Más csudálatos ütközete is vala László királynak a kúnokkal fiatal korában, mellyet az előbbeni ütközethez hasonlíthatni. Midőn ugyanis a kúnok, kiket a király kegyes emlékű nagyatyja Béla király hozott be elsőben, utóbb mint a fövény elszaporodtak, magának Béla királynak is forgott eszében, hogy őket vármegyénként elszéleszsze, de soha nem bátorkodott megtenni, attól tartván hogy az országnak általok sérelme származik. S azt mondják, hogy ugyanezt gondolta felőlök atyja, jó emlékezetű István király is, s az említett óvakodás miatt vonta vissza szándékát. De a dicső, lelkes és nagyratörő László király, megtudván hogy közöttök ellene hütlenséget koholnak, úgy vonula ellenök hadakozni, hogy azon csatában keményen legyőzetvén, sokan fogságba jutának, némellyek pedig közzűlök, feleségeiket, gyermekeiket s minden vagyonukat elhagyva, a barbár népekhez futának. Azon kevesek is, kik benmaradtak, a király parancsainak annyira hódolnak, hogy remegő szivvel alig mernek a király arczára tekinteni. Ezen ütközetben tehát a kúnok megölik Olivért, Pata fiát, az Aba nemzetségből, Andrást, Lőrincz testvérét, Miklós gróf fiát, a Vigmán nemzetségből, Lászlót, Pannyit gróf fiát, a Miskolcz nemzetségből, és Demetert, Mihálka fiát, a Rosd nemzetségből.