Busásan issza ám a sört nagyon,
Hogy oly széles lett tőle tompora:
Ha ráül, hordókat lapít agyon.
S az öle négyölnyi mély, mint a tenger ,
Nem leli mélyét semmi utazó,
Ott míly veszélyben vagy, nincs arra szó!
Ki tudja, megjössz-e majd onnan ember?
Haj din, haj dán.
Így mulattunk mi hajdanán.
Az édeságyú-vágyú Pergola
Úgy csókol téged, mint a kancsó,
Vagy vederből ha iszol cimbora
S úgy megtelsz tőle, mint a kan ló.
Papot hozass és nincsen semmi baj,
Meggyónsz előbb és nincs mit félni,
Ha elfogysz is, mint napfényben a vaj...
A Fanti-utca tudna mit beszélni.
Haj din, haj dán.
Így mulattunk mi hajdanán.
Óh édeságyú-vágyú Pergola,
Én néked köszönöm most minden üdvöm,
Ha borba vagyok mártva éjszaka
S az eszem nem tudja, hogy merre küldjön
S mint sarkcsillag, úgy villog és rezeg
A házacskád zöld, éji mécse nékem:
Akkor a bor nevet. Mert tudja mit teszek:
A Fanti-utcába én nem megyek.
Haj din, haj dán.
Így mulattunk mi hajdanán.
