MEGINT EGY
SZÉP EMLÉK.
Megint egy szép emlék,
Megint egy drága kép:
Nap aranyozta az
Erdőség levelét.
A vár tájékát is,
Omladó ősfalát,
Bucsuzó napkezek
Fényesre bevonták.
A szép tájt bámultam,
Szívemmel szabadon-
Egy lányka hangja szólt:
Álmait zavarom.
A horizont felől
Édesen jött felém,
Mint lélekhurokon
Zenélő költemény.
S amint a nyugvó nap
Hegyek mögé esett,
Csókkal az ajkunkon
Imádtuk a csendet.
Nagy Bálint
Csesznek, 1955