Lefüggesztettem fejemet,
Bánatnak hajtom szívemet,
Nagy szomorúság testemet,
Elepesztette lölkömet.
Az én hazámnak romlásán
Bánkódom nagy kárvallásán,
Így panaszolkodom sírván,
Így kezdem el siralmimat:
Úristen, tőlem színödet
Elfordítád szemeidet,
Megvonád te irgalmadat,
Hozzám való jóvoltodat.
Reám hozád az ellenséget,
Kik elpusztíták földemet,
Levágták szép nemzetimet,
Szép ifjakat, gyermekeket.
Erdélynek kincses városit
Elpusztíták szép templomit,
Levágták szép ékességét,
Benne való szép csillagit.
Nem szánják ők a véneket,
Levágják a gyermekeket,
Mostan serdült szép ifjakat,
Megrúttéták szép szűzeket.
Tőnek nagy iszonyúságot,
Kit emberi fül nem hallott,
Pogánytul is nem hallottunk,
Kit szegények szenyvedtenek.
………………………………..
Jobb volt volna ez világra
Hogy ne is születtünk volna,
Hogynem mint ily nyavalyákra
Vitettünk volna nagy kínra.
Az torkunkat megmetszették,
Mint ártatlan bárányoknak,
Az vérünket kiontották,
Ezen ők igen vigadnak.
Az keserves asszonyoknak
Tisztességek megadassék,
Emlőiket elmetszették,
Tűzzel testeket égették.
Hóhér módra velük bándtak,
Kíméletlen minket vágtak,
Kik bennünk megmaradtanak.
Bujdosásra jutottanak.
…………………………
Jaj szép hazám, mikor látlak,
Ó bő földő édes hazám,
Jaj szép Erdély, mint megromlál,
Jaj ím mely pusztán hagyattál.
Elpusztultak szép városid,
Széjjelbujdosnak népeid,
Éhség miatt szép nemzetid,
Kenyeret kérnek gyermekid.
Egy ifjú nagy keservében
Síra Erdélynek veszésén,
Mint hazájának romlásán
Siránkozik pusztulásán.
Mikor írnának ezerben
Hatszáz után az kettőben,
Ezt írá szent György havában
Zsigmond király városában.
(1602)
