ű


ű

1) Ragozatlan gyökszókban megnyujtott ü, s jobbára ékvesztő, mint: fűz, füzet, füzek,

füzes, tűz, tüzet, tüzek, tüzel, tüzes, szűz, szüzet, szüzek.

2) Tájdivatos kiejtéssel a jobb hangzatu ő helyett használtatik: ű (ille), bűl (ből),

rűl (ről), dűl (dől), (bő), (kő).

3) Mint névképző eredetileg ő, mint: keserű keserő, seprű seprő, gyeplű gyeplő.

Ilyenek: csörgetyű, förgetyű, leffentyű, ergetyű. Vesd öszve: ú.

4) Öszvehuzás által alakult, mint:

         

hűt = hü-ít, fűt = fü-ít;


         

hűl = hü-ül, fűl = fü-ül;


         

feketűl = fekete-ül, gyöngűl = gyönge-ül;


         

szű = szüv, nyíl = nyüv, = hüv.

Némely szókban régies vagy tájdivatos szokás szerint i-vel váltakozik:

fűz fíz, bűz bíz, bűn bín, nyű nyí, mí, szű szí.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. február 8. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,210 Kategória: A magyar nyelv szótára » A magyar bötük, illetőleg szóhangok fejtegetése.
Előző cikk: ú Következő cikk: A rövid és hosszú önhangzók részletes párhuzamban


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: