Archívum

Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány?Hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán!    Lehet, hogy ez a nóta úgy alakult ki, hogy a Mezőségen járt a szerzője és megtudta, hogy itt van Májális! Persze ez nem olyan békés, Szinyei Merse Pál-os, zöldbeni piknikelés, hanem valami, olyan amit a legények tudnak és a lányok csak sejtenek, de ettől felpezsdül a vérük.

   Verőfényes nap volt, kora tavaszi. Ötödik gyermekünk azzal jött haza az iskolából, hogy kihirdtették az országos fizikaverseny eredményét és továbbjutott a nemzetközi szakaszra. Volt nagy öröm. Útlevelet kellett neki készíttetnünk ahhoz, hogy a tanárnő őt is elvihesse a versenyre.

   Nagy gyár volt az, területe több száz hektár, mert ugye nálunk abban az időben minden nagy volt, mint ahogy a cipészlegényből lett főtitkárunk is folyton nagy akart lenni. Hát így nagy gyárakat építtetett, s hogy abban az időben exportra dolgoztunk, az csak nyilvánvaló volt.

   – Megkötöttük a szerződést! – jött haza egyik nap édesapám, de látszott rajta, hogy a méreg majd felveti.    Hatodikos koromban engem is felvettek a szüleim a családi kupaktanácsba és ezzel elindítottak, legalábbis a gondolkodás bonyodalmas erdején keresztül, a nagybetűs élet felé.

   Annak idején, amikor a Matematika Egyetemre járva, első éven, analízisből elkezdtük boncolgatni a végtelen fogalmát, Kolumbán tanár úr óráin sokféle érdekesség derült ki, az egymástól különböző végtelenekről. Mert ugye a természetes számok halmaza az ugyan végtelen, de megszámlálható.

   Pár napja már esett az eső, november vége volt. A hegyvidéken átment havazásba. Bucovina kapujában a Tihuţa hágón ereszkedett le kocsijával a kanyargós úton a programozó. Moldvahosszúmezőn várta Florin. Valami gond volt az egyik raktárprogramban az adatokkal, vagy talán az adatbázis sérült meg. Nem lehetett azt megállapítani, csak helyszíni szemlén.

   Erzsók néni felkelt, s mezítlábasan, pendelybe, kiment a pitvarba. Legugolt a búbos kemence előtt, megpiszkálta a hamut, mint már életében annyiszor és elkezdte megrakni a tüzet. Hántalékot dugott a forgácsok alá és meggyújtotta. Odakint terhes, őszi köd nehezedett a falura. A tűz lángja erőre fogott, s már érezni lehetett a levegőben a meleget.

   Ugatott a kutya, szinte letépte láncát, úgy fogta az öregembert, aki botjára támaszkodva jött felfele az udvaron. A lószekere az utcán, a gyeplője a kapu sasfájához kötve. A kovács kinézett a műhelyből, figyelte a vendéget. Meglátta kint a szekeret, a lovat, gondolta patkoltatni jön. Ahogy megérkezett a vendég a műhely ajtójába, illendően beköszönte a „Jó napot!”-ot.

   Reggel van, a hajnali derengésben párás, ködös az udvar. Dübörögnek a gépek, folyik gőzerővel a termelés a részlegeken. Különösen nagy a zaj a présrészlegen. Tegnapelőtt véglegesítettek egy nagy rendelést Nyugat-Németországból a brassói Traktorgyárba. Sepsiszentgyörgyön működik ez a kis üzem.

   Amikor az ember a völgyeket járja irígykedve néz fel a hegyek csúcsai felé. Ha ráveszi magát és felmászik egy nagyobbacska oromra, onnan már más hegyeket láthat ismét újabbakat és újabbakat, amelyek létéről a völgyben jártával még csak nem is tudott.