Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentõ ítéletet hozni. Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bûnében találod bûnösnek.
A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak. A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érette.
Írmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előretörhetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban.
Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet elhanyagold.
Tiprás és eltiportatás, falás és fölfalatás: ez az élet.
Ruhaként viselni tiprást és eltiportatást, falást és fölfalatást: ez a lét.
Aki szeszélyét követi, az életbe burkolózik. Aki szükségletét követi, a létbe burkolózik.
Aki viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog, undorodik: ez az élő. Aki nyugodtan viseli az összefüggőt: ez a létező.
Sok bonyodalmat és zavart okozott életemben a világ hívásának, vonzásának s a lényemtõl és hajlamaimtól idegen világi szereplésnek állandó összeütközése.
A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között: Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó. Legtöbb ember a mennyről azt hiszi, hogy élvezet, s a pokolról, hogy gyötrelem.
Az öröm, a kín és minden tagoltság, még ha legtisztább is, a testhez tartozik. A boldogságot csak a testben kíséri öröm, a boldogtalanságot csak a testben kíséri kín.
Úgy tapasztaltam, hogy az emberi élet alján rend van. S mert az emberi élet a Teremtés legbonyolultabb megnyilatkozási formája, valószínû, hogy máshol is rend van, a kezdetlegesebb és egyszerûbb létezés világában is, a kõzetek, mosómedvék, hüllõk és a bolygócsillagok természetében is.
A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, éppezért tartalmai felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak, erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik, előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem múló.
Lehet, hogy már elgondolkoztál azon, hogy miért is esik le az emberek tónusa, sőt, ami még fontosabb, hogy egyáltalán mit is lehetne ezzel kapcsolatban tenni.
A következő szakaszok az alacsony tónus okait és ezeknek néhány helyrehozatali módját tárgyalnak meg.
Öt fő oka van annak, hogy egy személy – ideiglenesen vagy maradandóan – alacsonyabb tónusra kerül.
Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen.
Mégis ő a legvidámabb teremtés.
Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót.
Ha azt hiszed, hogy ma jóindulatú voltál, mert nem léptél a lábára senkinek, mert felebarátod fejéről nem ütötted le a kalapot, mert nem terjesztettél másokról hazug híreket, mert nem gorombáskodtál lakótársaiddal: tévedsz. Csak éppen rosszindulatú nem voltál. Rossz és jó között van egy kis hézag is.