A Jablonczay anyai név. Ezt is szoktam használni.
Grafikus vagyok. Elsősorban portrékat készítek pasztellel, szénnel és grafittal, de bármilyen más témában vállalok megrendeléseket. A harmadik galériában állatokról készült rajzokat, csendéletet, tájképet is lehet látni. A többi galériában különböző eszközökkel készült portrék találhatók.
(Győrszentmárton, 1894. február 3. – Budapest, 1977. november 9.) festőművész, grafikus.
Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, mestere Révész Imre volt. Az 1920-as években Olaszországban járt tanulmányúton. Dolgozott a kecskeméti és a pécsi művésztelepen is.
1965-ben születtem, de már 1963 óta festőművész szerettem volna lenni. Így aztán idővel elvégeztem a gyógyszerészeti iskolát és - mint Csontváry is - patikus lettem.
Személyes élmény inspirálta képeim akvarell technikával készülnek. A témaválasztásnál az érzelmi, esztétikai és szellemi egyensúly visszatükröződését tartom fontosnak.
1970. augusztus 30-án születtem Budapesten. Kapcsolatom a képzőművészettel négy évvel ezelőtt kezdődött. Egy hobbyt kerestem magamnak. Későbbi mesterem, Barlai László művész úr invitált engem festőiskolájába, amely nyolc évvel ezelőtt kezdte meg működését Kelenvölgyben. Csatlakoztam a csapathoz. Az ő útmutatásait követően kezdtem el dolgozni.
"Egész életemben arra törekedtem, hogy értéket és időtálló tartalmat teremtsek, de ehhez (rá kellett döbbennem) kitartás, következetesség és néha lemondás is szükséges. Egy érett, kifejlett stílushoz idő kell. Az is fontos, hogy egy művész tudjon megújulni, új erőre kapni. Lassan egy élet tapasztalatát szeretném vásznaimon megjeleníteni."
1954. február 12-én született Győrben.
Mátészalkán született 1933-ban. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza és Bencze László voltak a tanárai, de mesterei közé sorolja Bán Bélát is. 1958-ban végzett. 1956-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola Forradalmi Bizottságának tagja. Tanulmányúton járt Bécsben, Londonban, Párizsban és Itáliában. 1963-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója vezetőségébe választották.
1947-től a Magyar Iparművészet Főiskolán, 1948-1952 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai tanszékén tanult, mesterei: Ék Sándor, Koffán Károly, Konecsni György. 1959-1961: Derkovits-ösztöndíj; 1964: Munkácsy-díj; 1965: Miskolc város Tanácsának díja a III. Országos Grafikai Biennálén; 1967: Munkácsy-díj; a IV.
(1865 - 1961)
Egyike azon kevés számú nem olasz muvésznek, akinek önarcképét az Uffizi-képtár kitüntetésképpen gyűjteményében kifüggesztette.
Életútja
1865. február 13-án született a dunántúli Sáregresen (Pusztaegres). Az itt eltöltött gyermekkor mély nyomot hagyott életében és művészetében.
A Csók család Erdélyből származik , és aki ezt a nevet viseli mindenki rokon valamilyen szálon, mert szétágazott a család. Volt aki Erdélyben maradt, esetleg felvette a Cioc (ejtsd: Csók) nevet ( pl .
1972-ben született, kedves és végtelenül érzekeny személyiség. Kiskora óta a kepzőművészet szerelmese, először a rajz, kesőbb a festés adta meg az önkifejezes útjat számára. Porcelánfestőnek tanult, majd rajzfilmrajzolónak, de bármilyen festési technikával remekül bánik.