A madár nagyokat rikkantott a kalitkában és bevallom eléggé idegesített. Volt elég gondom anélkül is, mert legalább ötféle festéket vettem, hogy a húsvéti tojások színpompája elkápráztassa a locsolókat, de különösen egyvalakit! Egész éjjel csak rá gondoltam.
Éppen a piros festéket kavargattam, amikor a macskám felugrott a kalitka mellé, a hűtőszekrény tetejére és felborzolt szőrrel éktelenül nyekegve nyúlkált Franko után, aki ide-oda ugrálva, nagy tollas testével szörnyű lármát csapott. Valószínűleg spanyolul káromkodott, mert egy árva szót sem értettem. A fakanállal nagyot sóztam a kandúr hátsójára, mire leugrott és sértődötten kivonult a konyhából.
- Paraszt! – rikoltotta utána a madár és felborzolta feje búbján a tollakat.
- Majd mindjárt megmondom én neked, ki a paraszt, közöltem vele,
mire azt válaszolta: - Te..., te .., - és meg mernék esküdni, hogy röhögött.
Rácsaptam a kalitkára és megátkoztam a percet, amikor szívességből elvállaltam megőrzés céljából, de a szomszédasszonyom annyi érdekes sztorit, jópofa dolgot mesélt róla, hogy nem tudtam nemet mondani.
A festékes dobozt letettem a cementre hűlni. Felszeleteltem a tésztát. Tálcára raktam a poharakat és az italt, majd bementem a szobába, hogy felvegyem a legszebb blúzomat és megigazítsam a frizurámat. Nagyon fontos volt nekem a mai nap. Kicsit szorongva gondoltam a nagy Ő-re. Ma fog először feljönni hozzám. Már nagyon vártam erre a napra. Elképzeltem amint ajtót nyitok és Ő ott áll. Kezében virág, ajkán mosoly, szemében a vágy tüze. Belép, átölel, megcsó........mi az istennyila?! Hatalmas csörömpölés a konyhában, csúnya emberi szitkok és nyávogás.
Kirohanok és nem akarok hinni a szememnek. A tálca a földön, mellette összetörve a poharak, a borosüveg. A bor összefolyt a földre rakott piros tojásfestékkel, akár egy óriási vérfolt. A macskám pirosra válva áll a lében mancsait rázogatva, Franko pedig a függönyrúdon oldalogva sanda szemmel figyeli és így rikoltozik: - Piszkos kommunista, piszkos kommunista! Minden bosszúságom ellenére elfog a röhögés. A madár nem tévedett. A kandúr tényleg vörös.
- Na, gyere csak ide te átkozott jószág, mondom és székre állva próbálom elkapni a bitang irháját, de nem sikerül, mert máris rebben és zuhanórepülésben veti magát a négylábúra, aki akkorát fúj ijedtében, mint a kukta szelepe magasnyomáskor. Felugrik az asztalra, a tojások lassan potyogni kezdenek és a konyha olyanná válik, mint az ócskasor szélvihar után.
Cinci eltűnik a szobában. Vörös lábnyomai az ágy alá vezetnek. Sírva fakadok és versenyt káromkodok az elvetemült papagájjal. A festék lefolyik a szempillámról és én ösztönösen elmázolom az arcomon. Franko érezheti, hogy valami nagy galibát csinált, mert hirtelen a hófehér hímzett blúzom vállára száll és miközben végigcsorog szárnya végéről a piros festék a mellemen, kedveskedve meghúzgálja a fülbevalómat, és a fülembe duruzsolja:
- Szép asszony vagy Berta, szépasszony... aztán máris a fejem búbján ül, tönkretéve a gyönyörű frizurámat. Karmai beleakadnak a hajszálaimba. Megragadom a nagydarab pimasz dögöt és próbálom kicibálni a kontyomból. Nagyon megszoríthatom, mert torkaszakadtából ordítani kezd és éppen azt közli velem tisztán, érthetően és teljes hangerővel: - Kurva, büdös kurva! – amikor csengetnek. Egy hosszút, két rövidet, ahogy megegyeztünk.
Meghűl bennem a vér. Moccanni sem tudok. A csengetés megismétlődik egyszer, kétszer, sokszor.
- Kurva, kurva! – kiabálja a papagáj, én meg csak állok mozdulatlanul és tarkán, mint egy nagy darab húsvéti tojás és hallom ahogy a nagy Ő elindul lefelé a lépcsőn. Léptei egyre halkulnak... távolodnak...
