MAGYAR ZOKOGÁS.   Meddig tart még a magyar zokogás? A vér patakja mikor csillapul? Viharba szakadt magyar utakon A Hős – küldött egy szálig elpusztul? Örök Isten az égboltozaton, Tekints le ránk, elpusztul ez a nép! Vért ereszt a magyar a magyarból, Széthullunk, mint az összetört cserép.

                ŐRÜLT LEGÉNY.   Élettelen, bús életet élek, A levegőben furcsa fekélyek. Pusztulás – csirát ültetnek belém – Meghalok Újesztendő elején.   Bús őszben bolyongok sírva - ríva, Halálmadár szállong huhogva. Évvég! Szilveszter! óh én bús szegény, Meghalok Újesztendő elején.   Évekig jártam a vér mezején, Tűzből szaladtam én őrült legény.

              SZÉP LOVAKON SZÁNTOK   Szép lovakon szántok, Szeretem a földet: A búzavirágos, Termő magyar földet.   Szép lovakon szántok, De boldog a szívem, Ezt a boldogságot Köszönöm Istenem.     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály    

                BUCSU  PÉNZESKUT PUSZTÁTÓL. A győri hegyi tüzérek pénzeskuti tábortűz ünnepélyére.   Zúgó Bakonyerdő közepébe értünk, Sok melengető kar kitárult előttünk. Tüzér mivoltunkat itt nagyra becsülték, Boldog álmainkat óvták, melengették. Szerettek bennünket magyarosan, szépen, Fejedelem voltunk mindegyik szemében.

                LEGYEN BÉKESSÉG!   Szelíd patak szálljon csobogva, Kertekben rózsa viruljon. Odafent a tiszta ég alatt Békegalambja suhogjon.   Földünk legyen merengő szépség, Legyenek béke – emberek. Néma vassá váljon a fegyver, Lágyuljanak a kőszívek.   Álmok bűnös korszakában Virágozzék a Szeretet. S szerteszét a Világbékesség Szívünket rabul ejtse meg.

                TÉL DOBÁN   Fenyők, hársak, havas téli tölgyek A lelkemmel halkan átölellek. Nap ahogy kél, jön fel a fák fölött, Szivemben az a téli csend örök. Havat szór rám lágyan egy vén platán, Olyan édes, szép ez a Tél Dobán!   Mintha Bakony mély ölében járnék, Ölel a csend, havas téli tájék.

                NEW YORK   Részletek Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő „Hol van már a paraszt” – című életrajzi könyvéből. Megjelent 1990 – ben.      „1980 – ban New Yorkba utaztam, meglátogattam a Kendééket. Egyszer, mikor itthon voltak, azt mondta a Klári, hogy „Bálint! Az Alinak az a terve, hogy magát kiviteti!” Jól van.

                EGY TENGERPARTI MULATÓBAN   Nem sír a hegedű, nincs itt magyar nóta, Nincsen itt a bánat tüzes borba fojtva. Sötét lámpafénynél egymást marcangolják, Széjjel eresztették a  vér   muzsikáját. Őrült rángatással járják  a  vad táncot, Fehérek, feketék, bronz – színű leányok.

                EGY NEW – YORKI LIGETBEN   Itt ülök a vén platánok alatt, Idegen ég, idegen világban. Lágyan és fájón harangok búgnak A szent Johann katedrálisban.   Mintha most a magyar mezőt járnám, Tiszatájról búgna át a hang, Úgy sír át a lelkem orgonáján A debreceni Rákóczi harang.   Itt ülök a vén platánok alatt.