lovagok igy párbajoznának.
Bevág a férfi, - hátradõl, de
lendül a kis nõ már elõre.
Nincs pissze sem köztük haragnak,
deresén csak ágfa jajgat.
S nyög, hogy feje lehull a mélybe,
utána válla, törzse, térde.
Fent foly a munka küzdve-kérve
a szerelem gyors ütemére.
S már a fa-halmot csecsemõknek,
látom a kis párt õs-szülõknek.
Vívás és harc, halál a munka
s lám a világot szüli újra.
Oh, hogy ha mint ők, párba állva,
a nemzet is mind igy csatázna.
Jõ-megy a fűrész könnyű kedvvel,
noha vasból van, noha fegyver.
