Miután a Habsburg-dinasztia, de főleg a bécsi kamarilla, a császár tanácsadó testülete a magyarsággal szemben mindig rosszakaratú volt, a finnugrizmus harmadik korszak eseményeinek kezdetét legalább az 1703-ban kezdődő, II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leveréséig, az 1711. évi szatmári békéig kell előre helyezni.
Ez a harmadik korszak 1943-ban csak akkor fejeződött be, amikor a finnugorizmus három apostola közül földi pályafutását nemcsak Budenz József (1856-1893) és Hunfalvy-Hunsdorfer Pál (1810-1891), hanem már Szinnyei-Färber-József (1857-1943. IV. 14.) is befejezte.
Ekkor határozták el, hogy az ellen a rebellis magyarság ellen, mely a dinasztia ellen 1848-ban már negyedszer fegyvert fogott, lélektani hadjáratot kell indítani. A magyarság nemzeti büszkeségét és ősi származásának tudatát kell megsemmisíteni, hogy elgermánosítható és a Gesammtmonarchie-ba beolvasztható legyen. Ezért a magyarságot a fehér fajnak a legalacsonyabb kultúrfokán élő népétől kell származtatni, mert Sajnovics, Révay, Reguly, stb. magyar tudósok már régen megállapították, hogy a magyar nyelvnek az északi területen élő lappok, finnek, vogulok, stb. finnugor népek nyelve a legközelebbi rokonai.
A kamarilla ezzel a feladattal azt a fiatal tudóst bízta meg, aki Hessen tartomány Rasdorf községében született, s aki 1857. előtt magyar szót sem hallott, aki a feladat elvégzéséhez (a magyarság és nyelve eredetének tudományos módon való megállapításához) a szükséges szaktudás óriási hiányával kezdett hozzá, amit merészséggel és főleg rosszakarattal pótolt.
Azonban, mikor Budenz „Magyar-Ugor összehasonlító szótár” című könyvét 1864-71-ben, majd 1873-ban már „Ugor nyelvek összehasonlító alaktana” című könyvét is megírta és kiadta, a magyarság vezetői közül egyesek azt hitték, hogy ez a német lángelme a magyarság származásának rejtélyeit is képes lesz megoldani. Ezért a magyar kormány a pesti egyetemen nem a szumir tanszéket, hanem Budenz részére a Finnugor Összehasonlító Nyelvtudomány tanszékét már 1876-ban felállította.
Budenz tehát, mint a magyar egyetemen a magyar nyelv tanára, abba a helyzetbe került, hogy a kamarillától kapott feladatot már teljesíthette. S hogy feladatát elvégezhesse, saját elképzeléséből, amelyet már 1864-ben is hangoztatott, egy premisszát, egy kiindulási alapot és egy gyűjtőnevet csinált.
Premissza: Európa legmostohább éghajlatú vidékén i.e. IV-III. évezredben finnugor alapnyelvet beszélő ősnép élt s ettől az ősnéptől származnak az északi területen élő finnugor (gyűjtőnév) népek.
Majd a magyar és a finnugor nyelvek rokonságának konkrét bizonyítékából önkényesen azt az állítólagos magyar őstörténelmi tényt is kikövetkeztette, hogy a honfoglaló magyarok elődei a finnugor népek etnikai közösségéből való kiválás után az V. században a Kaukázus vidékére vándoroltak és vitték magukkal azt a nyelvörökséget, amelyet a finnugor őshaza területén örököltek. Ezért csak azok az ősmagyar szavak, amelyek a finnugor nyelvek szavaiból származtathatók. A többi magyar szó pedig mind olyan jövevényszó, amelyeket a magyarok különböző korokban, különböző területeken, különböző népektől vettek át.
Budenz szerint a honfoglaló magyarság olyan finnugor eredetű, harcias lovasnép volt, mely fejletlen nyelvének szószegénysége miatt a duna-medencei szlávoknál megismert tárgyak, fogalmak megnevezésére, amelyeket saját nyelvén megnevezni nem tudott – sok szláv szót kényszerült átvenni. Az a nép pedig, melynek szókincsében olyan kevés az ősmagyar szó, és amely olyan sok szláv, germán, latin, stb. szót kényszerült átvenni, mint a magyar, a műveltségnek igen alacsony fokán állott és föltétlenül analfabéta volt.
Budenz a kamarillától kapott megbízást főleg azért teljesíthette, mert őt a finnugor elmélet kidolgozásában Hunfalvy Pál, Heinrich Gusztáv (aki a MTA titkára volt), Petz Gedeon, Bleyer Jakab és főleg Szinnyei József, sőt Szarvas Gábor is erősen támogatta. Budenzet azonban a kamarilla egyik tagja, Franz Miklósich is (1831-1891) erősen támogatta, aki a bécsi egyetemen a szláv nyelvek tanára és a császár valóságos belső titkos tanácsosa volt.
Kétségtelen, hogy Budenz Miklosichal összedolgozott, hiszen nem véletlen az, hogy Bécsben és Budapesten 1871-ben olyan két könyv jelent meg, amelyek a honfoglaló magyarok nyelvéről, a honfoglaló magyarok rokonairól, és műveltségéről úgy szólnak, mint azt a kamarilla célja megkívánta.
A finnugor elmélet azon áll vagy bukik, ha felteszik azt a kérdést, hogy a honfoglalók elődei honnan, északi vagy déli területről vándoroltak-e a Kaukázus vidékére.
Amíg Szinnyei igyekezett a tudományosság látszatát megőrizni, addig Hunfalvy Pál a magyar őstörténetírásnak már valóságos Dzsingisz kánja volt, aki semmit sem épített, hanem csak rombolt. Miután Budenz a honfoglaló magyarokat analfabétáknak nyilvánította, Hunfalvy nemcsak a magyar rovásírás hiteles emlékeit, hanem már a magyar krónikákat is XIII. századi koholmányoknak nyilvánította. Tehát mindazt tagadta, amit nem tudott a finnugor elmélet idő- és térbeli keretei közé beilleszteni. Így került aztán az Akadémia papírkosarába a magyar Krónikák történelmi értéke is.
Somogyi Ede 1882-ben Kaposvárott született, aki a Budapesti Hírlap kiváló munkatársa, hites tolmács, a bécsi lapok tudósítója és főleg a szumir-magyar nyelvrokonság tudatának lelkes hírdetője volt. Miután sok nyelvet beszélt és a nyugati szumirológusok angol, francia, német műveit szorgalmasan tanulmányozta, az ezekből merített adatok alapján 1903-ban megírta a „Szumirok és magyarok” című könyvét. A magyar nyelvnek nem-csak a szumir, hanem az etruszk, baszk, sőt fuhien-hohien néven ismert nyelvvel való egyezését is ismertette.
Tény az, hogy Kanton város környékén kb. 20 millió olyan kínai él, akik a szigetelő, a monosyllabe kínai nyelvtől teljesen eltérő agglutináló nyelvet beszélnek. A mai fuhient beszélő kínaiaknak az ősei állítólag azok a hunok voltak, akiket a kínaiak asszonyostól, gyerekes-től a Han-dinasztia idején Dél-Kína területére telepítettek.
Galgóczy János (1838-1921) Nagykőrösön született, itt érettségi-zett, de nem hivatásos tudós, hanem 1858-tól kezdve az első magyar biztosító társaság tisztviselője volt. A biztosítás különböző módozatairól tanulmányokat írt, de 1900-tól kezdve a szumir nyelvvel is igen behatóan foglalkozott.
Mahler Ede „Babilónia és Asszíria” című könyve 1906-ban jelent meg, aki ebben a könyvében azt bizonyította be, hogy az antropológiai adatok bizonyító ereje nagyobb, mint a nyelvészeti adatoké, hogy a szumir nép rövidfejű, brachiocephal nép volt. Pedig E. T. Hamy „La figure humaine dans les monuments chaldéens babylioniens et assyriens” című könyve Párizsban csak 1907-ben jelent meg.
Hamy azt állítja, hogy a chaldeai (sumir) sírokban hosszúfejű, dolichocephal koponyák is előfordulnak, de a koponyák nagy tömege rövidfejű. (A rövidfejű koponya vízszintes metszete kör, a hosszúfejűé pedig ellipszis alakú.) Mes Kalam Dag szumir herceg aranysisakja olyan félgömb alakú, hogy az csak rövidfejű koponyára helyezhető.
A szumir nép tehát – mely Mezopotámiát oly sok évezreden át uralta és amely igen fejlett kultúrát teremtett – ural-altáji eredetű, rövidfejű nép volt, mert az ural-altáji (turáni) népek általában rövid- vagy túlrövid, hyperbrachiocephal fejű népek, amelyek között már a középfejű, mezocephal koponya is ritka.
Nálunk a finnugor elmélet kialakulása idején lezajlott nagy vitában részt vevő tudósok között a legnagyobb tudású és a legélesebb látású tudós Munkácsi (Munch) Bernát volt. Ő gyűjtötte össze a vogul népköltészet termékeit, ő állapította meg, hogy a finnugor nyelvek tele vannak árja és kaukázusi nyelvelemekkel, hogy Moldvában a honfoglalás előtti időben magyarul beszélő nép élt (ezt a történelmi tényt „Despere ungarici si episcopile le catolic din Moldva” (Bukarest, 1905) című könyvében Radu Demeter bukaresti egyetemi tanár is elismerte); sőt az Ethnographiaban 1905-ben megjelent tanulmánya szerint a magyar őshaza nem északi területen, hanem a Kaukázus vidékén volt.
Azonban az már bebizonyosodott és külföldön is általánosan elismert tény, hogy a magyarság legősibb őshazája Mezopotámia volt, mert itt alakult ki az a szumir-árja, stb. nyelvelemekből az a keveréknyelv, melyből a magyar és a finnugor nyelvek származnak.
Szinnyei József Munkácsi Bernátot az ő fenti megállapításai miatt később már nem tekintette Budenz igazi követőjének, s ezért köztük a barátság is teljesen megszűnt.
Munkácsi Bernát 1910 körül visszavonult és életének majdnem utolsó két évtizedét békés családi körben töltötte. Nem törődött többé a finnugor elmélettel, melyet Szinnyei közel egy fél évszázad alatt olyan buzgón terjesztett; pedig a finnugor elmélet kizárólag a bécsi kamarilla érdekét szolgálta.
