SÍRNAK A RÉGI PORTÁK   Sírnak a régi paraszti porták, A pajtákat, szekereket bontják. Nem nyerít szép táltos az udvaron, Nincs, ki örüljön szép magyar dalon. Itt minden kő csak keseregni tud, Merre visz az élet, merre az út…?   A föld hideg, a szívét elvonta, Nem ébred többé paraszti csókra.

                FÁJÓ LÁTOMÁS   Kiballagtam a buszállomásra Volt szememnek fájó látomása. Síró anyák gyermekük kísérik, Nagy a lárma át a falun végig. Fiúk, lányok mennek vígan – búsan, Nem marad tán egyse a faluban.

              KEDVES BARÁTAIM! Édesapám ezt a versét is akkor írta, amikor még börtönt kaphatott volna, ha napvilágra kerül.

                JÚDÁS   Mint őrült, futsz majd az éjszakában, Nyugalmadat sehol nem találod. A bűn terhe nyomja a lelkedet, Golgotán a Krisztus arcát látod.   Akit elárultál, az jön feléd, Átölel, nevedet áldva mondja- Bár Pilátus kezeibe adtad. Miattad – nézd, véres a homloka.   Az árulópénzt, de visszaszórnád- Fogsz te még sírni vétkeid felett.

                VESZPRÉM   Kérni mentem illő alázattal, Szívemben nagy, forró lobogással. -S fagyos jégcsap dermedt a szívekre falaid akkor nem fogadtak be. Nem nyílt kapu és üdv se szállt felém, Mégis, dalolva tovább mentem én. Pedig szép vagy, szép selyem a ruhád, Van hegy – völgyed, várad, romantikád.

              RÁKÓCZI   Hosszú századoknak viharos egéről Világol egy csillag tündöklő sugara. Elmúlt bús időknek hajnal ébredésén Ragyogott s letépte zord idők fuvalma.

            1848 MÁRCIUS 15. EMLÉKEZETE   KEDVES ISMERŐSEIM ÉS BARÁTAIM!      Édesapám Nagy Bálint Parasztköltő több versében és egy ünnepi megemlékező beszédében írt az 1848 – 49 – es Forradalom és Szabadságharcról élete során.

                ÜZENET A BAKONYBÓL Szeretettel K. I. Festőművésznek   Köszönt szívem ott a Somló alján És üdvözöl a bakonyi világ. A nagy rengeteg leborul halk imán, Feléd hajlik ma minden szép virág. Drága ecseted szívbe, vérbe márt, Hódolatom fogadd ma jó barát.

              Édesapámnak egy 18 éves korában írt verse, amit itt még nem publikáltam: ELSŐ SZERELEM EMLÉKÉRE. Hófehér karjaidra borultam, dobogó szivem lázasan dalolt. Harmat szitált a zúgó hegyeken, A hold az égen fájón ragyogott. Kigyúlt az első, tiszta szerelem.

              CUHAVÖLGYBEN   Hegyek között, a völgy felett, Nap aranyozza az eget. Oly gyönyörű az erdőség, Minden fa lombján bíbor ég.   Suhanva játszik könnyű szél, Énekes minden falevél. Felzúg az erdős rengeteg, S újra csend, béke szállja meg.   Madár ül búsan ősi fán, Ahogy ismerem, csalogány Zengeti fájó énekét, Tele lesz hegy – völgy, erdőség.