BUCSU PÉNZESKUT PUSZTÁTÓL.
A győri hegyi tüzérek pénzeskuti tábortűz ünnepélyére.
Zúgó Bakonyerdő közepébe értünk,
Sok melengető kar kitárult előttünk.
Tüzér mivoltunkat itt nagyra becsülték,
Boldog álmainkat óvták, melengették.
Szerettek bennünket magyarosan, szépen,
Fejedelem voltunk mindegyik szemében.
Először a helység hegyes földesura –
Fogadott bennünket mindent felajánlva.
Hiszen Ő is magyar, szép huszár katona,
Vadregényes Bakony ez az Ő hazája!
Nagy, jóságos arccal mindent adott nékünk,
Sokszor megértő, hű kegyelmében éltünk.
Szívet adott nékünk, amit nem is vártunk,
Szívvel átérezte magyar Akarásunk.
Mert mi a mi vágyunk, - uj magyar Virradás!
Naggyá erősödjék az uj magyar Hajtás.
Ő elősegített minden tetteinkben,
Nem állott meg gyáván kevés dicsőségben.
Hegyi ütegünket igazán szerette;
Áldja meg ezért magyarok Istene.
Most a helység népét kerítem a sorra:
Csodáltak bennünket, apraja és nagyja.
Mikor messze jöttünk, már kapuban álltak,
Lányok, szép menyecskék tüzérekre vártak.
Áldott ez a helység, annyi gyermek áldás –
Hisszük lesz itt derűs magyar Feltámadás!
Dalos ajkúak itt a jó magyar ifjak,
Rabjai ők is a sírva – vigadásnak.
Nagy álmok lobognak a lelkükben, mélyen,
Tudnak ők mulatni keseregve, szépen.
Különb ez a helység, mint más, többet érez,
Közel az Istenhez, közelebb az éghez.
Borongó hegyvilág, a mi lelkünk csodál:
Zúg a magyar rengeteg… az Isten orgonál…
Óh fenséges élmény! Roskadozva visznek,
Ennyi szép értéket a hegyi tüzérek.
Megértő, jó népek búcsúzom tőletek,
Emlékezzetek ránk, el ne felejtsetek.
Mi most eltűnünk a hulló falevéllel,
Csendes elmúlással, lombszaggató ősszel.
Kürtöm zokogása mind halkabban reszket,
Valami nagy fájás szúrja a szívemet,
Fáj, hogy ütegünket el kell búcsúztatnom;
Imámnak vége van, én tovább nem bírom.
Nagy Bálint
főtüzér
Pénzeskut – puszta, 1937 IX. 1 én.
Édesapám tüzér újoncként 1936 - ban a Győrszabadhegyi laktanyában
