A világgal és az élettel szemben tanúsított magatartásod legyen pátoszmentes, érzelgõsség nélkül való. De a munkához, az alkotáshoz kell más is: az álmodozás is kell hozzá, a pátosz és a dagály is kell hozzá, érzelmi túltengés is kell hozzá.
Munkánkban, napi életrendünkben, a módban, ahogyan a világ jelenségeire jellemünk, értelmünk, ízlésünk felel, mindebben van egyfajta belsõ törvény, melyet önkényesen megkerülni büntetlenül nem tudunk. Ne akarj másképpen dolgozni, mint ahogy ezt jellemed, képességeid és a munka természete elõírja.
A franciák szerint igazi fantáziája annak van csak, aki látni tudja a valóságot. Ez a képesség ritka. Az emberek azt hiszik, a fantázia egyértelmû valamilyen soha nem létezett tünemény megálmodásával. De soha nem létezett tüneményeknek nincs kezük, sem lábuk, olyanok, mint a griffek, s aminek nincs köze a valósághoz, az unalmas és gyermekes.
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelõtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyûjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerû és természetes.
Ha a fejgörcs több napon át, makacson visszatér, keressünk fel egy megbízható szemorvost, kérjük meg, végezze el rajtunk a szükséges vizsgálatokat; s csak aztán menjünk a belgyógyászhoz.
És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvezõ hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minõségben kielégítheti.
Valahol várnak, s már múlik az idõ, délelõtt vagy délután, s te még nem készültél el munkáddal. Sietni szeretnél? Kapkodsz, mellékesen figyelsz oda életed egyetlen értelmére, munkádra, mert várnak valahol? Hadd várjanak. Senki és semmi nem fontos, csak munkád. Az idõ sem fontos – ne tûrd, hogy az idõ munkádban zavarjon.
Legtöbb ember a nemi párbajban kap halálos sebet. Hiúsága nem bírja a szeretet elviselését, sem a szeretetlenséget; a magánytól éppen úgy szenved, mint az együttéléstõl; disznóólakba menekül, vagy sértõdött, bosszúvágyaktól fûtött magányos szerepekbe.
Érzékeink felett csak úgy maradhatunk hatalmasok, ha idejében szerénységet tanulunk.
Vasúton vagy hajófedélzeten az emberek úgy érzik, kiléptek életük megszokott törvényei közül, fecsegni kezdenek, közlékenyebbek és bizalmasabbak, a csodát várják, bátorítóan és reménykedõen pislognak útitársaikra. Vigyázz, hogy ne sértsd meg õket.
