Lélekbuvár - Irodalom - Márai Sándor: Füves könyv

   

A fecsegõkrõl
A fecsegés kényszere a legtöbb ember számára egyértelmû az élet törvényével; fecsegnek, amíg élnek; addig fecsegnek, amíg élnek; nem gondolkoznak, hanem fecsegnek, tehát úgy érzik, vannak. De a valóságban nincsenek, abban az értelemben, mint ahogy van az, aki gondolkozik; csak fecsegnek; s aki fecseg, nem gondolkozik.
A hallgatásról és a hallgatókról
De hallgatni sincs mindig jogod; különösen, ha a fecsegõ megszólal, elõbb-utóbb felelned kell.
A nagy erdõkrõl és a fenyõkrõl
Az erdõkben van valami megrendítõ, különösen a fenyõerdõkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítõ az élet akarata, mellyel egy nagy erdõ kifejezi a világerõket.
Arról, hogy a természet fenséges is, unalmas is
De mikor a nagy erdõkbe mégy, vagy a pusztaságokra, vagy a tengeren utazol, s lelked eltelik a fenség és a végtelenség érzéseivel, ne csald magad: tudjad, hogy szíved mélyén téged csak az ember érdekel, semmi más. Egy népes kávéház is van olyan érdekes, mint az Atlanti-óceán vagy a Szahara, vagy a Kárpátok fenyõerdõi.
A zenérõl
Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítõ, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szûkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes.
A szerencsérõl
Hérodotosz, aki oly elragadóan pletykál görögökrõl, perzsákról, médekrõl, lídiaiakról, az ókor népeinek és vezetõ személyeinek sorsáról, azt tanácsolja, hogy nem árt önkényesen és mesterségesen ellenszegülni a szerencsének, mely felénk villogtatja csillagát.
Az útitársakról
Vasúton vagy hajófedélzeten az emberek úgy érzik, kiléptek életük megszokott törvényei közül, fecsegni kezdenek, közlékenyebbek és bizalmasabbak, a csodát várják, bátorítóan és reménykedõen pislognak útitársaikra. Vigyázz, hogy ne sértsd meg õket.
Az érzékiségrõl
Legtöbb ember a nemi párbajban kap halálos sebet. Hiúsága nem bírja a szeretet elviselését, sem a szeretetlenséget; a magánytól éppen úgy szenved, mint az együttéléstõl; disznóólakba menekül, vagy sértõdött, bosszúvágyaktól fûtött magányos szerepekbe. Érzékeink felett csak úgy maradhatunk hatalmasok, ha idejében szerénységet tanulunk.
Arról, hogy várnak valahol, de ez nem fontos
Valahol várnak, s már múlik az idõ, délelõtt vagy délután, s te még nem készültél el munkáddal. Sietni szeretnél? Kapkodsz, mellékesen figyelsz oda életed egyetlen értelmére, munkádra, mert várnak valahol? Hadd várjanak. Senki és semmi nem fontos, csak munkád. Az idõ sem fontos – ne tûrd, hogy az idõ munkádban zavarjon.
A jóra való fürgeségrõl
Mert nemcsak a jóra való restség van.

203 cikk | 10 / 21 oldal