Az alaki embertani vizsgálatokkal párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerülnek olyan etnikai meghatározásra is alkalmas fehérje, főleg immunológiai (ellenanyag-) vizsgálatok, amelyek objektív módon alkalmasak arra, hogy az összetartozó embercsoportokat kimutassák és a különbözőket egymástól elválasszák. Egyik legjobb módszert Hideo Matsumoto osakai orvosprofesszor dolgozta ki az elmúlt évtizedben. Ezeknek az un. "jelzőgén- vagy markervizsgálatnak" a lényege az, hogy az emberi szervezetben levő ellenanyag-tulajdonságokkal bíró, kémiailag rokon szerkezetű fehérjéket - az úgynevezett immunglobulinokat - alkotó nehéz (H) és könnyű (L) lánc fejlődése az evolúció egy igen korai szakaszában egy közös ősmolekulából, un. prekurzorból indult el, amelynek ismétlődő megújulását egy ugyancsak ősi fehérjét meghatározó gén irányította. Ez a prekurzorlánc a feltételezések szerint 10 000 körüli molekulasúlyú lehetett, és mintegy 300-500 millió évvel ezelőtt már létezett. Ezt a feltételezést jól alátámasztja a különböző nehéz láncok aminosav sorrendjének a könnyű láncokéval való hasonlósága, "homológiája". Az evolúció további útja többszörös génkettőzésen át vezetett és alakította ki az immunglobulinok sok osztályát, alosztályát, könnyű-, és nehéz láncú variánsát. E folyamat terméke az ember négy gamma-globulin (IgG) alosztálya is. Az IgG alosztályok láncainak bioszintézisét önálló, de egymáshoz szorosan kapcsolódó gének ellenőrzik. Az IgG polipeptid-láncainak egyes részeit meghatározó géneknek több változata (allélja) van. E gének termékei az úgynevezett gamma-markerek vagy Gm-antigének, amelyeknek tulajdonságait olyan gének határozzák meg, amelyek nem az X- vagy Y-kromoszómákhoz kötötten öröklődnek, hanem domináns jellegűek, így a heterozigotákban is kimutatható. A Gm-markerek kutatásának egyik fontos eredménye, hogy a markerek nem véletlenszerűen kombinálódnak és az emberi élet során változatlanok, a Gm-rendszer génjei közötti kicserélődés igen ritka. Ebből következik, hogy ha egy népen - népcsoporton - belül szelekciós tényezők vagy egyéb népesség-genetikai mechanizmusok működésének hatására a Gm-tulajdonságok egy bizonyos gyakorisága kialakul, akkor az nemzedékről nemzedékre átadódik, megőrződik. Egyes embertípusok és azon belül egyes népek, népcsoportok nemcsak abban különböznek egymástól, hogy képviselőik körében milyen gyakorisággal fordulnak elő bizonyos Gm-marker kombinációk, hanem abban is, hogy egyáltalán milyen kombinációk (haplotípusok) fordulnak elő a csoportokhoz tartozó emberek vérszérumában.

Ilyen módszerrel sikerült bebizonyítani a japánok, az ausztrálok eredetét, az indiánok vándorlását és Afrika benépesedését. Magyarország is bekapcsolódott a nagy japán kutatás-hálóba, amelynek hozadékául Hideo Matsumoto és munkatársai arra a megállapításra jutottak - ezt nemzetközileg kötetekben és térképen is publikálták, - hogy az a marker-jelleg, amelynek legnyugatibb elterjedési területe a Kárpát-medencében a magyaroknál van, legkeletebbre Kelet-Turkesztánban a mai ujgurok és jugarok-lakta területen fordul elő, de megtalálható Mongólia egyes délnyugati területein is. E két népesség között élettani, immunológiai rokonság áll fenn. Nem fordulnak elő ezek a markerek a finneknél és az ugoroknál, de megtaláljuk a mai finnugor népeknél, ezzel a biológia kizárja a magyaroknak a finnekkel és az ugorokkal való közös ősiségét (bármiféle ősi kapcsolatát), ugyanakkor bizonyosságot nyer az a tény, hogy a magyarság átvonult azon a területen, ahol a mai finnugor népek élnek.