MEGINT EGY  SZÉP EMLÉK.   Megint egy szép emlék, Megint egy drága kép: Nap aranyozta az Erdőség levelét.   A vár tájékát is, Omladó ősfalát, Bucsuzó napkezek Fényesre bevonták.   A szép tájt bámultam, Szívemmel szabadon- Egy lányka hangja szólt: Álmait zavarom.   A horizont felől Édesen jött felém, Mint lélekhurokon Zenélő költemény.

                MÁJUSI EMLÉK   Szépasszony volt, haja dúsan omlott Forró vére ruháján áttüzelt. Mesélt lent délen szép olasz égről Adriáról, - látta a kék tengert – Hulló csillag vonta halvány ívét Felettünk a vén akácfa zenélt.   Mint ős regében Ámor istennő, Dalolt, sírt, majd nevetett az éjben. Én, mint aki félálomból ébred, Merengve reszkettem a közelében.

              AKÁCBORONGÁSKOR   Teleholdas estén alattatok járok Hófehér virággal borongó akácok. A Hold közelében egy halvány csillag ég, Szélcsendes idő van, zenél a békesség. Mint egy édes álom, a falu lent terül, Távolabb a tücskök bandája hegedül.   Ahová elnyúlva a Hold árnyéka száll, Fényt visz az útszélen a szentjánosbogár.

              MÁJUSI ERDŐBEN   Sötét erdő a  Zöröghegy alatt, Valami lágy dallamot orgonál. Itt bent a nagy rengeteg közepén Szívem ma édes pihenést talál.   Amint száll a menekülő idő Hogy vért, szívet, dalt, mindent elvigyen, Oly jól esik ez a vad – s szép magány, A békesség, a nagy csend átizen.   Elfelejtem itt a zord világot, Valami csodás mámor átölel.