A Magyar Tudományos Akadémia tanítása szerint 895-ben volt a „honfoglalás”, de ennek ellenére a honalapítás évezredes emlékének megünneplése Magyarországon mégis 1896-ban volt.
Ez a millenniumi ünnepség olyan jelentős volt, hogy még törvényt is hoztak róla, sőt a magyar öl hosszmérték is ezért 1896 cm hosszú.
Nem ismerjük a születési nevét annak a bajor származású (1510–1575), törökül író embernek, aki Mahmúd Terdzsümanként (terdzsüman: törökül tolmácsot jelent) élte az életét.
Ez, az akkor 16 éves fiú II. Lajos magyar király apródja volt és a mohácsi csata után fogságba került.
Detre Csaba, Hun szavak, szövegek (Magyar hangtani átírásban, örmény és görög szövegek alapján)
Bizonyos vagyok benne, hogy mindenki talál majd valami szépséget, valami rácsodálkozni valót abban, amikor az itt következő hun szavakat majd magyar füllel hallja.
Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője, N-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését jelenti.
Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak azon a földön.
Most ehhez még azt kell hozzátennünk, miért hívják a szittya földről kiköltözött népet hungárusoknak. Hungárusoknak Hungvárról nevezték el őket azért, mert a szlovének meghódítása után a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve, ott jó soká időzött. Innen az összes környező nemzetek Álmost, Ügyek fiát, hungvári vezérnek hívták, katonáit meg hungvárusoknak.
Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta.
Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes előkelőinek, merthogy az apja, Ügyek, Mágóg király nemzetségéből eredt. Maga Álmos meg szép, de barna orcájú volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze nagy, az ujjai vaskosak.
A hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szittya nemzetből vette, amelyet saját nyelvén dentü-mogyernak neveznek. És az a föld túlontúl megtelt az ott született népek sokaságával, annyira, hogy övéit már sem táplálni, sem befogadni nem tudta, mint fentebb mondottuk.