel, apukám szívbeteg és éhesek vagyunk.
Adott öt lejt, mert semmi ennivalója nem volt otthon.
Három nap múlva csengettek.
- Tessék adni egy kis kenyeret, szalonnát, száraztésztát, öt lejt és még
valamit.
- Adjon neked az állam – mondta az asszony.
- Az meg ki? – kerekedett nagyra a gyerek szeme.
- Ő az, - mondta a néni – aki olyan kevés nyugdíjat ad nekem, hogy nem
tudlak tovább segíteni...
Akkor az egy nagyon fösvíny alak lehet – mondta felháborodva a
kislány és dohogva távozott az üres szatyorral.

Tóth Ágnes
Reggeli kávé
Kába és morcos vagyok, amíg meg nem iszom a reggeli kávémat. Támolygok is ki a konyhába, kinyitom a felső szekrényke ajtaját és próbálom a polcról leemelni a műanyagdobozban lévő őrölt kávét, de az istenért sem érem el, pedig a tegnap még lezseren le tudtam venni. Úgy tűnik az éjjel kicsit összementem. No, nem baj, előrébb lépek és ágaskodva kezdek nyúlkálni a doboz után, már el is érem az alját az ujjam begyével, kicsit böködöm, hogy felém dőljön és akkor el tudom kapni a derekánál. Dől is szépen, egyenesen a fejemre, ami nem lenne nagy tragédia, hiszen alig tizenöt deka az egész, csakhogy a lazán rácsavart kupakja azonnal a földre hullik, begurul a kagyló alá, a finomra darált barna kávé pedig a szőke hajamra, szempillámra, arcomra szóródik. Ott állok hát a színek eme csodás harmóniájával a fejemen, kitörölgetem a szememből a kávéport és máris örömmel látom, hogy a doboz alján még legalább két kávéskanálnyi barna örlemény maradt, ami egy pici kávéhoz épp jó lesz nekem.
Bemászok a kagyló alá, hogy kihalásszam a kupakot, amikor élesen felcsörren a telefon, én meg ijedtemben felkapom a fejemet, beverem a kemény öntöttvasba, és azonnal elharapom a nyelvemet. És hogy a korona felkerüljön a történetre, felveszem a telefont.
A vonalban a barátnőm van és máris nekem szegezi a kérdést:
- Mondd, te rántást vagy habarást teszel a paradicsomlevesbe?
- Hántást tesek- mondom- zsibbadt nyelvvel
- A fenébe, rossz számot hívtam – mondja meglepetten és gyorsan leteszi a kagylót.
Ezek után az álom úgy megy ki a szememből, mintha már meg is ittam volna a reggeli kávémat.

Tóth Ágnes
A látogató
Tavaly nyáron, úgy este 10 óra körül találkoztunk a konyhában. MI és az egy egér. A pad alatt ült és csak nézett ki bután abból a pici fejéből és nem tudta mihez kezdjen. Mi sem tudtuk, pedig nekünk sokkal nagyobb a fejünk. Pár másodpercig meglepődve néztük egymást, aztán ő beszaladt a nagyszobába. Én meg a fiam utána. Gyorsan kinyitottuk az erkélyajtót és rákiabáltunk, hogy "sicc kifele te büdös seggű!" Ez már sok volt neki, mert sértődötten távozott. Ki is zártuk rögtön őkelmét és verejtékes homlokkal hulltunk a fotelbe. - Lehet, hogy a szőlőindán mászott fel ide, a harmadik emeletre – találgattuk - , de nincs kizárva, hogy a rücskös falon kapaszkodott idáig. Gabi fiam azt mondja, talán Egér Misi volt az, a mi régi kis ismerősünk, akit 3 éve hozott haza Kolozsvárról jövet, ugyanis a vonaton bemászott a hátizsákjába. és amikor a barátai röhögve mondták, hogy ni-ni, bemászott egy egér a táskádba, azt hitte heccelik. Ám kiderült, hogy igazat mondtak, mert a lélegzetünk is elakadt, amikor itthon egy egér mászott ki kíváncsian a zoknik közül és azonnal felfedező útra indult a lakásban, majd eltűnt a szemünk elől. Pár nap múlva erős egér pisi szag csapott orrba, amikor kinyitottam a spájz ajtaját. - Megvagy – gondoltam - és csapdát állítottam neki, egy üres kompótos üveget megtámasztva egy fél dióval. Egy óra múlva meg is fogtuk a nagy világutazót. Szép rózsaszínű talpacskája volt, ahogy két lábra állva tapogatta belülről az üveg oldalát. Egér Misinek kereszteltük és korholva mondtuk neki, - ejnye-bejnye, Egér Misi, de büdös az egér pisi. - Aztán levittük a kertbe és elengedtük. Olvassuk az interneten, hogy az egér élettartama egy, maximum másfél év. Tehát nem lehetett a vonatos egerünk. Azt hiszem az egyik utóda volt, akinek sokat mesélhetett rólunk.