Amúgy minden csendes volt, csak a falu harangja kongatott tizenkettőt jelezve, hogy tisztában van az idő múlásával.
Seresék egyetlen kacsája nehézkesen totyogott át a csirkék között az udvar árnyékos részére. Szerencsére nem értette a nyári konyhából kiszűrődő veszekedést, mert akkor azonnal átbújt volna a kerítés foghíjas részén és meg sem állt volna a határig.
A gazda ugyanis az ő gömbölyű testét követelte kisütve ebédre, de Margit asszony így replikázott:
- Arra pedig hiába fáj a foga kendnek, mert az én gyönyörűséges tipogómból nem eszik. Punktum! Jobban a szívemhez nőtt, mint maga!
Seres nem szólt többet, csak fogta a fejszét és kiment a ház mögé fát hasogatni. Talán a düh vagy az éhség irányították úgy a mozdulatait, hogy a fahasábbal kupán találta vágni a barna tollú tyúkot. Az meg csak pörgött forgott szédülten a tengelye körül, míg fel nem borult. Ám a kutya gyorsabbnak bizonyult gazdájánál. Egy pillanat alatt felkapta a szárnyast és elvágtatott vele a kukoricásba. Bottal üthette a nyomát.
Mérgesen vágta fejszéjét a tőkébe, aztán bevonult a belső szobába és magára reteszelte az ajtót. Estig csak a káromkodása hallatszott ki, s az hogy ő éjjel nappal dolgozik, mégsem ehet ebédre azt amit szeretne. Az asszony rá se hederített, tudta, úgyis az történik amit ő akar. Azon az éjszakán külön aludtak. A férfi kora hajnalban kelt, kisurrant a házból, hogy elkapja a kacsa kövér nyakát és megmutassa ki az úr a házban. Aztán nagyot ordított.
Margit a kiáltásra ébredt. Azonnal kiszaladt az udvarra és rémülten meresztette a szemét a vérző kacsára, amely a kerítés tövében vergődött. Az urára meredt, aki keserűen ki-fakadt:
- A fene ette volna meg magát és ezt a dögöt! Sajnálta tőlem! Inkább meghagyta a rókának! Ha nem jövök ki ilyen korán, már eliszkolt volna vele a ravaszdi.
Az asszony karjába emelte a pihegő jószágot. Lemosta, vászonruhába tekerte, aztán felült a buszra és bevitte a városba.
Az állatorvos megvizsgálta. Injekciót adott neki. Összevarrta a sebeit, bekötözte, majd egy szép fehér ketrecbe zárta.
- Egy hét múlva gyógyul – mondta -, de addig itt marad. Ha érte jön, majd kiállítom a számlát.
Hét nap múlva, amikor az asszony kifizette a kezelés költségét, igencsak megnyúlt az ábrázata. Ezen a pénzen egy kövérebb kacsát vehetett volna.
Otthon az ember ellenségesen fogadta, s mikor látta, hogy a felesége rázárja a tipogójára a ketrecajtót, gúnyosan odaszólt:
- Vigye inkább az ágyába éjszakára, mert én úgyis a pitvarban alszom...
Bár megfogadta volna a gunyoros tanácsot! Jaj, bár megfogadta volna! Az asszony keservesen sírt, jajgatott reggel a ketrec előtt, ahol holtan feküdt kedvenc tipogója.Kiszívta a vérét mind egy cseppig a gonosz menyét, két piros foltocskát hagyva hófehér nyakán.
Sírt hát, olyan keservesen, mint a gyermek, akitől elvették kedvenc játékát. Még az ember is megsajnálta. Simogatta, vigasztalta.
- No lássa. Mindhárman jobban jártunk volna, ha a kedvembe jár és megsüti nekem ebédre. Aztán ásót fogott és elindult a tetemmel a kert végébe.
Az asszony a gyógyítás költségére gondolt és szemét törölgetve így sóhajtott:
- Istenem, még szerencse, hogy nem tudja az emberem, hogy most két kacsát temet.
Aztán határozottan megfente a kést és elkapta az egyik gyanútlanul kapirgáló tyúk nyakát.
