A férfi a lány vállára tette a kezét és megkérdezte:
- Mire gondol? Percek óta figyelem. Mindenki ugrál, táncol, maga meg csak ül és azon a szemtelenül csibészes arcán eluralkodik a komorság, miközben mereven figyeli a lábakat.
- Ha igazán érdekli, megmondhatom -- pillantott fel a nő -, de kösse fel erősen, mert meg fog ártani!
- Oké -, jött a válasz.
A férfi lehuppant a földre a lány mellé. Egy pillanatra megbirizgálta egy tincs, különös zöld szemek villantak rá gonoszkodva. A nő az arcába fújta a cigaretta füstjét, majd túllicitálva a zajt, a fülébe ordította:
- Elnézem ezt a sok ugrabugráló eleven lábat és nem bírok szabadulni egy másik, görcsössé merevedett lábtól, amin fehér gyapjúzokni volt és nem egy házibulin meredezett olyan reménytelenül, nem ám, hanem a ravatalon a jó öreg Steinberger-kápolnában. Pedig a fiú csak 28 éves volt, mint itt a legtöbben, és folyton arra gondolok, hogy egyszer ezek a lábak is oda fognak kerülni.
Nagyot szívott a cigarettán.
- Látott már maga döglött tyúkot? - érdeklődött. - Ha nem, akkor elárulom, hogy annak is olyan reménytelenül merev a lába, csak nincs rajta zokni és belefőzik a levesbe.
A férfi vörösbort töltött a poharukba. Megitták. A nő előrenyújtotta a lábát és mozgatni kezdte a lábujjait.
- Azt hiszem, élek - jelentette ki komoly kis pofával és ezen muszáj volt nevetni.
A férfi is megtornáztatta zoknis lábujjait.
- Úgy látom, én is élek, s ha már mindketten ilyen reménytelen állapotban vagyunk, engedje meg, hogy felkérjem.
A nő kutató pillantása végigfutott a férfi rövid fekete haján, szürke szemén, fehér pulóverén, hosszú bársonynadrágos lábán, majd visszatért a fehér pulóverre. Sokáig nézte, majd megérintette a szíve felett.
Néhány másodpercig farkasszemet néztek, majd felálltak és ráhangolódtak a zene ritmusára.
- Érdekes ez a lány - gondolta a fiú. - Mellette mindenki unalmas. Kleó is sokat ivott és szörnyű bambán lóg a szakállas srác nyakán.
A nő finom, de figyelmeztetô mozdulattal tolta távolabb magától a férfit.
- Az árnyékunk a falon nagyon összeolvadt. Így nem tudom megkülönböztetni az enyémet a magáétól és ez zavar!
- Ne figyeljen oda. Engedje el magát és próbáljon lazítani.
- Nem lehet. Leszakadnak bennem a polcok.
- És mit tart a polcain, hölgyem?
- Rengeteg törékeny hülyeséget, melyek jelen pillanatban mind beleférnek egy gyapjúzokniba!
- Az érvelés súlyos. Én viszont szeretném, ha azok a polcok ma éjjel mégis leszakadnának és maga néhány polccal könnyebb lenne ott belül.
A zene lassú ritmusra váltott. Valaki eloltotta a villanyt. Hatalmas éljenzés követte a félhomályt, melyet az előszobából beszűrődô fény zöldesre festett és a tömeg úgy úszkált benne, mint hatalmas akváriumban az elkábított halak.
A nó lehunyta a szemét és újra látta a partot. Hullámzott a víz. A fűzfaágak szeszélyes táncot jártak fölötte. Béla átkarolta. Érezte mennyire lefogyott. Hajukba ivódott a víz iszap és hínárszaga. A szerelem érzéstelenítette őket a hidegtől, esőtől, széltől.
- Meg fogok halni -- mondta a fiú.
- Nem is igaz - kiabálta ő, és olyan félelem hasított belé, hogyha Béla nem tartotta volna szorosan, összeesett volna. Így nem mondhatta el legnagyobb titkát sem, amit pedig mindennél fontosabbnak tartott. Megsimogatta a fehér pulóvert szerelme beteg szíve fölött és… és akkor találkoztak utoljára.
Bélát hirtelen szállították kórházba. Ő hazarohant az egyetemrôl, de már késő volt.
Kőfalak. Mindenütt kőfalak. Északon, délen, keleten, nyugaton. És ő vergődésében egyre jobban, fájdalmasabban ütötte beléjük magát.
- Ne szorítson a nyugati oldalamon - ott nagyon érzékeny vagyok. És ne szorítson sehol sem, hallja? - kiabálta a férfi fülébe.
- Akkor mit tegyek? - kérdezte a másik.
- Tapassza be a számat, hogy ne beszéljek annyit…
Belekapaszkodott a fehér pulóverbe. A szíve veszettül ugrált. Most jó, nagyon jó. Remegett a térde, édesen bizsergett a teste és zuhant, zuhant, valami mély, örvénylő örömbe. A polcok néma reccsenéssel szakadtak le benne.
- Ki vagy te? - kérdezte kifulladva a férfi.
- Én az Ember Lánya vagyok! - kiáltotta a nő - és öt évvel vagyok idősebb az emlékeimnél… És te ki vagy?
- Ő az én fiúm - rikácsolta melléjük lépve egy drága ruhába préselt feketeség. - Egyidős velem - folytatta -, és ha ötpercenként egy hülyeséget üvöltesz a fülébe, akkor a tizenkettedik után egy órával hülyébb lesz nálad!
- Ne izgasd fel magad - szólt az Ember Lánya -, hiszen, ha ilyen jól számolsz, tudhatnád, hogy néhány óra előnyöd még így is van velem szemben.
Kibontakozott a fehér pulóveres karjából, majd szelíden így szólt:
- Mennem kell. Megígértem a kisfiamnak, hogy mire felébred, már otthon leszek és elsőként kívánok Boldog új évet neki.
Nyugodt léptekkel ment ki az előszobába. Öltözött és kilépett az aknaszerű udvarra, amit fentről megtöltött a hideg hajnali derengés.
A férfi némi bonyodalom után visszaakasztotta Kleót a szakállas nyakába és kirohant az ajtón.
- Szeretlek Ember Lánya! Szeretlek! Hallod? - kiabálta.
Az udvar falain a hangok darabokra törtek. A hólepte farakás mögül ronda eb mászott elő és ugatni kezdett.
- Kuss legyen! - dugta ki borzos fejét a házmester a szuterén ablakán, majd rámeredt az orra előtt toporgó zoknis lábra és odaszólt:
- Boldog új évet, uram!
