Nincs korszak a fejlettebb, társadalomban élõ emberiség életében, melynek kiválóbb költõi és gondolkozói ne szidnák a hivatalt és a hivatalnokot. Csak a nomád ember és a horda nem ismerte ezt a panaszt.
Bölcsen cselekszel, ha minden reggel, ébredés után és étkezés elõtt, éhomra megeszel egy-két reszelt almát. Az alma titokzatos gyümölcs. Nem véletlen, hogy az emberiség öntudatában a legrégibb jelképek egyike. Az almafa volt a „tudás fája", az alma volt a bibliai tiltott gyümölcs. Nos, ennek a tiltott gyümölcsnek személyes köze van az emberhez.
Mert a butaság is többféle. Vannak értelmes emberek, kiknek lelkében az értelem pislákoló fénye kialudt, mert szerencsétlen életkörülmények között születtek és nevelkedtek. Vannak emberek, akik buták, mert nem tudnak uralkodni testük fölött, elbutítja õket a szenvedély, lelkük lángját megfojtja az érzékek gõgje. Vannak buta emberek, akik egyszerûen környezetük áldozatai.
Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitõl. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet.
Amikor a betegség környékez, igen nagy erõvel és akarattal egy ideig még úr maradhatsz a nyavalya fölött. Az elején. Mikor még csak lopakodik körülötted a végzet. Méregeti erõidet, mint a küzdõ az ellenfelet. Ha ilyenkor nagyon odafigyelsz, nagyon erõs vagy, igaz rendet tartsz lelkedben, dolgaidban – az egészség: igazság –, talán te maradsz a párharc kezdeti idejében az erõsebb.
A nõk olyan ösztönnel találják meg a maguk szerelmi táplálékát a földön, mint a madarak a magvakat vagy halakat. Keringenek a végtelen térben, ösztönük vezeti õket tavak, folyók, tengerek és rónaságok fölött, s aztán, bonyolult cikázás és kóválygás után, egyszerre lecsapnak. Ösztönük, szemmértékük ilyenkor csodálatosan nyilatkozik meg.
Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztrõl anyjának, mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava ez. És Jézus mondotta, hogy aki õt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit. A szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követõitõl.
Minden életkornak, minden életszakasznak, igen, minden napnak vannak válságos tízpercei, mikor mindaz, amit addig tûrhetõen elviseltél: munkád, környezeted, hiányérzeteid, vágyaid, természeted – egyszerre, átmenet nélkül elviselhetetlennek tetszik. Ez a válság erõs, mint egy robbanás.
Ismerek embereket, kiknek mûveltségét csodálom, észjárásuk meglep, s a velük való együttlét mégis rejtélyesen kimerít. S ismerek másféle embereket, kik talán nem is különösebben okosak vagy mûveltek, nem mondanak soha semmi meglepõt vagy eredetit, s találkozás után mégis úgy válok el tõlük, mint aki kapott valamit.
