Alföld-puszták királyai


Alföld-puszták királyai

A magyarok évezredes történelmi múltjához szorosan hozzátartoznak az ősi és őshonos állatfajták is:, a ló, a szürkemarha, a rackajuh, a sertés, a tincses kecske, a parlagi lúd és számos apró állat. A szilaj szürkemarha ősei nagyszámban éltek az Uraltól az Atlanti óceánig mégis egyedül itt Magyarországon alakult ki legnemesebb formája.

"A szilaj magyar marha a fejét büszkén, magasan tartja, nézése nyílt és egyenes. Megjelenése tetszetős, és szép tartása nemességet, erőt és szívósságot sugároz. A Kárpát-medence védő ölelésében ez a csodálatos fajta, pásztoraink tudásának köszönhetően - akik tisztelték, becsülték és szerették az állatokat - válhatott ilyen méltóságteljessé."

Ez az állat mindenütt megélt, mindent megevett, füvet, nádat, sást, szittyót, télen pedig akár a hó alól is kiszedte az avart. Az erek és fokok táplálta dús legelőkön meghízott állatokat Szent Vitus napja körül - egyenesen a pusztáról - lábon hajtották - Bécs, München, Strasburg, Velence piacáig. Sokszor ezrével úsztatták át őket a Dunán - szinte veszteség nélkül. Az 1560-as év egyetlen napján 7418 marhát szállítottak át a váci réven.  

A szabadon tartott és istállót sohasem látott szilaj magyar marha tartása és lábon való hajtása veszedelmes "foglalkozás" volt. Kint a pusztán velük együtt kellett élni meg kellett védeni őket mind a farkasok, mind a betyárok támadásai ellen és akár ezer kilométert is kellett hajtani ezeket a félvad állatokat a vásárokra. A gulyások igazi segítségei csak a jó pásztorkutyák és a lovak voltak. Akárki nem értett hozzá. Ide igazi bátor legények kellettek, akik adott esetben jól tudtak bánni a fokossal, a baltával, a karikás ostorral. Ezeknek a szilaj pásztoroknak épp olyan kemény és kivert volt az életük, mint a kormos bikáké, akik szintén igazi urai voltak a pusztának.

Küllemét tekintve A magyar szürke marha színe ivarától függően változó. A tehén többnyire ezüstszürke, a bika daruszínű. A fej, a test mellső részei és a törzs alsó fele sötétebb színárnyalatú. A rigó száj és ókula a bikákon általános. A borjak első vedlésig pirók színűek. A magyar szürke fajta másodlagos nemi jellege igen kifejezett, ami nemcsak a színeződésben, hanem a testarányokban is határozottan kifejezésre jut. A fajtára jellemző az elkeskenyedő far, a keskeny hát és ágyék, a nyurga comb, és a gyengén fejlett gulyatőgy. A bikák tömege 700–900 kg, a teheneké 550–600 kg.

Megkülönböztették a külső legelőn tartott fekvőmarhát a belső legelőn tartott járómarhától. A sőre szavunk a hízóra fogott marhákból álló egységet jelenti. A göböly legmagasabb létszámát 250 állatban határozták meg, ennyiért tudott a pásztor felelősséget vállalni. A legelőre való kihajtás napja hagyományosan április 24., Szent György napja volt, a sőréket a legjobb legelőre hajtották, s gyorsan el kellett érniük vágósúlyukat, hiszen augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján már kezdődtek a vásárok.

                             

A másik őrzési egység a gulya volt, amely akár ezer állatból is állhatott. Ivar és életkor alapján állították össze a gulyákat: volt szűzgulya, üszőgulya, tehéngulya, anyagulya, ökörgulya, aranygulya stb. A meddőgulyában a borjat nem fogott teheneket hajtották, s ha továbbra is meddőnek bizonyultak, a sőrébe kerültek. A tinógulyába az ivartalanított borjakat gyűjtötték össze, amelyeket három éves korukban kezdtek igába fogni. Az igázott ökröket a pihenőnapokon, munkaszünetekben gulyákba fogták, s az ökörgulyát ugyancsak a legelőre hajtották. Ha a gazdának szüksége volt az ökreire, kiment értük. Az aranygulyába a legszebb teheneket, bikákat tették, tulajdonképpen itt folyt a tenyésztés. A kis létszámú gulyát falkának nevezték.

A Kiskunságban egészen a 20. század elejéig nagy gulyákban legeltették a szürkemarhát. Erről emlékezik meg Petőfi Sándor Az Alföld című versében is: 

  • „Délibábos ég alatt kolompol 
  • Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; 
  • Deleléskor hosszú gémű kútnál 
  • Széles vályú kettős ága várja.”

A szürkemarha sokáig szorosan kapcsolódott a Kis és Nagy-Alföldhöz, mert egyedül itt voltak olyan körülmények amik tökéletes nyugalmat biztosított a rideg állattartáshoz, ma már egyre több helyen jelenik meg biofarmokon, tanyákon igénytelensége, szilajsága nagy húshozama miatt.

Az Európai Bizottság 2011. december 14-én a „Magyar szürkemarha hús" elnevezéseket jegyezte be az oltalom alatt álló eredet-megjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába.

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. november 8.
Nézettség: 1,968 Kategória: Magyarország
Következő cikk: Alföld-A szikes puszták kincsei

Forrás:
www.eszemiszom.hu
www.agr.unideb.hu
hu.wikipedia.org


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: