Néha úgy érzed, meghalsz a következõ pillanatban. Ilyenkor nem kell föltétlenül orvost hívni. Tanulj meg nem félni és nem reménykedni. A halál nem a legrosszabb, ami halandóval történhet, nem, a halál egyáltalán nem „rossz": a halál semmilyen. Haljunk meg, ha kell, emberi módon, tehát méltósággal és kapkodás, sivalkodás nélkül.
Mindaz, amit a világ akarhat tõled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerzõdtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerzõdésben nincsen alku.
Az élet egy jellemtõl kegyetlenebb kamatot szed, mint az uzsorások. Mindenért fizetned kell, a függetlenségért, az örömért, a testi egészségért is, de legfélelmesebben a jellemeddel és munkáddal kötött szerzõdésért kell fizetned.
A munkához, amely csak a tiéd, amely elõl menekülni nincs módod, sem jogod, amely végzeted: nemcsak készség kell, képesség, ismeret, tapasztalás, nem. A munkához nemcsak sugallat kell és kegyelem. S nemcsak egy igavonó állat szorgalma kell hozzá. Mindez kell és mindez kevés.
A munkához isteni erény is kell. Ez az erény a türelem. Nem elhagyni a munkát. Nem meghõkölni.
Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára ...
A test ellen kétféleképpen lehet vétkezni: kicsapongással vagy gyáva, hiú és sértõdött aszkézissel. Egyiket sem bírja, dacosan és végzetesen felel mindkét sértésre. A test csak az õszinteséget bírja.
A férfikor legnagyobb, tragikus kísértése nem a nõ, hanem a hiúság. Egyszerre megrohan a világi éhség: rangot akarsz, helyzetet az emberek között, címet vagy érdemrendet, mindent, ami csillog, amit melledre akaszthatsz fityegõkben, névjegyedre nyomtathatsz üres és hangzatos szavakban. Karosszéket akarsz, mikor a többiek mezítláb tolonganak az országutakon, s a városok flaszterein.
Meglep, mert egy emberbõl kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erõtlen, mennyire csak gyûlölt és irigység az ereje?
Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipõd bepiszkolod vérrel és gennyel.
Az emberek szívesen dölyfösek és gyûlölködõk, mihelyst módjuk nyílik erre; s legtöbbször valóban oly sajátosan kegyetlenek, mint a gyermekek. De te maradj alázatos, s ugyanakkor õrizd meg méltóságodat.
Mert a kettõt csak egyszerre õrizheted meg.
A dolgok nem csak önmagukban vannak: perspektívájuk is van. Ezért soha ne mondjad egy tüneményrõl: „ilyen vagy olyan" – csak ezt mondjad: „ebbõl és ebbõl a távlatból ilyennek látszik."
