Ne hidd, hogy a kígyó csábította Ádámot és Évát a Tudás Fájának gyümölcséhez. A falánkság hajtotta oda őket, a kíváncsiság, a mértéktelenség, a nagyravágyás. Az elégedetlenség. Még több kellett, ez volt az egész.
És azt se hidd, hogy kardos angyalok űzték őket ki a Paradicsomból. Kimásztak ők onnan saját maguk.
Ha azt hiszed, hogy ma jóindulatú voltál, mert nem léptél a lábára senkinek, mert felebarátod fejéről nem ütötted le a kalapot, mert nem terjesztettél másokról hazug híreket, mert nem gorombáskodtál lakótársaiddal: tévedsz. Csak éppen rosszindulatú nem voltál. Rossz és jó között van egy kis hézag is.
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére.
Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el és végül kezébe tennéd a sorsodat?
Ne várj többet az emberektől sem.
Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen.
Mégis ő a legvidámabb teremtés.
Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót.
Ne hidd, hogy csak az orchidea virág. Meg a rózsa, meg a szegfű. Még a mohának is van virága.
Pedig a moha sohasem lát napot. Sűrű erdők nyirkos homályában él, földhöz ragadtan, nyomorultul. Ő a legnyomorultabb a növények között.
Mégis eljön évente az idő, amikor kivirágzik. Kivirágzik, örömet ünnepel. Akár a rózsa, az orchidea, vagy a szegfű.
Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Ujra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda.
Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy.
Jól figyelj most ide, mert ez nagyon fontos: nem vagy egyedül a földön. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: nem vagy egyedül. Sajnos, rajtad kívül még sok millió ember él. Nem tudom pontosan mennyi, de nagyon sok.
Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon akar élni. Békét és nyugalmat akar. Otthont, vagyis egy szemétdombot, melyen ő a kakas, aki kukorékol.
Ezen nem lehet segíteni. Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy.
Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti.
Ha valamivel nem vagy megelégedve, mondd meg nyíltan. De békétlen ne légy miatta. A békétlenség izgágává teszi az embert és az izgága emberek olyanok a társadalomban, mint a darazsak: egyetlen képességük, hogy fullánkjukkal mérges daganatokat okoznak.
