BEMUTATKOZÁS A ZIRCEN MEGRENDEZETT  KÖLTŐI ESTEN 1995. XI. HÓNAP 15. – ÉN   Paraszti mezők küldötte vagyok, Úgy jöttem, mint vadon termett virág. Bölcsességem, tudásom nem nagyok, Nem neveltek engem nagy iskolák. Ők adtak szívemnek fényt, sugarat, Szabad mezők a tiszta ég alatt.          Nagy Bálint vagyok, az első világháború idején 1914.

                „BAKONY, TE SZÉP HAZÁM”          Idős ember  volt már Édesapám, amikor Bakonyszentkirály és környékén elkezdődött egy értékmegőrző folyamat. A régmúlt emlékeit gyűjtötték egybe a  három község lakosainak segítségével az Országos Közművelődési Központ személyes iránymutatásával. Ebben nagy érdeme  volt dr. Vercseg Ilonának és Varga A. Tamásnak Budapestről.

SZENT BORBÁLÁHOZ  A FELSZABADULT FELVIDÉKRŐL.    Hallgasson el ma ágyúinknak torka,  Legyen itt szent ünnepi nyugalom. Öröm varázsa rózsákat fakasszon A sok ábrándos ifjú ajkakon.

                HÚSZ ÉV UTÁN   Eljöttem ide újra régi fák, Öreg vár alatt nyíló orgonák. Egyszer, nagyon régen, húsz éve már… Ugy – e feledtél mindent régi vár. Fekete haját, tüzes szép szemét, Ifjú szívünk lángoló szerelmét.   Itt ültünk a Kápolna romjánál, Miként akkor – lágy szellő orgonál. Fejem pihent dobogó melleden – Hűséget fogadtunk mind a ketten.

                PETŐFI NYOMÁBAN      Itt ülök a kőpincei forrásnál az évszázados bükk – matuzsálem emlékező lombjai alatt. Cuha völgyi mélyből sziklák közül halkan csobog a Cuha patak, hogy elvigye a Bakonyi erdők álmát messze a tengerek felé. Mennyi vihart, mennyi történelmet ért már meg ez a büszke bükkfaóriás. Itt itatta lovát Vak Bottyán kuruc generális.

                  Édesapám ha élne, akár most is megírhatta volna ezt a verset:   ADY – ÉNEK BAKONYSZENTKIRÁLYON  1962 – BEN   Üres fejjel, teli hassal, Undok, gőgös akarattal Ülnek a nyakunkon szépen, Újra itt a magyar szégyen.   Rég ispánok szólították, Most új grófoknak csúfolják. Úgy járnak, mint török basák, Sír róluk az ostobaság.

              SZERETNÉM AZ ISTENT SZERETNI. Szonett.   Csak egyszer tudnám szeretni az Istent, Csak volna kéz, mely Hozzá fölemel. Aki megbocsátja a vétkeket. -Szemem a kínok könnye mossa el.   Óh, csak tudnám várni jelenését Zúgó szélben, nagy hegyek tetején. Hozná felém a csendek énekét Halk orgonán, susogó szél – zenén.