A Magyar Tenger élővilágát, egészen más szempontból mutatjuk be, Közép-Európa legnagyobb állóvizét. A Balaton ugyanis nem csupán egy csokoládégyártó cég fantáziáját ragadta meg, hanem számos fotós is megörökítette különleges természeti adottságait, és emellett megannyi magyar költőt és írót is megihletett.
Első nyelvi emlékünk a Tihanyi alapítólevél, melyet 1055-ben készítettek el I. András rendeletére. Az okirat a tihanyi monostor birtokának összeírását tartalmazza, és bár csak szórványemlék (néhány szó szerepel magyarul benne), mégis igen fontos szerepe van irodalmunkban. A Tihanyi-félszigeten ma is megtalálható az a bencés apátság (bár az épület rég nem ugyanaz), amely kibocsátotta e jeles dokumentumot.
A szépirodalmi alkotások között szinte kimeríthetetlen ama nagy szerzők sora, akiknek műveiben megjelenik a Balaton. Berzsenyi Dániel verse, A füredi kúthoz az 1820-as évek elején íródott, a költő akkoriban lelkes látogatója volt Balatonfürednek. Pozitív érzelmeket fejez ki versében, amiket a füredi kúthoz köt:
” Így adta vissza életadó ered,
Oh, kútfő, nekem az életet és reményt.
Így ébredék fel, s így ölelt meg
Partidon új öröm, új rokon kéz.”
Csokonai Vitéz Mihály 1796-os A tihanyi ekhóhoz című verse szintén Balatonfüredhez köthető, a vers eredeti címe ugyanis A füredi parton volt. Szántódon emléktáblát is állítottak költőnknek, amely szerint a szántódi révcsárda falai között írta meg művét. A költő 1800-ban ellátogatott Tihanyba is.
Czuczor Gergely 1866-ban írta meg A Balaton tava című tömör, ám tanulságos epigrammáját, mely így szól:
„Lelked szép erejét a sors hullámai edzik:
E tó testednek nyújt üde életerőt.”
Gróf Festetics György egykori palotájában található a Helikon Kastélymúzeum és a Helikon Könyvtár. Ritkaságszámba menően ép főúri gyűjtemény ez, mely egyaránt tartalmaz ősnyomtatványokat és kódexet, valamint első kiadású Voltaire-, Rousseau- és Descartes- műveket. A gróf a 18. század végén Keszthely fejlesztését a szívén viselve az ország egyik legfontosabb kulturális központjává emelte a települést. Nevéhez fűződik még a Helikon-ünnepségek megrendezése, amelynek hagyománya napjainkban is él. Az első ilyen rendezvényen Berzsenyi Dániel is részt vett.
Garay János 1847-ben egész versciklust szánt a Balatonnak, Balatoni kagylók címmel. Művében magasztalja a tavat, országunk ékességének tartja.
„Úszik hajóm feletted,
Vitorlám fenn lobog,
Keblem feszűl örömtől,
Szívem ver és dobog,
Egy új világban állok
Magas hullámidon,
Hazámnak tókirálya,
Tündéri Balaton!”
Jókai Mór számára szintén Balatonfüred bírt különös jelentőséggel: A magyar Tempevölgy című regényében ír róla, kiemelve a hely számára különleges adottságait. Az egyik gimnáziumi kötelező olvasmány, Az arany ember című regényében pedig csodálattal beszél a téli Balatonról. A műben nagy jelentősége van a tónak, hiszen a regény antihőse, Krisztyán Tódor a Balaton jeges vizébe fulladva leli halálát, ezzel mentve meg a főhőst, a kettős életű Tímár Mihályt.
Kisfaludy Sándor szemében a Badacsony bizonyul különleges helynek, oka lehet ennek talán az is, hogy itt ismerte meg feleségét, Szegedy Rózát. Csobánc című versében nagy szerepet játszik a hegység:
„Múlt szüretkor Badacsonyon
Ezt Múzsámtól vettem én,
Egykor, midőn magam bolygék
A hegy szirtes tetején.”
Szintén ismert vers Vörösmarty Mihály A tihanyi viszhang című alkotása. Füredhez is köthető műve pedig A füredi szívhalászat.
Ady Endre is megpihent 1917-ben a füredi szanatóriumban kedvesével, Csinszkával. Két verse is született ekkor, a Véresre zúzott homlokkal és a Nagy szárazság idején. Noha ezekben nem a Balatonról ír, a tó partján született mindkettő.
Sajnálatos esemény is fűződik a Balatonhoz: József Attila Balatonszárszón lelte halálát, és itt is lett eltemetve.
Illyés Gyula feleségével hosszú időn keresztül lakott a tihanyi Alsó-Kopasz-hegy dűlőjében. Számos verse született a táj ihletésével, és ottani emberi kapcsolatairól. Többek között a Tihanyi barátaimhoz, Új nép a parton és egyik talán leghíresebb verse, az Egy mondat a zsarnokságról is.
Akárcsak napjainkban, régen is közkedvelt üdülőhely volt a Balaton, legyen szó bármelyik részéről is. Mi is ihlethetne meg jobban egy művészt a csodálatos balatoni naplementénél, a kikötőben ringó hajók csendes morajánál? Habár manapság inkább csak a fesztiválozás és a szórakozás kapcsán említik az újságokban, plakátokon a Balatont, partján állva azért mégis elkaphat bennünket ugyanaz az érzés, amely nagy költőinket, íróinkat is megihlette.
Keszthely
Itt, a kék Balaton partja virányain,
Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
S a halmok koszorús oldalain ragyog
A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;
Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
A tér telkeit és a vizenyős lapályt;
Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken
Nereus, sáskoszorús nymphaleányival;
Gyakran zengeti itt Árion énekét
A hold fénye alatt gerjedező vizen.
S nézzétek, hol ama már feketült falak
Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!
Ott vár títeket egy bölcs, s kebelébe zár
Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
Századnak született, s aki virágkorát
Rómának ragyogóbb színre derítené.
Illanó felhők az égen,
Játszi árnyak a mezőn.
Jár a szellő körülöttem
Szeliden, lengedezőn.
Közbe-közbe sebesebben
Suhan el a habokon,
Odaszólva érthetetlen
Túlvilági hangokon.
Hidegen, verőfény nélkül,
Haloványan, álmatag
Ki-kipillant a felhőkbül,
Majd meg elbólint a nap.
Nézem e játékot, nézem,
Hallgatom e halk morajt.
Mit jelent az árny a réten,
Szél a habra mit sohajt?
Azt jelenti az az árnyék:
Ember, nézz meg engemet.
Földi lét - tünő árnyjáték;
Ma nekem, holnap neked.
Nincsen itten állandóság;
Ami él, mind elmuló.
Csak maga a mulandóság,
Az az örökkévaló.
És az a türemlő hullám,
Kis bujár hab mit gagyog?
"Ember, ember, ide nézz rám,
Lettem és már nem vagyok."
És a ringó, kergetőző
Millió hab a tavon,
Váltakozva majd egy bölcső,
Majd meg egy-egy sírhalom.
És ez így megy mindörökkön
Mindörökké, föl-alá.
Így ölelkezik a földön
Születéssel a halál.
És csak egyszer! és csak egyszer?
Az idő, tér végtelen,
S újra többé itt az ember
Soha többé nem jelen?
Kiderül a felleges ég,
Visszatér a szép tavasz,
S soha e mindenségben két
Falevél nem ugyanaz?
Hát ha mégis, újra itten
Igy, ahogy most, valaha...
Az örök idő-keréken
Visszafordul a "soha?"
Soha többé, soha többé!
Szív, hogy ezt elviseled!
Emberagy, a "mindörökké"
Őrületbe hogy nem ejt?
Megnyugvást, vigaszt mi adhat?
Kérdezed, mi volna jobb?
De hiába, tenger és nap
Nem felel, csak mosolyog.
Mintha mosolyogna rajtam,
Gondolván: szegény bohó,
Árny után kapkodsz, azonban
Fut előled a való.
Hasztalan a mult, jövendő
Titkait mit keresed?
Feleled, hogy mindakettő
A jelenben csak tied.
A teritett asztal itt áll,
Rajta a sok jó malaszt:
Lesve várva, jön-e több tál?
Még utóbb éhen maradsz...
[1884]
A Balaton villámai
Ne rémüldözz, ne reszkess,
csak ámuló szemet meresztgess:
e parazsat fúvó lovak,
fűrészes krokodil-fogak,
e tarajos-sárkány-gerincek,
torkuk tüze, mely meglegyintget,
a láng-létrák, melyek fölötted
víztükröt éggel összekötnek,
a sistergések, csattanások,
dördülések és mordulások,
melyek rángatják a világot,
s a szived morzsolják e kései
vad alkonyatban –
egy őrjöngő titán megfoghatatlan,
félpercnyi rögtönzései.
Újbánya, 1897. augusztus 26. – Szolnok, 1934. augusztus 31.
Tüzes borainknál kedvesebb vizünk: Balaton,
ámulva köszöntöm első csillanásaid.
Sötét földek kövek kelyhében csodaként
lobban zöld szined
mint fiatal tengeri levél.
Előttem borzongsz roppant eleven síkság,
vakító fényt lövelve űzik egymást habjaid,
melyek mintha a tágas égből zúdulnának távol
titkait zúgva
szerte a párolgó partokon.
Vitorláid csodáljam-e, amint szineket váltó
tükrödön lebegnek s tovatünnek nesztelen?
Vagy holdas este a surranó halászt, midőn
verdeső vén hal
húzza hálóját mint színezüst?
Lehelleted a parti szél, erős mint a szabadság
s úgy játszol görbe s váras dombjaid között
üde fénnyel ragyogva mint gyermek a porban:
minden mozgásod
szépség, folyton támadó gyönyör.
Ringass rohanó víz, habpelyhű bölcsőm,
gyöngyös habjaid dalolják altatódalom.
Mámoros szívvel halálom is jó álomként fogadnám
s te lennél méltó
üvegkoporsóm szép Balaton,
részlet
A Balaton télen
Azt hallanátok, amikor a Balaton durrog! Sajnos, nem gyakori jelenség, én is csak néhányszor hallottam, pedig két télen majdnem állandóan a jégen tartózkodtam. Csak szigorú, hideg télen, derült éjszakán lehet ezt a feledhetetlen zenét hallani.
A Balaton jege ilyenkor 20-30 cm vastag, néha még vastagabb. Nyugodtan járnak rajta a kővel terhelt szekerek. Messziről hallani a dübörgésüket. Nappal sütött a Nap s a jég fölmelegedett 0o-ra, talán kicsit olvadozott is. De este leül a levegő, alászáll a hőmérséklet -10o-ra, -20o-ra s most a jég is lehűl, s mint minden szilárd test, a jég is összehúzódik, ha lehűl. Csakhogy a hatalmas jégpáncél a partszéleken nagy darabon hozzá van fagyva a fenékhez, a nádashoz, kövekhez stb., tehát onnan nem tud felszakadni, hogy összehúzódhassék. A jégben tehát nagy húzó-feszültség támad, mintha a papirost húznánk, hogy elszakadjon. Egyszer aztán el is szakad! A papiros csak kicsit csattan, a Balaton jege akkorát durran, mintha ágyúból lőttek volna. De egy repedés még nem tudja kiegyenlíteni a feszültséget, mert minden irányban feszült a jég, tehát összevissza repedezik, mindig hatalmas durranással. A repedés aztán tovább szalad a jégen, mint amikor a papiros nem szakítjuk, hanem hasítjuk. A hasított kemény papiros is erős hangot ad, de amikor a jégen fut végig a hasadás, akkor az olyan sikoltó, süvöltő hang, hogy szinte megborzad, aki hallja.
És a dörrenések, tompa buffanások, nyögések, süvöltések, majd éles csattanások egymásután rémítik a hallgatót. Mintha túlvilági pergőtűz ropogna, egy percre sem hallgat el a nagyszerű hangzavar. Hol messziről, hol közelről hallani a dörrenéseket, néha mintha villamos gép rázta volna meg az embert, olyan rázásféle fut végig a testünkön. Akkor éppen a lábunk alatt repedt el a jég. A repedés azonban csak hajszálvékony, jól meg kell néznünk a jég felszínét, hogy megláthassuk. A repedés csak nagyon lassan tágul, rendesen csak néhány milliméter széles lesz. Csak egyes helyeken képződnek, lassú mozgással, szélesebb repedések.
Akármilyen félelmesen hangzik is ez a nagyszerű zenebona, a halászok egy cseppet sem félnek tőle, bátran járnak ilyenkor a jégen, azt mondják, hogy most hízik a jég. És igazuk is van. Ilyenkor vastagszik, erősödik a jég s a mennydörgéssel vetekedő dörrenés mindig csak olyan vékony hasadékot jelez, hogy a kés élét alig tudjuk bele nyomni. Csak órák múlva szélesedik ki néhány milliméterre vagy néhány centiméterre.
Jókai az "Arany Ember" című regényében egészen tévesen írja le a rianást. A nép egész mást nevez rianásnak. A durrogással keletkezett repedésekbe még olyan nagy gazember sem tud beleesni, mint amilyen Krisztyán Tódor úr volt, szegény Arany Embernek a kínzó szelleme. Beleeshetett a rianásba, de az nem durranással keletkezik, hanem hosszú folyamat eredményeként.
Mindenek előtt a jéggel kell tisztában lennünk. A víz befagyásakor kis kristályok képződnek s ezek először a víz felszínén jelennek meg, mert a felszín hűl ki legjobban, hisz tudjuk már, hogy a víz +4 Co hőmérsékleten legsűrűbb, tehát az ennél hidegebb víz nem süllyed el, hanem a felszínen marad s ott még gyorsabban kihűlhet, végre megfagyhat. A 0o-ú jég könnyebb, mint a 0o-ú víz tehát a jég úszik a víz tetején. Az első fagyás jelensége attól függ, hogy mennyi sóoldat van a vízben, mert teljesen tiszta víz nincs. A Balaton vizében oldott sók alkáli földfémes sók (mint a szóda, a mész, a gipsz, a kálium-sók stb., ne gondoljunk a konyhasóra, bár igen csekély mértékben az is van benne). A víz kristályosodásakor a sók kimaradnak a kristályból, tehát a kristály körül, igen vékony kis rétegben sokkal sósabb lesz a víz, mint a jégkristályoktól távolabb levő vízrészekben. Emmiatt most a kristály mellett nem tud új kristály képződni, mert a nagyon sós víz fagyáspontja jóval a 0o alatt van. Így tehát valamivel távolabb keletkezik új kristály, hol itt, hol amott. Ezalatt a régibb kristályok körül levő, sűrű sóoldat szétoszlik (diffundál) s újra képződhet kristály. Szeszélyes alakban jelennek meg tehát a nyugodt víz felszínén az első kristályhalmazok (72. ábra), egészen csodálatos látvány.
A Balaton tündérkéje, kisördöge
Valamikor réges-régen a Balatonnak, ennek a csodálatos tónak déli partján az emberek gyönyörű kislányt találtak arany kosárkában, arannyal, ezüsttel átszőtt, jókora gyémántokkal díszített pólyácskában. Mindenki magával akarta vinni, örökbe fogadni a csecsemőt, de a tó mélyéből hirtelen öreg apóka emelkedett ki és így szólt:
- Ez az árva legyen az én gyermekem, majd én felnevelem!
Megijedtek az emberek a szigorú nézésű apótól, akinek legalább három méter hosszú szakálla volt, és maga is háromszor akkora volt, mint egy jól megtermett ember. Beleegyeztek, szétszéledtek.
Nem sokkal később a Balaton északi partján, a Badacsony bazaltoszlopos lábánál egy szarvas, patás ördögfiúcskát találtak az emberek, lyikes-lyukas fűzfakosárkában, szakadt, piszkos pólyácskában. Cseppet sem volt ijesztő kinézetű, inkább nagyonis szánnivaló. No őt senki sem akarta hazavinni, örökbe fogdni, egy szegény, de jószívű nénike kivételével. Ám hirtelen megjelent a tó öreg apókája és így szólt a nénikéhez:
- Ez a szegény kis ördögcsecsemő legyen az én gyermekem, én majd felnevelem! Te viszont jószívűségedért jutalmat érdemelsz. Van ebben a tóban elég fogassüllő, ponty, dévérkeszeg, csuka és másféle hal. Valahányszor halat szeretnél enni, gyere csak ki kosaraddal bátran a tópartra, és mondd el ezt a versikét:
Mélyen tisztelt Tókirály,
halra igen vágyom már!
Kosaramba most egy-két
halat, kérlek, beletégy!
Megköszönte a nénike a váratlan ajándékot és tényleg: attól fogva mindig volt miből halat sütnie, halászlét főznie.
A tóapó a leánykát Tündérke Annuskának, a kisördögöt pedig Ördögöcske Imruskának nevezte el. Ez alkalomból nagy ünnepséget rendezett. Ezen a déli partról a Somogyi-dombság kis gyermekszellemei éppen úgy résztvettek, mint az északi part hegyeinek tekintélyes szellemurai. A tihanyi visszhang is eljött, és úgy berúgott a kitűnőnél is kitűnőbb badacsonyi borból, hogy bárki bármit mondott: a visszhang a fülébe visszaordította. A túlságosan megmámorosodott visszhangot a mulatság végén a halaknak kellett visszaszállítaniuk Tihanyba.
A Bakony hegység titokzatos erdejéből megérkezett a díszvendég is: a Főszellem, aki Tündérke Annuskának örök életet adományozott. A kisördögnek ezt nem akarta megadni, de a tóapó így kérlelte:
- Mindkettő az én gyermekem lett, ha Annuskának örök életet adsz, légy szíves, adj Imruskának is, ne szomorkodjon később!
A Főszellem, akinek szakálla legalább harminc méter hosszú volt, és ő maga legalább harmincszor akkora volt, mint egy jól megtermett ember, beleegyezett, de megjegyezte, hogy a kisördögök néha felnőttként is csínytevők maradnak.
Tündérke Annuska gyönyörűnél is százszor szebb leánnyá serdült, és mindenkihez mindig kedves volt. Kapott is ám ajándékokat! A napsugarak ragyogó koszorút fontak a hajába, a halak vizitáncot lejtettek szórakoztatására, a felhők pedig olykor érdekes előadást rendeztek neki az ég kék színpadán.
Ördögöcske Imruskáról már nem lehetett ennyi jót elmondani. Gyakran tette próbára tóapó türelmét. Csintalan volt ördöggyerekként, és az maradt ördögifjúként is. Megnyergelte a szeleket, rálovagolt a vízre, űzte, hajtotta a fehértarajos, haragos hullámokat, ide-oda vagdalódzott a cikcakkos villámokkal.
Panaszkodott is tóapóka az őt meglátogató Főszellemnek, de az csak nevetett:
- Nem megmondtam jó előre, hogy Imruska csintalan lesz?! Mégis: nem látod, hogy a Balaton rejtelmes varázsához nem csak Annuska, de Imruska is hozzájárul? Ez a tó így felséges: hol tündéri békével, hol pedig ördögi haraggal. Te inkább az emberekkel törődj, mert a békésen ragyogó nap alatt szörnyen leégetheti bőrét a csónakban gondtalanul sütkérező, a vihar előtt beevező oktondit pedig a hullámok nyelhetik el!
Valami hasonlót gondolhatott az a bácsi is, aki Németországból jött nyaralni, családjával együtt, a Balaton partjára. Az ő szívét is erősen megfogta és fogva tartotta ez a csodálatosan változó hangulatú tó. Elhatározta: családjával minden évben felkeresi majd.
Tündérke Annuska Tündérországból kapott daliás, szeretetre méltó férjet. Ördögöcske Imruska pedig a Pokolból hozott magának feleséget: borzas hajú és kissé sokat fecsegő, ezt-azt kikotyogó, szeszélyes, de igen csinos ördögleányt. A Balaton már telis-tele a két különös család leszármazottaival, gyermekeivel: tündérleánykákkal, tündérfiúcskákkal, meg kis ördögöcskékkel mindkét nemből.
Talán éppen ezért lett a Balaton és vidéke a világ legcsodálatosabb, legtitokzatosabb, legvarázslatosabb, olykor szívet-lelket vidámító, olykor pedig elgondolkodtató tája.
Milyen sötét-sötét a Balaton
Milyen sötét-sötét a Balaton,
s a nyár után hogy véreznek a fák.
Tündér Tihany, felelsz-e énnekem,
ha azt mondom még egyszer: ifjuság?
Nem szól a visszhang és szivem se szól,
csak ők kacagnak még, a gyerekek.
Trillás örömük az eget veri,
én hallgatom, de már nem nevetek.
Esőköpeny lóg fáradt vállamon,
a lábaimnál targally és göröngy.
A gyógyszalonba sápadt nő figyel
a gyertyalángnál és a foga gyöngy.
Ábrándozik lehangolt zongorán,
múlt bánatánál csöndesen időz.
Egy hangot üt meg. Újra megüti.
Elsápadok. Azt mondja, itt az ősz.
Balatoni lendületes
Micsoda pompás csemege,
Balaton összes szelete!
Lehet Szárszó, Keszthely, Szemes
vagy éppenséggel Kenese.
Balaton, szívem szerelme!
Akarattya, Zánka, Lelle.
Szigliget, Szepezd, Révfülöp,
mindig veletek szédülök.
Ezernyi csoda, Balaton!
Hullámzó fény a habokon.
Vulkáni csókok serege
ébred szeles hajnalokon.
Ez a táj édes mágia,
Örvényes, Füred, Mária.
Aszófó, Földvár, Badacsony,
lelkem úgy szárnyal szabadon!
Nappali és esti fények,
minden napon visszatérnek.
Fenyves, Boglár, Tihany, Fonyód,
értük remegek és égek.
Vonyarcvashegy, Gyenesdiás,
ezüst szárnyú sirály kiált.
Illata van színes szónak.
Hazája ez álmodónak.
Kis verset írtam, nem nagyot,
szerelembe belehalok.
Tanúm Isten, vágyam tiszta,
élni addig itt akarok!
Balatoni alkony
Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.
Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.
Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.