Tisztán láttam, hogy Kuku átlopakodik a konyhán és besurran az utcai szobába. Dédi háttal állt, éppen szárazbabot főzött a sparhelten és hangosan zsörtölődött, mert nem akart megfőni a paszuly.
A fazékban rotyogott az étel. A tűz pattogott és megvilágította a pápaszemét. Olyan volt, mintha két kis reflektoron keresztül nézné a készülő ebédet.
A falvédőn szép kövér légy mászott. Megállt az I betű fölött, mint nagy fekete pont a piros íráson, mely azt tudatta: „ Hol hit, ott szeretet...”
Dédi azonnal agyoncsapta a légycsapóval, Szegény rovarnak még annyi ideje sem volt, hogy elemezze a szöveg nemes mondanivalóját.
Kuku közben kihúzta a komód felső fiókját és kivett egy apró fekete dobozt, majd kiemelte belőle anyu aranyos karkötős óráját és zsebre vágta, Visszatolta a fiókot és lábujjhegyen indult kifelé. A térdén ki volt szakadva a nadrág, a szemében semmi biztatót nem láttam, mégsem tudtam haragudni rá, ugyanis fülig szerelmes voltam belé.
A szemben lévő házban lakott idős apjával. Édesanyja két éve meghalt, ő pedig kétes társaságba keveredett. Nem lehetett több tizenkét évesnél. Finom arcú, hajlékony termetű fiú volt, gyönyörű kékesfekete hajjal. Én hét éves voltam, de a közelében mindig ifjú hölgynek éreztem magam és mindent elkövettem, hogy észrevegyen. Most azonban erre egy cseppet sem vágytam. Néztem, milyen ügyesen slisszol kifelé és csak akkor kiáltottam fel, amikor eltűnt.
Kiabálhattam, mert dédi süket volt és csak akkor értette meg miről beszélek, ha azt halkan és nyugodtan mondtam.
Éppen Kuku után akartam szaladni, de valaki hátulról elkapott és megrázott.
- Te meg mit ordibálsz, mint a fába szorult féreg? – érdeklődött papó, én meg nem tudtam, hogy a fenébe kerültem ide a Szilvásban lévő öreg házba, amikor az előbb még a Csordás János-utcai otthonunkban voltam szemtanúja egy lopásnak. - -Na, ébredj már fel, mert érted jöttek a szüleid, s mindjárt indultok haza- dörgött rám az öreg.
Álmosan néztem körül. A diófa szekrény előtt anyám és apám beszélgetett.
- Hé, - kiabáltam - Miért vagytok olyan nyugodtak, mikor éppen most lopta el Kuku az anyu aranyos karkötős óráját?! Dédi meg, amilyen öreg és süket, nem hallotta és nem látta, mert éppen bablevest főzött és egy legyet csapott agyon a falvédőn.
- Térj már magadhoz – mondta apám – az egészet csak álmodtad.
- Az nem lehet, hiszen még most is érzem a bableves illatát,- jelentettem ki határozottan.
- Csakhogy Dédi ma paprikás krumplit főz ebédre, úgy hogy tévedsz –nevetett anyu és egy csupor tejet nyomott a kezembe.
- Na, jó, - főzzön amit akar, az órát akkor is ellopták,- kiabáltam, aztán kimentem az udvarra, hogy még egy kicsit gyötörjem a szegény görbehátú birsalmafát, amire papó hintát szerelt nekem.
Éppen az ágak felé szálltam nyikorogva, amikor szóltak, hogy indulunk.
Középen mentem, fogtam a szüleim kezét és fel-fel pislogtam rájuk. Anyagi gondokról beszélgettek, így nem várhattam el, hogy apám a hátára vegyen. Az út a Fáklya- utcán végig, a strand és a strekk mellett, olyan végtelennek tűnt, mint a vonatfüttyök és a tehervagonok sora. Amikor végre hazaértünk, fáradtan rogytam le a sámlira. A konyhában bableves illat uralkodott. Anyámék arcán feltűnt az első meglepődés.
- Kidobtam a krumplit, mert büdös volt – mondta dédi, majd hozzátette – ez az átkozott bab mag nem akart megpuhulni...
Anyám furcsán nézett rám, aztán bement az utcai szobába. Pár perc múlva kihozta az üres órásdobozt.
- Jaj istenem, szűzanyácskám – suttogta sápadtan – eltűnt a drága karórám.
- Persze, hogy eltűnt, ha egyszer ellopták – mondtam bölcsen. – Én előre figyelmeztettelek benneteket.
Dédi kimeredt szemmel figyelt, aztán sírva fakadt.
- Mit képzeltek, ti, hogy én lopok? – sipította és nagyokat hüppögött.
Alig tudtuk megvigasztalni. Végül határozottan állította, hogy itt senki nem járt, mert azt látnia kellett volna, úgyhogy anyám biztosan más helyre rakta az óráját. Félórai keresgélés után apám azt javasolta, hogy üljünk le ebédelni, mert üres gyomorral nem lehet gondolkozni. Aztán majd utánanéz mi is történt valójában.
Körülültük a konyhaasztalt és kanalazni kezdtük a bablevest. Éppen szemben ültem a falvédővel,mikor megállt a kanál a kezemben. A HIT szócska középső betűjén nagy fekete pontként virított az agyoncsapott légy. Apám követte a pillantásomat. Hosszasan nézett, majd megtörölte a száját és felállt. Felvette a zakóját és kilépett az ajtón.
Alig negyed óra múlva visszatért. Izgatottan vártuk, mit fog mondani. Ő pedig rám nézett mosolyogva, megsimogatta a búbomat és így szólt:
- Még jó, hogy van egy kis Nostradámusunk. Aztán elővette a zsebéből a karkötős órát és meglengette anyám orra előtt.
Attól kezdve mindig kíváncsian hallgatták furcsa álmaimat...
