TE NYÚLTÁL LE HOZZÁM, BOLDOG ISTEN   Futottam Előled égő szárnnyal, Hová küldtél, sose arra mentem. Önerőmet többnek hittem Nálad, A Te léted nem volt szent előttem.   S mikor egyszer rám szakadt a bánat, Jó anyámat könnyek között láttam, Elfáradtan, alig – alig élve – A földre zokogva leborultam.

                NEM KIÁLTHATOK   Miért szomorú mindig az arcom, A lelkemen mért fáj a nagy titok? Hogy elvesztettük a drága hazát, Hangom lefojtva, nem kiálthatok. Nem mondhatom el sehol senkinek, Mitől égnek, fájnak e nagy sebek.   Nincsen életem, amit vihetnék A sír felé remegve, boldogan. Ha jön egy kis fény az ablakomra, Mire beérne elvész, elsuhan.

                A VÉN TISZTELETES   Vasárnap van, zúgnak a harangok, Falu felett búsan konganak át. Bibliával a vén tiszteletes Most hagyta el épp a parókiát. S mint Botond a nagy érckapu előtt, Megáll, nézi a templom ajtaját… Bentről halkan szól a harangozó: Lelki Atyám, templomunk becsukták.

            FENYVES ERDŐK   Hívnak, várnak a zúgó fenyvesek S ölükben csengő ringó kis patak. Ottan vár rám hamis lány, szerelem, Csalfa szemek ott boldogítanak.   Éjszakánként ha el - elbolyongok, Szabad mezőn csillagos ég alatt, Fenyvesek közt ezer színben látom, A lombokat s a síró habokat.   Csókos bájjal ring a szomorú hold.

                HŰSÉG Házasságunk 15.évfordulójára   Hajtsuk le a szívünk csendes álmodásra, Suhanjon halk – szépen lelkünk galambszárnya. Szálljunk vissza, vissza régi emlékekhez, Ifjú álmainkhoz, első szerelemhez. Álljunk meg ott, ahol az érzelem fakadt, Akáccal borongó, holdas nyárég alatt.

                TE CSAK MARADJ   Te csak maradj – és vessz el odakinn Senki ember, hazátlan, bús bitang. Édes hazánknak édes emlőin Nevelődtél – és mégis vad harag Ütött szívedbe gyászos dallamot – Hidd el, ezért senkise siratott.

                SZOMORÚ ÉNEK   ÍRTAM OLYAN SZERETETTEL, MINT AMILYEN SZERETETTEL A RÁBAKÉTHELYI PLÉBÁNOS FOGADOTT MINKET FRONTHARCOS KATONÁKAT ZORD TÉLNEK IDEJÉN.   Szavát emelte jó Istenéhez Harcokban fáradt maroknyi csapat. Jóisteni szeretetre vágyott, Zimankós, zordon téli ég alatt.

                GYÖNGYVIRÁGOS BAKONY ERDŐ…   Gyöngyvirágos Bakony erdő, Minek nékem a szerető? Boldogságot nem cserélek, Lány nélkül is szép az élet!   Gyöngyvirágos Bakony erdő, Madárdalos messze zengő, Mélyén fakad száz hűs patak; Most szívem a legboldogabb!     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály  

                AMIKOR A BAKONYERDŐ /: dalszöveg : /   Amikor a Bakonyerdő Madárdaltól hangos lesz majd újra, Amikor egy kiskocsmában Hegedűnek felzokog a húrja, Hagyjátok az én szívemet Tépett kínnal hadd zokogjon szépen. Valaki az álmaimmal Játszadozott s elrabolta régen.