Váratlanul tört rám szilveszter éjszakáján, amikor már éppen eluntam az unalmas ünnepi műsor nézését. A csendben jól hallottam mekkora zörgést csap a konyhában. Mikor rányitottam, ijedten kapta fel a fejét, zavartan pislogott és cseppet sem tudta titkolni, hogy éppen a frissen levágott kenyérhéjat eszi.
- Adolf - ,szóltam rá -, nem sül ki a szemed? Lopod a lakásomból a drága kenyérhéjat? És micsoda tisztességtelen dolog az, hogy csak úgy, minden előzetes értesítés, kopogtatás nélkül állítasz be hozzám!
- Kikérem magamnak az Adolf megszólítást –, csattant fel - és különben
is mi közös lakásban élünk és én akkor jövök be, amikor akarok. Azzal elindult a fürdőszoba felé.
- Á, szóval a szappanomat is te lopod, te gazember! – kiabáltam és
követtem. – Sőt, te vagy az, aki éjszakánként zörögsz, kaparászol és levered a szappantartót a kagylóról. Feljelentelek magánlaksértésért!
- Na-na. Lassan a testtel. Én laktam itt hamarabb. Te törtél be az én
lakásomba! Nagyon jól megvoltam addig, míg mindenféle konyha- és szappanszaggal el nem árasztottad az otthonomat és az idegemre nem mentél a magnód bömbölésével.- Alászolgája – böffentette – és eltűnt a fürdőkád alatti résben.
- Na, várj csak – morogtam utána -, majd kapsz tőlem egy kis zsíros szódát és üvegvattát.
- Én meg feljelentelek az Állatvédő Ligánál - sziszegte ki a likon, és csak úgy villogott a szeme. – És személyi jogsértésért is beperellek, mert azt merted nekem mondani, hogy Adolf! Engem ne hasonlíts Hitlerhez! Az egy patkány volt! – kiabálta mérgesen , aztán eltűnt a kanálisban.
Azóta nem találkoztunk.
