LOPOTT A BÍRÓ.   Hajnal dereng a falu felett, A fákon rügyek, friss virágok. Házakban itt-ott ébredeznek, De nem gyujtnak lámpavilágot.   A bíró egy házból kioson, Hónaljához szorít valamit. Lopott… terhét riadtan viszi – Odafent meg a csillag világít.

                ŐSZ   Nézem a kertek hervadt virágát, Hallgatom a bús ősz zokogását. Letépett levelek, hogy szaladnak, Fénye gyengül már az őszi Napnak. Dél felé húznak már a vadlibák, Közülük egy – egy fájón felkiált. Hová lett a sok éneklő madár -? Szívem, örökre itt hagyott a nyár?     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály  

                LEGYEN A TE AKARATOD. Zsolt 72.3.16. v.   Békesség susogjon a hegyeken; Termő, virágzó béke – koronák. Igazságot zengjenek a halmok; Szomjúhozik, vágyik rá az ország.   Hazánkban boldog aratás legyen. Még a szikkadt hegyek tetején is Gyümölcstől roskadozzanak a fák, Mint Libánon hegyén karcsu pálmák.

              FÉNYKÉP   Ott lóg a falon, a fehér falon, Délceg ifjú, kard van az oldalán. S ragyog, mint fent az égboltozaton, Három csillag szép piros hajtókán.   Elnézem tüzes szép ifjú szemét. Húsz éves lehet, vagy tán huszonegy.

                Édesapám már 23 éve, hogy nincs közöttünk.Ezt a verset is előtte több évtizeddel vetette papírra, de azt hiszem, ma is el lehet rajta gondolkodni.Szíves figyelmetekbe ajánlom:    MEGINT HIÁBA KÖNYÖRGÜNK   Megint nem adtok teret, életet, Megint hiába könyörög a nép.

                  NAGY BÁLINT PARASZTKÖLTŐ RÖVID ÉLETRAJZA      Nagy Bálint (1914 - 1998) egy háromgyermekes parasztcsalád legfiatalabb utódaként látta meg a napvilágot. 1914. szeptember 3. – án Bakonyszentkirályon. (A falut akkor még Magyarszentkirálynak nevezték) a legendás Csesznek várának közelségében.

                EGY NYÁRI NAP EMLÉKÉNEK   A felhők borongva messze szálltak, Forrón tűz le ide a nyári Nap. Elrejtem magam ma mindenkitől, Megbújok itt a hűs fenyők alatt. S amint susogni kezd itt minden ág, Nyílik szívemben szép álomvilág.   Régmúlt szép utamon végig megyek, Az elszálló időt nem siratom.

BAKONYI BETYÁR - LEGENDA   Irdatlan erdőség, ember alig járja, Zordan feketéllik a Bakony világa. Mintha kísértene itt az erdők csendje, Betyárok tanyáznak hová szem nem lát be. Közelükben van egy düledező csárda, Benne vén cigánynak sír a száraz fája. Éjszakánként jönnek kiöntni bánatuk, Mestergerendába van vágva fokosuk.

                MEGINT EGY  SZÉP EMLÉK.   Megint egy szép emlék, Megint egy drága kép: Nap aranyozta az Erdőség levelét.   A vár tájékát is, Omladó ősfalát, Bucsuzó napkezek Fényesre bevonták.   A szép tájt bámultam, Szívemmel szabadon- Egy lányka hangja szólt: Álmait zavarom.   A horizont felől Édesen jött felém, Mint lélekhurokon Zenélő költemény.

                MÁJUSI EMLÉK   Szépasszony volt, haja dúsan omlott Forró vére ruháján áttüzelt. Mesélt lent délen szép olasz égről Adriáról, - látta a kék tengert – Hulló csillag vonta halvány ívét Felettünk a vén akácfa zenélt.   Mint ős regében Ámor istennő, Dalolt, sírt, majd nevetett az éjben. Én, mint aki félálomból ébred, Merengve reszkettem a közelében.