Archívum

Üzenetek
Itt gyűjtöm össze az itt-ott olvasott bejegyzésekre rögtönzött, verses reagálásaimat.


Vígasztaló ( egy szomorú költőnőhöz)

Én észrevettelek, felejthetetlenül.
Mert mit ér a bánat, ha folyton benned ül?
Esőcsepp és könnycsepp majd megsemmisül -
és tiszta páraként felettünk szétterül.


Az utolsó előtti búcsú (Károly bátyánknak)

Suttogj neki, ha itt a végső óra,
suttogj és ő figyelni fog a szóra.
Ne sírj, csak üzenj a másik világba,
csókoltass mindenkit, aki már várja.

Suttogj neki, ha itt a búcsú végre,
suttogj és mutass fel a magas égre.
Mondd el neki, a találkozás közel,
az utolsó búcsú soha nem jön el!


Annamarcsi

A gondolat csapongó, a rím botladozó -
a mi lányunk tanul még verset írni.
Magam sem értem, de annyira jó,
hogy kedvem támad vele együtt sírni


Tóth Ági Kukac-dalára

Hangulatom nagyon vacak:
almámban két kukac kacag.
De már dicsekszem is nyomban,
hogy nekem KÉT kukacom van!


Tóth Ági szúnyog-karikatúrájához

A szürke szúnyog szerényen
lapított a könyvszekrényen,
Ott ült, szuronyát szegezve,
de kiderült aljas terve.
........ Most lapos ám, agyonverve!


Egy beszólogatóhoz (egy másik fórumon)

Okvetetlenkedni könnyű ám nagyon,
hát hogyan hihetted, hogy én ezt hagyom?
Kilökni - most még - senki sem akar.,
ajánlom, magadtól állj odébb, hamar!


Speciális süketség

Ezt az érzést sajnos régen ismerem:
a gondolat zenét hiába is terem,
és fejemet akár a falba is verem,
te csak magadat hallod. Édes istenem!


Körmagyar (a cinke.hu irodalmi portálon egy Ghymessel foglalkozó bejegyzésre)

Táncra, Cinke! Dalra, Szarka!
Fogjunk össze, kart a karba!
És ha egynek ott a sarka,
nem lépünk rá készakarva!

Néha botlik egyik-másik,
lépésekről elvitázik,
de ha eljön majd a béke,
táncolunk, egyszerre lépve!


A világvége-hangulatkeltésről

Ott a vég előttem. Csak terelgetem.
Ebből a világból nincs mit mentenem.
A bort? a nőt? a verset? a zenét?
Minek mentsem... vár az este még!


A pesszimista verselőkhöz

Míg a fiatalok itt haldoklanak,
mert frászt hoz rájuk bíbor alkonyat,
én csak rohangálok, na meg cipelek,
hogy jóllakottan sírjon a gyerek.


Hópelyhek

Hó, hó, hó! Hópihék, rengeteg!
és mind-mind más, akár mi, emberek.
És rengeteg a kinyújtott tenyér,
a hópihékből akárhány belefér,
és mégis van csak egy, egyetlenegy,
amely beleillik. Ne mondd, hogy egyremegy.


Reménytelenség?

Nem félek, amíg itt vagyok,
de féltem azt a holnapot,
amelyben én már hallgatok.

Nem tűröm én a csendeket,
nem tűrhetem a bentrekedt,
mennyekre méltó kincseket.

Itt hagytam volna bár neked
e semmi örökségemet,
ha nem kell, hát magam megyek,

és szórom szét a végtelen
mezőn, ahol az Értelem
még megmaradt, s én nézhetem

az űrből azt a kort, melyen
már nem fog a Reménytelen.
Nincs cím? de van Cél, gyermekem!