Az emberi anyag mérges, csak a legnagyobb óvatossággal és elõvigyázattal szabad fogyasztani. Az emberi anyag, mely az emberek lelkében él; mely lelkük anyagát alkotja; ez a tapinthatatlan és mégis valóságos anyag, amely azt okozza, hogy nem fák, nem állatok, hanem emberek. Ez az anyag olyan, mint a méreg. Ártalmas anyag ez.
Az író ne reméljen a világtól semmit. Minden, amit a világ adhat – pénz, vagyon, elismerés, érdemrend, társadalmi kitüntetés –, visszahat munkájára, lelki egyensúlyára, mûve erkölcsi erejére. Az író ne akarjon társadalmi tekintély lenni; pontosan annyit veszít mûve erkölcsi súlyából, amilyen mértékben emelkedik a társadalmi megbecsülésben.
Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen.
Meg kell tanulni hallgatni, s talán ez a legnehezebb. Az ember mindig többet beszél egy szóval. Nem lehet eléggé hallgatni. Azért is, mert minden beszéd reménytelen. Már az írott és rögzített szó is milyen reménytelen! Nézz körül a világban: mit használt a sok leírott szó, tanács, meggyõzõ kísérlet? Semmit sem használt.
Idõkben, mint amilyen a miénk, mikor nemcsak vízszintesen, hanem függõlegesen is történik minden, az ember helyesen cselekszik, ha megtanul a frontkatona óvatosságával élni.
Soha nem értettem a férfiakat, akik sóvárogni és sopánkodni tudnak egy nõ miatt. Ezt mondják: „Mit csinál most? Mást szeret?" Vagy: „Miért nincs velem?" Vagy: „Meddig lesz az enyém?" Ezek az érzések igazi, tragikus jelentõségükben ismeretlenek számomra, legalábbis most már ismeretlenek nem mondhatom persze, hogy fiatalabb koromban nem estem át ilyen kóros válságokon.
A negyvenedik életév után tanácsos füstszûrõ szipkákon át szívni a cigaretta füstjét. Ezek az ásványi betéttel megtömött füstszûrõ szipkák a nikotinnak és a cigarettapapír égési termékeinek csekély hányadát nyelik csak el, de valamennyire mégis segítenek. Nikotinmérgezéstõl nem óvnak meg, de a reggeli köhögést, a nyálkás rekedtséget enyhítik. Mindenkinek ajánlom.
Egyetlen elégtétel, igen, egyetlen kielégülés az életben: elvégezni azt a csendes, mellékes, de szakszerûen megmívelt munkát, amelyre hajlamaid és képességeid kijelöltek, nem menekülni e munka elõl a hiú „szerep"-be, beérni azzal a megnyugvással, hogy munkád a lehetõségig pontos volt, s talán használt is az embereknek. Ez a legtöbb, amit az élet adhat.
A tömeg, mint társadalmi erõ, oly mértékben hatalmasodott el az én idõmben, hogy nincs barlang, magatartás, szemlélet, ahová még elvonulhatunk elõle. Természetesen oktalan és esztelen az, aki megsértõdik a tömeg tényétõl, s valamilyen finnyás és fanyalgó egyénieskedés nyafogó magatartásába menekül. A tömeg itt van, mint az esõ, a szél, a föld. Számolni kell vele.
Légitámadás közben azt tanultam, hogy a félelemérzet, mely a bombák közeli robbanásának lármájára az elsõ negyedórában engem is megejtett, sokkal megalázóbb, emberhez méltatlanabb, semhogy érdemes lenne annak átadni lelkünket és idegeinket.
