AZ ELMÚLÁS SZONETTJE   Azt hitted, hogy örökké tart a   nyár, Hogy szebb vagy a fénynél, csillagnál. Hogy minden szív lihegve Téged vár, Hogy csak Neked nyíl minden rózsaszál.   Azt hitted, hogy Te vagy – és senki más, A csókja másnak mind hideg, kevés. Szép szemedből sose csordul sírás, Kihal, mire elér a szenvedés.

                A CSESZNEK VÁRROM ALATT   Magasba síró szép lombú hársak Susognak itt a várromok alatt. Illatát szórják ezer virágnak, Halk mesét sző lágyan az alkonyat.   A vén falak arannyal bevonva Állnak, a Nap amint nyugszik el. Utolsó fényt vet a horizontra S a szép alkony szívemnek énekel.   Csodálatos májusi zenében Édes álomképek rajtam átszaladnak.

                SZERELMEM   Virágnyíláskor szellő suttogott, Szerelmes szívem rólad álmodott Midőn először láttalak valóban, Mintha lettem volna tündérkapuban.   Szikrázó szemed bájos sugarával Lelkem bevontad szerelem lángjával Melynek hevétől újra újjá éled E bús szív összetört szétroncsolt élet.

              MÁJUSI DOMBTETŐN   Álmok zenéje hull a szívemre Amint a kicsi dombon megállok. Ó, csodás a kék ég végtelenje, Dalolnak a májusi virágok.   Susogó, apró kis ezüstszárnyak, Fehér szirmok hullanak fejemre. Fészket takarnak a kicsi ágak, Madár sír fent lágyan énekelve.