AKÁCBORONGÁSKOR   Teleholdas estén alattatok járok Hófehér virággal borongó akácok. A Hold közelében egy halvány csillag ég, Szélcsendes idő van, zenél a békesség. Mint egy édes álom, a falu lent terül, Távolabb a tücskök bandája hegedül.   Ahová elnyúlva a Hold árnyéka száll, Fényt visz az útszélen a szentjánosbogár.

              MÁJUSI ERDŐBEN   Sötét erdő a  Zöröghegy alatt, Valami lágy dallamot orgonál. Itt bent a nagy rengeteg közepén Szívem ma édes pihenést talál.   Amint száll a menekülő idő Hogy vért, szívet, dalt, mindent elvigyen, Oly jól esik ez a vad – s szép magány, A békesség, a nagy csend átizen.   Elfelejtem itt a zord világot, Valami csodás mámor átölel.

              KÖSZÖNÖM, HOGY HEGYEK KÖZÖTT ÉLTEM   Áldalak hatalmas, szabad Isten, Nyögve – nyögő erdők árnyaiban. Körülöttem zenélő békesség, Minden fanyögésben bús mélység van.   Földi lények itt meg ne álljanak! Sírva – ríva a gyönyörű vadon, Ha valaki szennyes lábbal járna A rengetegen s mély katlanokon.

                „VÉGRE A NAGY BÁLINT HÁTÁN IS MEGTÖRT A JÉG…” TSZ SZERVEZÉS Epizódok Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltő  „Hol van már a paraszt” - című életrajzi kötetéből      Nem akartam belépni. Sajnáltam a földet. Meg tudtuk már, elég gyakran hallottunk híreket, hogy ahol már megalakult, oda mindenféle jöttment ruhagyurikat küldtek vezetőnek.

            AZ ELVESZETT IMÁDSÁG   Öreganyám tanított rá szépen, -Lent laktunk a „magyar – faluvégen”. – Ha harang szólt, ablakunk kitárta, Szent áhítat szállott a szobánkra. Kisgyermek ajkunk az imádságot Rebegte… és az Isten csak áldott.

             ÁLDOM, KIK IDE HOZTAK   Valamelyik ősöm nagyon régen Nyilat röpített ki örömében. Eleresztve dús fűben szép lovát, Vígan köszöntve itt az új hazát. A virág itt szebben illatozott, Szebben ragyogtak itt a csillagok. Szerteszét vad csordák legelésztek – S lett szép hazája a hősi népnek.

              ITT SZÜLETTEM   Itt születtem, itt élek régtől már, Itt minden szép, dalol a föld, határ. Kis falunk áll lágy dombok ölében, Csillag ragyog tornya tetejében. Itt tanultam meg szeretni hazám Örök hűséggel, tisztán, igazán. Ha hívott a Szó, innen mentem el Véres birokra, veszedelemmel.

                FENYVES ERDŐK   Hívnak, várnak a zúgó fenyvesek S ölükben csengő ringó kis patak. Ottan vár rám hamis lány, szerelem, Csalfa szemek ott boldogítanak.   Éjszakánként ha el - elbolyongok, Szabad mezőn csillagos ég alatt, Fenyvesek közt ezer színben látom, A lombokat s a síró habokat.   Csókos bájjal ring a szomorú hold.

              DAL A CUHAVÖLGYI KŐBÁNYÁRÓL   Kéklő hegyek, erdők között A Nap aranyba öltözött Egy kis csapat húz át korán, Felettük zeng a csalogány, Hegyoldalon vonulnak át, Érnek erdőt, érnek sziklát, Vadkant látnak, szarvast, őzet, Beszélgetnek, nevetgélnek.

                PÁPA.   Kettős tornyu virágos város, Tündöklő tiszta lélek - kongás, Fogadjatok virágos szívvel, Diadalt hoz a falusi nász.   Béke, áldás legyen a város, Délibáb, örömtől kongatott, Jusson egy szárny a dicsőségből Annak, aki minket alkotott.   Petőfi járt itt… és a szivem Tavasz leheletétől lett illatos.