Kétféle lustaság van: vízszintes és függõleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az idõbe épít, a nagy messzeségbe.
Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetrõl vagy az emberi szellem tûnõdéseirõl? Úgy érzed, „mûvelt" vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegû ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és...
Én például – igaz, hogy már felnõtt férfi koromban – nagy kedvet kaptam az úszáshoz és teniszezéshez. Különösen a teniszt szerettem meg, mikor elmúltam negyvenéves; ez az egyetlen humanista sport; ember megy ember ellen, minden erõvel, de örökké távolság marad a küzdõfelek között, nem érintik egymást. Mint ahogy Luther nem látta soha Erasmust, akivel egy életen át párbajozott.
De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnõk énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani.
Az életben is ennyi a tanulság.
A dolgok alján van a szexus. Talán a kristályok életében is. De minden nemiség szomorú.
Úgy nézni a testek dolgát, mint egy ítéletet. Csak a gyöngédség emberi. A szenvedély embertelen és reménytelen.
De az ítélet, mely minden elevent szenvedélyre ítélt, könyörtelen.
Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi.
Az értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a világ tüneményeit: a lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez valami más is kell, több, mint az értelem.
Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûkkel.
A legnagyobb hõsiesség, megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hõsiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerzõdtél. Élj a két szándék között, ne beszélj errõl, élj teljesen feladatodnak és maradj könyörtelen mûveddel szemben.
Ha valamilyen életszabály kialakult életünkben, ahhoz mindenáron ragaszkodnunk kell; mert a felnõtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból, s nem tanácsos megingatni ezt a szerkezetet azzal, hogy egyik vagy másik téglát elmozdítjuk helyébõl.
