Etelköz


Etelköz

Az "Etelközi Magyarországot" a X. századi arab utazók pontosan leírták. Szerintük Etelköz terjedelme 360 000 négyzetkilométer; a Kárpátok, a Fekete-tenger, a Duna, a Volga és a szláv világ határolja. A Bíborbanszületett Konsztantín császár szerint "a magyarok a kazárok szomszédságából elköltöztek és a Dnyeper, a Dnyeszter, a Bug és a Szeret vidékén telepedtek meg, amely területet "Etelküzünek" (Folyóköznek) neveztek". A magyarok e területen folytatták ősi földművességüket; "A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Földjük nedves, sok szántóföldjük van" - olvassuk Ibn Rusztánál. A magyarok új szállásterületén zömében szláv lakosság élt, akikkel való kapcsolatunkról Ibn Ruszta így ír: "a magyarok hatalma kiterjed mindazon szlávokra, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos adókat vetnek ki rájuk". Etelközben a magyarok figyelme nyugat és a Kárpát-medence felé fordult; 852-ben a magyar csapatok a Keleti Frank Birodalom területén jelentek meg, 881-ben pedig már Bécs alá értek. A magyaroknak 45 éves Etelköz-i tartózkodása idején őstörténetünk sok fontos eseménye játszódott le.

- A kijevi hadjárat. Ezen esemény Anonymus szerint 884-ben játszódott le. "Álmos vezér és vitézei elfoglalták az oroszok földjeit és javait elszedve Kijev városát fogták ostrom alá… Az oroszok kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havaserdőn túl nyugat felé Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje volt és dicsérték nekik Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó… Álmos vezér és főemberek elfogadván az oroszok tanácsát, igen biztos békét kötöttek velük".

- A vérszerződés. A honfoglalás előtt döntő esemény történt, s ez formálta végül is egyetlen nemzetté a magyar törzseket. A döntő esemény a vérszerződés volt, amelyben "a hét fejedelmi személy (a hét törzs feje) szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak és azok utódainak a végső nemzedékig Álmost, ügyek fiát és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért saját vérét egy edénybe csorgatta és esküjét ezzel szentesítette" (Anonymus 8. fejezet). A vérszerződés belső-ázsiai szokás - a szkítáktól a hunokig és a mongolokig tudunk ilyen szerződésekről, - amely a rokon és csatlakozott népeknek mindennél erősebb szövetségének megpecsételése. Hérodotosz írja, hogy "a szkíták, amikor szövetséget kötnek, agyagedénybe bort öntenek és hozzávegyítik saját vérüket is oly módon, hogy testüket késsel vagy karddal egy kissé megsebesítik". Lukianosz a Toxarisz-ban így beszélteti a szkíta Toxariszt: "Attól az időtől kezdve, hogy ujjunk vérét kehelybe csepegtettük, kardunk hegyét bemártottuk és közösen kiittuk, immár semmi sem választhat el minket egymástól". Solinus könyvének XX. fejezetében ezt olvashatjuk: "A szkíták úgy kötnek szövetséget, hogy kölcsönösen isznak egymás véréből. Ez a szokás nemcsak náluk, hanem a médeknél is megfigyelhető". A vérszerződést történészeik "a magyarság születésnapjának" nevezik (Bakay Kornél).

- Álmos "rituális" halála. A történelmet az teszi bonyolulttá, hogy eltorzítják - olvassuk Bakay Kornélnál. Történészeink eltüntették Álmos fejedelmet a magyar történelemből. Ez úgy történhetett, hogy a "hivatalos" magyar történettudomány mindig sokkal hitelesebbnek tekintette az idegen forrásokat, mint a hazaiakat.

A Bíborbanszületett VII. Konsztantín bizánci császár azt jegyezte fel, hogy "a magyarok jobbnak tartották, hogy Árpád legyen a fejedelem, mintsem atyja, Álmos". Krónikáinkban az első magyar fejedelem Álmos volt, aki a magyarságot "igen vitéz és hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzetté tette" (Zágrábi Krónika). Ő hozta meg azt a döntést, hogy elhagyják Etelközt és az új/régi hazába költözzenek., ő vezette népét az új haza felé, ő hódoltatta a kijevi orosz fejedelmet, alattvalóivá tette a kunokat és a magyar népet a kabarokkal "egészítette" ki. Anonymus nem ír Álmos haláláról; a későbbi krónikákban ez úgy jelenik meg, hogy "Álmos meg lett ölve", illetve "Álmos meghalt". A legvalószínűbb, hogy a 819-ben született Álmos öregemberként önként vált meg az élettől azért, hogy mindazt az erőt, amelyet magában hordozott, tovább adhassa. Ezt a cselekedetet nem értjük meg Ázsia ismerete nélkül; Indiában az idős királyok még 150 évvel ezelőtt is önként léptek fel a máglyára, ha úgy érezték, hogy már nincs elég erő bennük népük vezetésére. Az Ószövetségben sem Áron, sem Mózes nem láthatta meg az Ígéret Földjét, Kánaánt; annak határára érve meg kellett halniuk. A Bibliában ezt olvassuk: "Az Úr közölte Mózessel, hogy azon a hegyen, amelyre most fölmész, meghalsz… Csak szemmel láthatod Kánaán földjét, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izráel fiainak adok". Az 1358-ban írt Képes Krónikában ezt olvassuk: "Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannóniát, mint ahogyan Izráel fiainak Mózes idején örökségül adta Kánaán valamennyi országát".

- Árpád fejedelem. Anonymus arról értesít, hogy Árpád "Attila nemzetségéből" származott és életében büszkén hivatkozott a hunok nagykirályára Attilára, mondván, hogy "az én ősapámé, a nagyhatalmú Attila királyé volt a Duna-Tisza között elterülő föld". Kézai Simon pedig külön kiemeli, hogy Álmos fia Árpád a Turul nemzetségből származik. Hazai krónikáink határozottan és félreérthetetlenül kimondják, hogy Árpád volt a leggazdagabb és leghatalmasabb vezér, aki Kund fiát Kusidot követségbe küldte, "hogy menjen, szemlélje meg a földet (a Kárpát-medencét) és ismerkedjék meg a föld lakosaival". Magáról Árpád fejedelemről pontos képünk nincs. Legvalószínűbben 850-855 körül (van, aki szerint 840-841-ben) Kijevben született és 907-ben halt meg - ez utóbbit Anonymustól tudjuk. Árpád méltó örököse volt Álmos fejedelemnek, aki erős hadseregével és nagy hatalmával megteremtette a Kárpát-medence birtokba vételének minden feltételét. Árpád nagyfejedelem a hatalmas Úr, Álmos fiaként valóra váltotta "ősapjának, a nagyhatalmú Attila földjének" ismételt birtokbavételét, azaz végrehajtotta a honalapítást és végleges hazát adott népének. Árpád népe nem menekült hordák tépett tömege volt, hanem egy tudatosan és megtervezetten hazát változtató nép, amelynek élén Árpád nagyfejedelem állt, akinek nemzetségéből kiváló királyok származtak. "Örökébe Zoltán fia lépett, aki erkölcseire nézve apjához hasonlított, természete viszont elütő volt. Zolta vezér ugyanis kicsit selyp és fehér bőrű volt, puha és szőke hajú, középtermetű harcias vezér, bátor szívű, alattvalói iránt kegyes, nyájas beszédű, hatalomra törő, akit Magyarország valamennyi főembere meg vitéze csudamód szeretett".

 

Népek elhelyezkedése Árpád magyarjai szállásterülete közelében
Népek elhelyezkedése Árpád magyarjai szállásterülete közelében

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 28. Szerkesztette: András Erika
Nézettség: 2,867 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: Levédia Következő cikk: A Magyarok "honfoglalása", azaz a Kárpát-medencébe való visszaköltözése


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: