A XVII. századra a a török és Habsburgok elleni háborúk sora jellemző. A török háborúk szüneteiben az Erdélyi fejedelmek, mint Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi Ferenc is szövetségre lép a törökökkel a Habsburgok ellen, ennek eredménye lett, hogy Erdély ugyan megerősödik, de a Török Porta engedélye nélkül nem kezdeményezhetett semmilyen hadjáratot. II. Rákóczi György azonban mégis a Porta engedélye nélkül indít Lengyelország ellen hadjáratot, aminek következménye az lett, hogy a Porta feldúlja Erdélyt. 1660-ban a fejedelem meghal ezután Erdély sorsa a lassú hanyatlás lett.
II. Rákóczi György halála utána a szultán I. Apafi Mihályt ülteti a trónra, aki megpróbál egyensúlyozni a Habsburg-ház és a Török Porta között. A nemesek viszont a fejedelemtől mást vártak, azt, hogy diplomáciai úton sikerül egyesítenie Erdélyt és Magyarországot. Ez azonban nem történt meg. 1665-'66-ban Wesselényi Ferenc nádor vezetésével Habsburg ellenes felkelés bontakozik ki, a lázadáshoz sok főúri nemes is csatlakozik: Lippai György esztergomi érsek, Zrínyi Péter horvát bán, Nádasdy Ferenc országbíró, és I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem is. A tervek szerint megfelelő adó (évi 20 ezer aranyforint) fejében Magyarországnak is adót kellene fizetnie a Török Portának, így ők is védelmet és segítséget kapnának, Erdély és Magyarország együttes erővel pedig kiűzhetné a Habsburgokat a trónról.
A török Porta nem reagál az első kósza hírekre, majd mégis úgy dönt, hogy inkább Bécset értesíti a forrongásról a segítség nyújtás helyett. 1666-ban Lippay érsek, majd 1667-ben Wesselényi is meghal, a szervezkedés azonban tovább folyik. Bár a Habsburg-ház tudott róla mégsem lépett fel erélyesen ellenük, egyenlőre csak felszólították Apafit, hogy figyeljen. Apafi pedig a Török Porta engedélye nélkül nem nyújtott segítséget Erdélynek. Végül 1670 tavaszán Zrínyi Péter és veje I. Rákóczi Ferenc fegyvert ragad, megfelelő pénz és katonai támogatás híján a felkelést gyorsan leverik. Zrínyi Péter és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet pedig Bécsben kivégzik, I. Rákóczi Ferenc csak nagy váltságdíj fejében tud megszabadulni a vérpadtól.
I. Lipót császár a történteket már nem nézi jó szemmel, válaszúl a a magyar önnálóság teljes eltörlését vezeti be, ettől kezdve abszolultizmus uralkodik az országban. 1670 nyarán német zsoldosok szállják meg az országot, a végvári vitézeket pedig szélnek eresztik. Továbbá a császár felfüggeszti Magyarország rendi alkotmányát: "A magyarok rebelláltak, s ezzel minden privilégiumukat elvesztették, mostantól kezdve tehát mint armis subjecti, fegyverrel alávetettekkezeltetnek". 1673-tól I. Lipót már a nádor tisztet is megszűnteti, helyébe testületi kormáynszervet állítat, és megkezdődik a protestánsok üldözése.
Az elbocsájtott végvári katonák tömegesen menekülnek Erdélybe, a Porta és így Apafi is megengedi nekik, hogy Partiumban gyülekezzenek a "bujdosók" vagy ahogy magukat nevezik "kurucok". Egy mozgalom kezd tehát kibontakozni, ami ellen már úgy tűnik a Porta sem ellenkezik. A mozgalom vezetéséért erdélyi főnemesek vetekednek. Apafi Mihály bevet minden diplomáciai kapcsolatot, hogy megnyerje az ügynek a Török Porta segítségét, azonban ez nem sikerül, igaz ugyan, hogy akadályt sem gördítenek ellene. A bujdosók élére Petróczi István, Szepesi Pál és Szuhay Mátyás állnak akik, rövid időn belül 10000 főnél is nagyobb létszámú sereget gyűjtenek össze fegyverbe hívva a nemességet és a jobbágyokat egyaránt.
1672-ben megindul a harc az ország egyesítéséért és felmentéséért. A kurucok Debrecent és Kállót érintve északnak veszik az irányt, elérik Tokajt és Ónodot majd Kassa felé indulnak tovább. A császári sereg mintegy 8000 fő, élükön Spankau és Cobb tábornokkal megütköznek a 15000 főre duzzadt kuruc csapatokkal Enyickénél. A csata elején Petróczi és Szuhay levágja és visszaszorítja az enyickei kastélyba az osztrák dragonyos előőrsöket. Az ostromló kurucokat maga Spankau támadja hátba már majdnem elvesztik a csatát, amikor Szőcs János vezette 2000 lovas a felmentésükre siet. A csata a kurucok győzelmével végződik, fennhatóságuk alá esik Abaúj, Torna, Gömör és Sáros megye, de megnyitja kapuit Eperjes, Kisszeben, Bártfa, Késmárk, és végül Árva vára is.
A siker azonban nem volt tartós mivel a kuruc egységek egymástól független harcoltak, nem volt olyan ember aki az egész nagy sereget összefogta volna és együtt irányította volna. A felkelők pedig nem szívesen mentek távol lakóhelyüktől. A parancsnokok tehát hiába is próbálkoztak a nagyobb reguláris erők ellen tehetetlenek voltak, csak a portyázás hozhatott eredményt. Októberben Cobb tábornok császári csapatai ellentámadást indítanak, a Petróczi parancsnoksága alá eső kuruc csapatok Eperjest elhagyva visszavonulnak és Györkénél egyesültek Szuhay seregével, így együtt elérték a 8000 főt. A két csapat október 26-án csapott össze, az ütközet során kegyelmet ígérő császáriakhoz sok hajdú áll át ezzel a kuruc harcrend felbomlik és a csatát elveszítik. November végére az Árva vári mozgalmat is vérbe fojtják, kegyetlen megtorlások következnek, Pika Gáspár alvezért karóba húzzák. A megmaradt kuruc sereg Erdélybe vonul vissza.
Apafi Mihály elfogatja Petróczi Istvánt és bebörtönözteti, az új fővezér Wesselényi Pál (a nádor unokaöccse) lesz az új fővezér. A harcok rendkívüli kegyetlenséggel folytak tovább. Fordulatot az 1673-as év hozott, amikor is a Habsburgok ellen XIV. Lajos háborút indít, a kuruc mozgalomnak pedig anyagi és a katonai támogatást ígér Lengyelországon keresztül. A francia király 100 ezer tallért ígér Apafinak, akinek cserébe vezért és vezérkart kell állítania a bujdosók élére. A fejedelem Párizsba utazik, hogy mindent megtárgyaljanak, ahol szíves fogattatásban részesül. 1677-ben megérkezik az 5000 fős francia segélyhad, Lengyelországból már Munkács vára felé tartanak ősszel, majd a Tisza felé nyomulnak, utánuk 1000 halott császári katona és 800 fogoly marad, míg a francia és kuruc egységekből összesen nem esik el 100 ember sem.
A kurucok 1678-ban új vezért választanak maguknak Thököly Imre személyében.
Felhasznált irodalom:
Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai
II. Rákóczi Ferenc emlékiratai
R. Várkonyi Ágnes: A kuruckor hősei
