Az öreg már csak nagyon ritkán bírt felkelni az ágyból. Napról napra fogyott az ereje. A lány, aki ápolta, egyre jobban kifáradt tőle.
Október volt, esős, mogorva idő feszült az ablaktábláknak. A ház fala átázott. Az eső végigszivárgott rajta és különös foltban gyűlt össze az ágy vége felett. A vénember egész nap a különös rajzolatokat bámulta, hol kerekre nyílt szemmel, hol hunyorogva. Aztán az egyik napon hirtelen felült és rácsodálkozott a falra. Elmosolyodott, csettintett a nyelvével, ingatta a fejét. Botjával megdöngette a padlót. Párnákat hozatott a lánnyal és megkérte, hogy támassza fel ülőhelyzetbe. Hátralévő napjait mindig így töltötte és nem engedte többet eloltani éjszakára a villanyt. Már nem volt olyan mogorva. A lány rajtakapta, hogy beszél valakihez. Kedvesen, szinte cirógatva ejtve ki a szavakat fogatlan száján. Az utolsó krízis után, az orvos megmondta, hogy legfeljebb két napja van hátra.
Nehezen kapkodta a levegőt. A szeme kezdett fátyolosodni, de még így is a falat nézte.
Belekapaszkodott a lányba. Reszkető kezével a foltra mutatott és hörögve, dagadt, akadozó nyelvvel valami képet emlegetett. A lány nem értette. Törte a fejét. Arra gondolt, hogy az öreget zavarja a folt és szeretné ha eltakarná egy képpel. Kalapácsot, szeget keresett. Az egyetlen képet, ami az előszobában volt, levette és felakasztotta a falra, eltakarva a csúnya foltot.
Éjszaka az öreg magához tért. A műanyagcsövecske után nyúlt, ami a vízzel telt pohárból a párnája széléig ért és ivott.
Aztán hirtelen felhördült. A falról szomorú szemű tacskó bámult rá. Megragadta a botját és utolsó erejével - amit a düh felfokozott - belevágta a képbe. Az üveg csörömpölve hullt ki, magával sodorva a tacskót. Csak a ráma maradt a falon, bekeretezve a különös foltot.
Reggel a lány kihűlve találta a vénembert, arcán különös mosollyal, amint üveges szemét a falra szegezi.
Ő is odanézett. Meghökkent. A meztelen keretbe bámult. Sokáig nézte a különös ábrát, aztán sikkantva a szája elé kapta a kezét.
- Ó, a vén kecske, a vén szoknyapecér - suttogta, és gyorsan lefogta az öreg szemét.
