Kedves barátaim! Újságírói pályám során rengeteg érdekes emberrel találkoztam és sok különös emberi sorssal, élettörténettel (vidámakkal és tragikusakkal), gazdagodtam. Persze nekem is megvan a magamé sok izgalmas történettel, melyeket úgy gondoltam meg kell osztanom másokkal is. És persze van néhány fantázia-szülte alkotásom is. Így jöttek létre a novelláim, karcolataim, elbeszéléseim, amelyeket most megosztok Veletek, hogy nevessetek és sírjatok rajtuk vagy okuljatok belőlük.

 

Tóth Ágnes: Az út elvisz valahova

Az út elvisz valahová



Suhantak kétoldalt a fák és összemosódtak a szederbokrokkal. Földszagú dombok fordultak el lassan kelet felé. Itt-ott még hófoltok őrizték a tél emlékét. Surrogott a négy kerék és mohón falta az országút keskeny csíkját.
Még soha nem ült ilyen szuper kocsiban. A teteje felnyitható volt és rügy ízű levegő zúdult be rajta. Hirtelen egy nyúl szaladt keresztül előttük és csak a gyorsasága mentette meg az életét.
A lány feszülten figyelt és amikor felbukkant az első vályogház, megérintette a sofőr karját. Megköszönte a szállítást és kiszállt. A piros sportkocsit egy pillanat alatt elnyelte a kanyar.
Belökte a rozoga kaput és belépett az udvarra. Mélyen beszívta a friss levegőt és körülnézett. A nap fennakadt a vadrózsabokron. Narancsvörös feje fáklyaként lobogott a megrepedt ablaküvegen. Hunyorogva nézte egy darabig, aztán belépett a szobába. Kitárta az ajtókat, ablakokat. Kiengedte az istállószagot, ami a tapasztásból és döngölt agyagból áradt. Komótosan pakolta ki a hátizsákból az élelmiszert, ruhaneműt, mappát, írószereket és festékeket. Leszedte a pókhálókat. Port törölt és mindent a helyére rakott. Amikor megigazította a ferdén logó tükröt egy pillanatra  meghökkent a halálsápadt arctól, ami visszanézett rá. Gyorsan megfordult és kilépett a verandára.
A nap időközben visszavonult. Már csak egy fényes csík jelezte, hogy nemrég még itt járt.
A lány fát hasogatott. Tüzet rakott. A füst megköhögtette. Később vizet húzott a kútból. Belekortyolt a tele vederbe és hagyta, hogy a hűvös nedű végigcsorogjon a nyakán, a mellén.
Teát főzött, szalonnát sütött, aztán kiült a verandára. Belebámult a csillagokba és valami különös békesség szállt a szívébe.
Maga előtt látta a főorvos arcát, ahogy fölé hajolt. Gondterhelten ráncolta a homlokát. Szemében némi rosszallás volt, amikor így szólt: - Szerencséje volt fiam, hogy a szomszéd idejében behozta. Két nap múlva hazamehet. Nem szeretném többet itt látni. Az élet a legszebb ajándék és a legnagyobb kihívás. Aki meghátrál, az gyáva. Utazzon el, foglalja el magát és ne nézzen hátra. Jó napot.
Jó napot kedves doktor úr. Jó napot, jó napot… azaz, hogy jó éjszakát…
Hónapok óta most aludt először mélyen és nyugodtan. Nem akart többé hátranézni. Előre pedig nem nagyon látott. De a reggeltől estig tartó mindennapokat igyekezett optimizmussal végigcsinálni.
Rendbe tette a kertet. Ásott, nyesett, ültetett, karózott. Kimeszelte a házat. Megerősítette a kerítést. Ahogy kérgesedett a tenyere, úgy simultak el lelkében a sebek. Kijárt a Fekete-Körös partjára festeni. Öreg parasztok portréját készítette el. Esténként naplót vezetett. Előbb csak távirati stílusban, aztán egyre mélyebb eszmefuttatásokra ragadtatta magát.
Az emberek a háta mögött összesúgtak:
- Megjött a bolond asszony unokája.
Azt rebesgették, hogy amikor az öregasszony lánya és veje autóbalesetet szenvedett, a mama meghibbant. Minden áldott nap elment a faluvégi kanyarhoz és órákig beszélt a halott lányához. Egyre jobban elhanyagolta az unokáját, a kertet, a jószágokat. Végül a diófási elmegyógyintézetbe került. Az árván maradt Esztert rokonok vették magukhoz, de sok problémájuk volt vele. Állítólag a lány hónapokig senkihez nem szólt, csak a nyagyanyjához, akit hűségesen látogatott az intézetben. Annak halála után elörökölte a házát. Az öregasszony megfogadtatta vele, hogy minden év május huszadikán dobjon egy csokor virágot a baleset színhelyére. Azt is suttogták, hogy a mama temetése után a lány öngyilkosságot kísérelt meg. Bevett egy marék altatót és búcsúlevelet is írt. Szerencsére idejében kimosták a gyomrát…
Igen. Rá egy hétre összepakolt és kiállt az országútra stoppolni.
Két és fél hónap telt el azóta. Érezte, hogy napról napra gyógyul. Egyre magabiztosabb és határozottabb lett. Ez meglátszott a házon és a kerten is. Minden ragyogott és virult.
Gyűltek a festményei, a versei, apró karcolatai. Nagy elhatározás kezdett rügyezni gondolataiban a jövőre vonatkozóan. Beiratkozik a képzőművészeti egyetemre. Hallani vélte a távoli város lüktető szívzörejeit, mintha morzejelekkel hivogatta volna. Egyre nyugtalanabb lett.
Beköszöntött a május. A fecskék az eresz alá költöztek. Mézillatú lett a levegő és tombolt az orgona és az akác édes illata.
Aznap korán kelt. Levágott néhány szál orgonát, aztán összepakolt. Mielőtt elindult, megállt az öreg, repedezett rámájú tükör előtt. Sokáig nézte a napbarnított, fekete, hosszúhajú lányt. Meglepetten fedezte fel arcán elhunyt édesanyja kedves vonásait. A távol álló barna szemeket, merészen ívelő szemöldököt, a telt ajkakat, a rövid egyenes orrot és a tatárosan szélesedő pofacsontot….Aztán hirtelen kirobbant belőle a sírás, teljes erővel, keservesen, hangosan, mélyen a szívéből.

Fél óra múlva megkönnyebbülve zárta be a kaput és elindult az országút felé. A kanyar melletti keresztnél megállt. Keményen összeszorította az ajkát és az orgonacsokrot kidobta az útra. Egy TIR-kocsi hatalmas kerekeivel máris ráfutott és magával sodorta a lila szirmokat.
Magasra emelte a kezét. Hamarosan egy Volkwagen fékezett mellette. Még egyszer beszívta a mezők fűszeres illatát, aztán beült a kocsiba.
Nézte a rohanó fákat, a hárafele futó szántóföldeket és türelmetlenül várta, hogy végre feltűnjenek a város magas betonépületei…

 

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2012. augusztus 5. Szerkesztette: Tóth Ágnes
Nézettség: 716


   


Tetszik